Gondolatok az irigységről



Tíz évvel ezelőtt – 2010-ben – beszélgettem valakivel. Emlékezetes beszélgetés volt – mint a mostani írás is mutatja, hiszen példaként hozom, – mert az úriemberrel mindig csak a közös munkánkról szoktunk beszélgetni, magán életi dolgokról nem. Akkor mégis bele kerültünk egy ilyen típusú beszélgetésbe, s többek között ő is mesélt. Mutatott egy képet egy nagyon egzotikus világrészről, egy tengerparti dzsungeles, égig érő Buddha szobros pillanatra emlékszem. Éppen innen jött akkor haza.

Azt mondtam neki, hogy most egy kicsit irigykedem. Komoly lett a hangja… Azt mondta, irigykedni nem szabad. Majd beszélgettünk erről, s a mondanivalóját jól eltettem. A lényege az volt, hogy mindenkinek van lehetősége arra, hogy amit szeretne azt megpróbálja elérni. Ha meg sem próbálja, akkor nem jogos az irigykedés. Ha megpróbálta, de nem éri el, akkor pedig próbálja másképp, s törekedjen arra, hogy elérje, de semmiképpen ne irigykedjen, mert az egyszerűen nem helyén való.

Valahogy ott és akkor nagyon megfogott ez a dolog, s az eltelt sok évben már jó pár alkalommal mondtam el az ott tanult leckét adott szituációban adott embernek.

Erre most került a kezembe a forrásként idézett Dr. Almási Kitti cikk. (Megjegyzem az is milyen érdekes, hogy a cikk olvasásának napján reggel kezdtem bele Kitti Bátran élni című könyvének az olvasásába, amit történetesen éppen a cikk alján reklámoznak…)

Az idézett cikk a kibeszélésről szól a címe alapján, mikor tehát nekiláttam elolvasni, még nem tudtam, hogy az irigység lesz a következő bejegyzésem címe.

A hosszúra nyúlt bevezető után lássuk Dr. Almási Kitti gondolatait – Szabó Eszter Judit cikke:

Dr. Almási Kitti: „Amikor kibeszélünk másokat, magunkról beszélünk”

Irigykedni, gúnyolódni, kibeszélni. Tehetnénk úgy, mintha mi ezeket a dolgokat soha nem csináltuk volna, vagy hitegethetnénk magunkat azzal, hogy velünk sem teszik meg mások, de ez bizony önámítás lenne. Sajnos ezek a jelenségek szinte kivétel nélkül mindannyiunk életét áthatják: a hátunk mögött tett rosszindulatú megjegyzésekkel szemben védtelenek vagyunk, és bizony – tegye mindenki a szívére a kezét – a minket mardosó irigység sokszor még egy-egy fülünkbe jutó csípős kritikánál is jobban tud fájni.

Mihez lehet kezdeni ezekkel az érzésekkel? Hogyan lehet kezelni, ha valaki kibeszél minket és gúnyolódik rajtunk? És mihez kezdjünk, ha én vagyok az, aki irigy a másik sikerére, boldogságára? Mi a mozgatórugója ezeknek a rossz érzéseknek?

Tipikus reakció

Amikor találkozunk egy olyan személlyel, akire valamiért irigyek vagyunk, tipikus és (tegyük hozzá gyorsan!) nagyon is emberi reakció, hogy elkezdjük keresgélni a gyenge pontjait és jó alaposan megkritizáljuk. Ahogy a mosógép szép tisztára mossa a ruhákat, mi is lefuttatjuk magunkban a saját kis „öntisztító” programunkat, sorra vesszük, hogy az a másik miért is gyengébb, gyarlóbb, kevesebb nálunk.

Ehhez persze cinkostárakat is keresünk, akik megerősítik a koncepciónkat, és így már közösen, de természetesen a szóban forgó ember háta mögött kritizálhatjuk a másikat. Ilyenkor kerülnek elő, a „Szerinted is egy bunkó?”, „Ugye milyen mézesmázos?”, meg a gunyoros hangsúllyal, a kávé kevergetése közben elejtett, „tudjuk, hogy miért a Marika…” típusú mondatok.

Irigység, gúny, kibeszélés

Persze, valahol mindannyian érezzük, hogy ami ilyenkor zajlik az nem jó, nem tisztességes, de mindennek ellenére mégis nap mint nap megtörténik velünk is, másokkal is. De mégis miért futtatjuk le ezeket a programokat? Mi értelme van kibeszélni másokat? Úgy tűnik, értelme nem sok, viszont funkciója annál több:

„Amikor így viselkedünk, vagyis irigykedünk, rosszindulatúan kipletykálunk másokat, az mindig rólunk szól és arról a feszültségről, ami a másik sikerét látva keletkezett bennem”

– mutatott rá Dr. Almási Kitti, klinikai szakpszichológus, a Pszinapszis című rendezvényen Irigység, gúny, kibeszélés címmel tartott előadásában.

De mi ezzel a baj?

Amellett, hogy nem korrekt így viselkedni, nem is visz előbbre. A kritizálás funkciója ugyanis ebben a helyzetben az önfelmentés és az önigazolás, amire a bennünk keletkező frusztráltság miatt van szükség. És hogy miért keletkezik bennünk feszültség? Azért, mert az irigyelt személy, vagy annak sikerei, érdemei előtérbe hoznak egy olyan hiányérzetet, amely ott munkál bennünk.

„Amikor kibeszélünk másokat, magunkról beszélünk”

– fogalmazott Dr. Almási Kitti. Vágyunk arra a valamire, ami a másiknak már megvan, ugyanakkor mi magunk szinte semmit, vagy csak nem eleget tettünk annak érdekében, hogy az irigyelt személy helyében lehessünk, magunkénak tudhassuk a sikereit. Ilyenkor sokkal egyszerűbb a másik kritizálásával feloldozni magunkat, amivel viszont az a baj, hogy ha így enyhítjük a bennünk keletkezett feszültséget, akkor az csak pillanatnyilag csillapítja a hiányérzetünket, az attól még velünk és bennünk marad.

Te mit teszel?

A másik szapulása helyett célravezetőbb ilyenkor végiggondolni, hogy miről szól az a hiány, ami bennünk keletkezett „Saját felelősség kérdése, hogy fel merjük-e tenni ilyenkor magunknak a kérdést: én mit tettem azért, hogy elérjem azt, amire vágyom, amire olyan irigy vagyok” – fogalmazott a klinikai szakpszichológus, aki szerint ahelyett, hogy a mardosó irigységünket kibeszéléssel kompenzálnánk, kifizetődőbb lenne megnézni az utat, amit a másik végigjárt.

„Hajlamosak vagyunk mindig csak azt látni, amit a másik elért, de a sikerhez vezető utat, ami nagyon sokszor kudarcokkal, megküzdésekkel, nehézségekkel van kikövezve, nem vesszük figyelembe. Miközben fogalmunk sincs róla, hogy a másik milyen utat járt be, ennek az útnak a megismerése helyett sokkal jellemzőbb, hogy gunyoros megjegyzéseket lövellünk az irigyelt felé – miközben nagyon sokszor egyáltalán nem ismerjük őt, azt se tudjuk, hogy ő kicsoda és honnan jött” – mutatott rá Dr. Almási Kitti.

„A legtöbben arra törekszünk, hogy fölérendelt, vagy minimum mellérendelt viszonyba kerüljünk másokhoz képest. Ha azonban találkozunk egy bizonyos szempontból fölöttünk álló, például sikeresebb emberrel, akkor – nem feltétlenül tudatosan – de olyan eszközökhöz nyúlunk, amellyel az ő érdemeit kicsinyítve lehúzhatjuk a saját szintünkre az illetőt”. Márpedig az irigység, a gúny és a kibeszélés erre a célra tökéletesen alkalmas eszközök – az illúzió szintjén legalábbis…

Soma: Érdekes egybecsengés azzal, amit az emberi kapcsolatok egyik alapjának vélek. Azt gondolom, hogy az emberek valamiért állandó bizonyítási kényszerben vannak: szeretnének a másiknál többek, jobbak, magasabbak, szebbek, okosabbak, stb., stb. lenni. Úgy vélem, hogy ha ez a verseny kényszer nem lenne (tudom, persze, genetikailag kódolt, meg az evolúció, meg stb., de jó eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem lenne…), akkor sokkal kevesebb kapcsolati konfliktus lenne.

Soma: Itt meg – nem tudom miért – eszembe jutott egy álmodozó pár sora:
Imagine no possessions
I wonder if you can
No need for greed or hunger
A brotherhood of man
Imagine all the people sharing all the world, you

„Csak azért, mondom el, hogy tudjál róla”

Ilyenkor pontosan abból a megfontolásból nyúlunk ezekhez az eszközökhöz, amiért a sérülékenyebb, gyengébb embereket hajlamosak vagyunk lekezelni, vagy legalábbis a többiektől eltérő bánásmódban részesíteni. Árulkodó az is, hogy kiket pécézünk ki magunknak előszeretettel: „aki végtelenül szorong, az biztos, hogy bele fog rúgni abba, aki gyenge és ezáltal úgy erősíti a pozícióját, hogy közben semmilyen erőfeszítést nem tesz a fejlődés érdekében.

A kibeszélés lényege is nagyon hasonló: erőfeszítés nélkül demonstrálhatjuk, hogy valamiben erősebbek vagyunk” – fogalmazott Dr. Almási Kitti, aki szerint azokon a helyzeteken is érdemes elgondolkodni, amikor valaki „a mi érdekünkben, csak azért, hogy tudjunk róla”, megoszt velünk a hátunk mögött elhangzott, minket érintő információkat, rosszindulatú pletykákat.

A klinikai szakpszichológus szerint ezekből a helyzetekből érdemes minél gyorsabban kilépni, ugyanis – a látszat ellenére – ezek a „jóindulatú” megnyilvánulások valójában nem a jó szándékról, hanem a bántó mondatokat visszasuttogó ember irigységéről szólnak – és arról, hogy nagyon is egyetért a minket kibeszélő emberekkel, ő is ugyanezt gondolja rólunk.

Irigykedsz rá? Lépj hozzá közelebb!

Minél irigyebb vagyok valakire, annál nagyobb bennem a hiányérzet, annál jobban vágyom a másik sikerére. Ilyenkor kibeszélés, gúnyolódás helyett érdemes önvizsgálatot tartani és a fókuszt arra az útra helyezni, amely a vágyott célig vezet.

Ahelyett, hogy az energiánkat a másik lehúzására, kibeszélésére pazaroljuk, inkább induljunk el ezen az úton mi is. Ebben pedig furcsamód, éppen azok tudnak a legtöbbet segíteni, akikre olyan nagyon irigyek vagyunk, hiszen valami olyan hiányérzetre mutat rá a személyük, a sikerük, vagy az, amit képviselnek, ahova mi magunk is vágyunk, és ahova éppen az ő példájukat követve juthatunk el gyorsabban.

„Irigykedni ugyanis többnyire arra szoktunk, amire nagyon vágyunk” – mondta Dr. Almási Kitti, aki szerint „ha valaki nagyon irritál, akkor ahhoz érdemes közelebb lépni és megismerni, aztán pedig merítkezni belőle és végezetül feltenni magunknak a kérdést: mit tehetek én azért, hogy elérjem azt, amit a másiktól annyira irigylek

 

forrás: https://pszichoforyou.hu/dr-almasi-kitti-irigyseg-guny-kibeszeles/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük