Az ellenvetés-hierarchia



Néha elcsodálkoztam már azon, hogy bizonyos embereknek mennyire egyszerű érvelési taktikái vannak egy-egy vitában. Ezt úgy értem, hogy néha meglep, hogy mennyire érvek nélkül, ezek hiányának ellenére mégis milyen határozottsággal tudnak emberek saját igazságokat, saját nézőpontokat képviselni, illetve védeni.

Aztán természetesen kiderül, hogy ennek a jelenségnek is van tudományos magyarázata. Az egész az ellenvetés-hierarchia nevű modellben testesül meg.

Még izgalmasabb a téma megközelítése a forrásban idézett cikkeket felhasználva.

Lássuk!

Ha ezt a cikket olvasod, akkor nyilván szoktál a neten cikkeket olvasni. Az is igen valószínű, hogy még a komment szekcióba is letévedsz olykor. Aki pedig cikkeket írni is szokott, vagy véletlenül a közösségi oldalra tesz fel egy véleményt, ami reakciókat vált ki, az biztosan megtapasztalta már, milyen ellenkezéscunami tud megindulni egy-egy írás nyomán. De hogyan lehet úgy ellentmondani valakinek, hogy az hatékony legyen, és meggyőzzön másokat?

Míg pár évtizede az ember elolvasott egy cikket, és magában befogadta vagy elutasította az ott felsoroltakat, addig az utóbbi tizenöt évben a kommentelés lehetősége nagy teret nyitott az ellenvélemények kifejezésének. Sokan panaszkodnak arra, hogy a közbeszéd minősége romlik, hogy az emberek egyre dühösebbek, és a trollkodást már a hétköznapi párbeszédekben, mondjuk egy-egy meetingen is tapasztaljuk. Ha végignézzük ezeket a hozzászólásokat, akkor láthatjuk, hogy az emberek mennyire különböző stílusban fogalmazzák meg az ellenvéleményüket.

Paul Graham, aki elnevezte és hierarchiába rendezte az ellenkezések típusait, azt mondja, hogy nincs abban semmi csoda, hogy több az ellentmondás, vita egy-egy vélemény alatt, mint az egyetértés. Ez nem azt mutatja, hogy egyre békétlenebbek az emberek, hanem egyszerűen csak jobban motivál, hogy leírd, ha valamivel nem értesz egyet, mint annak kifejezése, hogy te is úgy gondolod.

Mégis sokan mondják azt, hogy nem olvasnak kommenteket, mert elkedvetleníti őket a stílus, időpocsékolásnak tartják, vagy sokszor feldühíti őket. De mi a dühítő? Az, hogy valakik mást gondolnak az adott dologról? Ezt még el lehetne viselni. Az ellenvetések minősége az, ami kiveri a biztosítékot, és úgy általánosságban növeli a feszültségszintet.

Aki ellenvéleményt ír vagy mond, annak több célja lehet. Indulhat arról az alapszintről, hogy csináljon, mondjon valami durvát, amivel kifejezi a benne lévő feszültséget – amit lehet, hogy az váltott ki, amivel ellenkezik, de többnyire valami egészen más. Ez okozhat pillanatnyi megkönnyebbülést, de nem csökkenti, inkább növeli a belül érzett dühöt. Vagy beköszön a szégyen, aminek az elviselhetetlenségét újabb dühvel igyekszik elfedni. Az ilyen motivációjú ellenkezők az ellenkezéshierarchia alsóbb szintjén lévő, gyenge minőségű hozzászólásokat tesznek. Akiknek az a célja, hogy az eredeti érvelés kitalálóját vagy az olvasókat elgondolkodtassák, olyan kommunikációban vegyenek részt, amely értelmes, és másoknak is új szemszöget, belátást ad, azoknak az ellenkezéspiramis felsőbb vagy legfelső szintjén érdemes ellenérvtípusokat keresgélni. A hierarchia alsó szintjein lévő ellenvetéstípusok egyre egészen biztosan nem jók: hogy bárkit meggyőzzenek. Mik is ezek a szintek?

Az argumentum ad hominem (latinul „személy elleni érvelés”, „személyeskedés”), vagy röviden ad hominem, olyan érvelési hiba, amely a vitapartner személyét, tulajdonságait, vagy személyes érdekeit veszi célba, gyakran elvonva a figyelmet arról, amit a másik fél állít.

Gyalázkodó, sértegető
A gyalázkodó vagy sértegető típusú érv (más néven argumentum ad personam) azt jelenti, hogy egy személy tulajdonságainak vagy cselekedeteinek hibái miatt nem fogadjuk el, amit mond, függetlenül állításainak tartalmától.

Példa:

„János téved, mikor azt állítja, hogy Isten nem létezik, mert ő egy elítélt bűnöző.”

A körülményektől függő
Amikor azt állítjuk, hogy a vitapartner körülményeiből adódóan képvisel egy bizonyos fajta álláspontot, és emiatt nem fogadjuk el az általa mondottakat.

Példa:

„A dohányipar képviselői tévednek, mikor azt állítják, hogy a dohányipar bevételei az egészségügyre is fordíthatóak, mivel csak saját milliárdos pénzügyi befektetéseiket védelmezik.”

„Tu quoque”
A „te is” („tu quoque”) érvelés azt jelenti, hogy egy állítást érvénytelennek tekintünk, mert inkonzisztens megfogalmazója korábbi állításaival vagy cselekedeteivel. Ha A személy állítását B személy azzal a ténnyel vitatja, hogy A személy is hasonlóképpen cselekedett a múltban, azzal B személy tu quoque érvelési hibát követ el.

Példák:

„Éveken keresztül temérdek húst ettél, ne kezdd el nekem a vegán propagandád!”
„Nem vádolhatsz engem rágalmazással, mivel magad is követtél el rágalmazást.”

Pejoratív kapcsolat
Érvénytelen érveléstechnikának számít, ha egy személy állításaival szemben azzal érvelnek, hogy más, negatívan megítélt személy is hasonló nézeteket vall, vagy vallott.

Példa:

„Béla téved, miszerint az ateisták ugyanolyan erkölcsösek lehetnek; hiszen Sztálin maga is ateista volt.”

Helyes alkalmazása

Az érvelés során nem minden, másik személyét érintő kritika számít érvelési hibának. Vannak olyan esetek, amikor a kommunikátor személye, és tulajdonságai relevánsak lehetnek az illető mondandója szempontjából. Ha például egy politikus hazugsága lelepleződik, akkor a politikus őszintétlenségre való hajlama fontos szempont lehet megválasztása kapcsán.

Kritikája
Doug Walton kanadai akadémikus és író szerint az ad hominem érvelés nem mindig hibás, és bizonyos esetekben az egyén magatartásának, karakterének, érdekeltségeinek, stb. megkérdőjelezése a vita szempontjából jogos és releváns lehet, például amikor konkrétan képmutatásról vagy az illető saját álláspontjának ellentmondó viselkedéséről van szó.[2]

Egy másik kritika Charles Taylor filozófus nevéhez köthető, aki úgy gondolja, az ad hominem érvelés kulcsfontosságú lehet bizonyos erkölcsi kérdések megértésében, az egyének és az erkölcs (vagy erkölcsi állítások) közötti kapcsolat természete miatt, és szembeállítja ezt az érvelésfajtát a filozófiai naturalizmus apodiktikus érvelésével (ami önevidens, egyértelmű tényeken alapul).


0. szint: gúny, szitkozódás

Soros-bérenc! Undorító feminista! Ez egy náci! Vagy egyszerűen: Te nem vagy normális! – ez az ellenvetések alja, a másik személyének megkérdőjelezése anélkül, hogy bármennyire is kitérne az elmondottakra, leírtakra. Ezek egyszerűen a másik sérülését célozzák, verbális agressziók, a gyomros szóbeli megfelelői, meggyőzési értékük nulla. Érdemes megállni egy pillanatra, és elgondolkodni azon, hányszor mondunk ilyeneket másokra, az utolsó mondatot hány szülő szájából lehet hallani a saját gyerekére vonatkoztatva.

1. szint: „ad hominem”, vagyis személyeskedés

Ez jobb egy fokkal, mint az előbbi vegytiszta fröcsögés, de még mindig nem mond semmit a témáról, nem tartalmaz érvet, hanem az első vélemény kifejtőjének az illetékességét, hozzáértését kérdőjelezi meg. Mit tudsz te erről, mikor nem itt élsz? Persze, hogy azt mondja, jót akarnak, hiszen közülük való ő is. Hogyan ítélhetné meg ezt egy nő/férfi? Ennek lehet már valami köze a témához, mégis igen gyenge érvelés. Ha van olyan, amit meg lehet cáfolni az eredeti gondolatban, akkor miért nem azt mondod? Megkérdőjelezni az eredeti gondolat gazdájának hozzáértését, a jogosultságát arra, hogy véleményt nyilvánítson, nem feltétlenül okos dolog, hiszen a megoldások gyakran kívülállóktól, friss szemmel érkezőktől származnak.

2. szint: a stílus kritikája

Itt már legalább nem az író személyét támadják, de még mindig nem sok köze van a téma cáfolatához. Hogyan lehetne komolyan venni, aki ilyen igénytelenül fogalmaz? Pedig a stílusnál jóval fontosabb, hogy az elmondottak vagy leírtak mennyire helytállók. A stílus megítélése szubjektív. Lehet, hogy valakinek nagyon fontos a téma, és ő durvának tartja a megfogalmazást, míg egy semlegesebb olvasónak teljesen rendben van. Azzal, hogy a stílust kritizáljuk, nem sokat mondunk – fontosabb az, hogy a szerzőnek igaza van-e.

3. szint: ellentmondás

Megyünk feljebb, itt már tényleg a témáról van szó. Ezen a szinten azonban a vitatkozó szimplán azt állítja, hogy az övét megelőző vélemény nem igaz, anélkül, hogy ezt érvekkel, tényekkel alátámasztaná. Nincs is globális felmelegedés. A multik kizsákmányolják az országot. Ezekben az ellentmondásokban lehet igazság, lehet, hogy súlyuk is van, de jobban megállják a helyüket, ha érvekkel támasztjuk alá.

4. szint: ellenérv

Az ellenérveknél érjük el a meggyőző ellenkezés szintjét. A közlő ellentmond az eredeti állításnak, és gondolatát érvekkel támasztja alá. Sajnos sokszor az ellenérv kicsit másra vonatkozik, mint az eredeti gondolat. A vitázó felek nagyon bele tudnak lendülni az érvelésbe, egyre erősebben bizonygatják saját álláspontjukat, és nem veszik észre, hogy nem ugyanarról beszélnek. Vagy azt, hogy a gondolataik mélyén tulajdonképpen egyet is értenek. Sokkal több bölcsődei férőhely kéne. – Nem, mert inkább rugalmas munkaidőre lenne szükség. Mindkét fél érvekkel, tényekkel támaszthatja alá saját álláspontját, egymással vitáznak, és ennek hevében nem tűnik fel, hogy a két “igazság” megfér egymás mellett.

5. szint: cáfolat

A legmeggyőzőbb ellenkezés, ha megcáfoljuk a másik állítását. Ez ritka is, mivel munkás dolog. A jó cáfolathoz idézni kell. Megtalálod a másik szövegében a döccenőt, ahol nem stimmel a dolog, és azt idézve részletesen cáfolod. Ha nem tudsz pontosan idézni, akkor fennáll a veszély, hogy a szalmabáb érvelés hibájába esel. Ez azt jelenti, hogy kiragadsz egy gondolatot az eredeti szövegből, azt felnagyítod, eltorzítod, majd leütöd. Mintha szétpüfölnél egy szalmabábot, majd ünnepelnéd magad, hogy győztél. Például ha valaki azt mondja, hogy a digitális eszközöket fel kéne használni az oktatásban (így, úgy, amúgy – érvekkel, példákkal), az ellen-szalmabáb-érvelő azt kezdené ecsetelni, hogy beláthatatlan következményei lesznek annak, ha a gyerekek napi tíz órában a telefont nyomkodják. Ez az eredeti gondolat egy kis részének felnagyítása – politikai vitákban gyakori. A jó cáfolat pontos idézetből indul ki, nem egy szalmabábból.

6. szint: a fő gondolat cáfolata

Ez a legütősebb ellenkezés. Megragadja és pontosan idézi azt, ami az eredeti szövegben a fő gondolat, és érvekkel, tényekkel cáfolja. Ehhez szükség van arra, hogy a vitázó pontosan megértse a másik mondanivalójának a lényegét, és ezt vissza is tudja adni, mielőtt cáfolná. Nem kell szó szerinti idézet, hanem a valódi lényeg. Ez nem könnyű dolog. Nem is véletlen, hogy az ellenkezés hierarchiája piramis alakú: minél lejjebb van egy szint, annál szélesebb, annál többet halljuk és olvassuk a kommenteknél.

Mi következik ebből?

Abból, hogy milyen szintű érvelést használsz, nem következik, hogy igazad van, győztél. Egy hatos szintű cáfolat lehet teljes botorság is. Lehet, hogy egyáltalán nem győz meg. Ugyanakkor a 0. vagy 2. szintű érvelés egészen biztosan nem győz meg. Graham azt mondja, hogy a legnagyobb előnye az ellenvetések típusokba sorolásának az, hogy a vitákat olvasó vagy hallgató az érvelés minőségi szintjét felismerve helyre tudja rakni magában, hogy mennyire komolyan vehető az, amit olvas vagy hall. A kategóriák segítenek a véleményt íróknak, az ellenkezőknek is. Sokszor, aki a helyesírási hibákra panaszkodik, vagy a stílust kritizálja, őszintén hiszi, hogy lényegeset mond. Lehet, hogy lényeges is, de nem az adott témát illetően. Ahhoz nincs köze, nem magas szintű érvelés. Mielőtt kifejezel egy véleményt, érdemes megvizsgálni, hogy melyik kategóriába esik az ellenvetésed. Ez segíthet abban, hogy magasabb szinten fogalmazd meg a gondolataid, és eljussunk a valódi eszmecseréhez.

Elegánsabb érveléssel boldogabbak leszünk

És nem azért kellenek valódi eszmecserék, magasabb szintű ellenvetések, mert azok nemesebbek. (Persze az sem rossz bennük, hogy közelebb visznek egy megoldáshoz.) Inkább mert az embereket boldogabbá teszik, állítja Graham. Ha megnézzük, minél lejjebb vagyunk a hierarchiában, annál több a rosszindulat, a bántás. Ha valakinek valódi érve van, tényleg meg szeretné győzni a másikat, akkor nincs szükség beszólásokra, sőt azok inkább útjában állnak mondanivalója megértésének. Sokan nem azért vitáznak alacsony szinten, mert gonoszak akarnak lenni. Hanem mert nem tudják, hogyan kéne másképp. Ezt tanulták, ezt tanultuk. Ha ez a hierarchia segít annak tudatosításában, hogy hogyan érdemes másképp vitázni, akkor nagyot lépünk előre abban, hogy hatásosabb érvelők, és eközben kevésbé sértettek, sérültek legyünk.

 

forrás: https://hir.ma/eletmod/az-ellenvetes-hierarchia/740469
forrás: https://divany.hu/eletem/2018/11/14/ellenvetes-hierarchia/
forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Argumentum_ad_hominem

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük