A szerelem kémiája

Amikor szerelmesek leszünk, egyszerre tizenkét különböző agyterület bolydul fel. Különösen aktívvá válnak az agy élvezetért felelős területei, pontosan azok, amik a kokainhasználat közben is bizseregnek. De változások állnak be például a testképünkért és a kritikus gondolkodásért felelős régiókban is. Nem véletlen, hogy olyan vonzónak érezzük magunkat szerelmesen, ahogy az sem, hogy a másikat hibátlannak és csodásnak látjuk. Legalábbis addig, amíg nem tudunk tisztán gondolkodni.

Ha azonban a szerelem viszonzatlan, akkor azok az agyterületek válnak aktívabbá, amik a függőséggel, magas kockázatvállalással, szorongással, fájdalommal, rögeszmés-kényszeres viselkedéssel, valamint a harag kontrollálásával kapcsolatosak. Az elutasított szerelmes agyában ráadásul a szerelem fiziológiás tünetei nemhogy nem csökkennek, de még erősödnek is. Ha tehát az ember szerelmes, de kidobják, csak még szerelmesebb lesz. Nyilvánvaló evolúciós balfogás.

Az agyi aktivitások változásával hormonok árasztják el egész testünket. A szétáradó dopamin eufóriát, az adrenalin pedig heves szívdobogást, izzadást, étvágytalanságot, általános élénkséget okoz. Emiatt érezzük magunkat olyan energikusnak szerelmesen, ezért repkednek a gyomrunkban pillangók, ezért nem kell ilyenkor az étel, és érjük be csupán minimális alvással. Az agyban ilyenkor megnő az idegi növekedési faktor (NGF) nevű fehérje mennyisége, ami többek között a szociális kapcsolatok kémiájában tölt be fontos szerepet. Ez az anyag lehet felelős a szerelemért első látásra, vagy kissé nyersebben, azért, hogy van kémia. Abban pedig, hogy miért nem tudjuk kiverni a másikat a fejünkből, miért kúszik bele minden gondolatba, miért nem tudunk rajta és az érzéseinken kívül más dolgokra koncentrálni, a lecsökkent szerotonin szintünk a ludas. Épp ez tapasztalható a kényszerbetegség esetében is. Ezek a hormonális változások ráadásul nagyon gyorsan megjelennek. A kutatások szerint mindössze öt másodperc elég ahhoz, hogy a szerelem testi tüneteit produkáljuk.

A szexuális vágy és a szerelem ugyanazt az agyrégiót ugyan, de azon belül eltérő agyterületeket aktivál. Az előbbi az általánosan élvezetes dolgokért, míg az utóbbi az egyszerű tanulási, kondicionálási folyamatért lelkesedő agysejteket pörgeti be. A szerelem esetén tehát az a terület aktív, ami megtanulja, hogy milyen jelek, milyen hatások kapcsolódnak az élvezethez. Az agykutatók szerint így a szerelem csupán egy tanult viselkedés, egy szokás, ami a szexuális vágyból és az ahhoz kapcsolódó élvezetből fejlődik ki. Pont úgy, ahogy a drogfüggőség is kialakul.

Mivel a szerelem egyetemes az emberi kultúrában, a tudósok azt feltételezik, hogy a jelenség mögött praktikus, a faj túlélését segítő okok állnak. Az evolúciós elméletek szerint a szenvedélyes szerelem, a másik iránti vágyakozás lefutása maximum négy év, ennyi kellett ugyanis ahhoz, hogy egy törzsi társadalomban élő gyerek túlélése már ne függjön annyira a szülőktől. A faj fennmaradása szempontjából ez előny, hiszen a szülők új párt választhatnak, biztosítva ezzel a közösségnek a genetikai változatosságot. Erre az elméletre ugyan nincsenek konkrét bizonyítékok, arra viszont igen, hogy a szenvedélyes szerelem idővel alábbhagy. Ezt erősíti az is, hogy a szerelemmel járó hormonális változások a kapcsolat első, maximum második évére elmúlnak, a szervezetünk visszatér normál állapotába. Attól persze, hogy a szenvedélynek vége, a kapcsolatnak még nincs, hiszen a szerelemnek vannak más formái is. Sajnos a kutatások szerint ezek sem tartanak örökké.