Mondatok, mellyel gyermeked önbizalmát növelheted, fejlesztheted



Olyan egyszerű, önbizalomnövelő kijelentéseket gyűjtöttünk össze, melyeket minden nap hangoztatnunk kellene – észrevétlenül formálják gyermekünk önbecsülését és pozitív irányba terelhetik a viselkedését is.

Bár szülőként sok dolgot természetesnek veszünk, fontos, hogy mindig észrevegyük a gyerekek erőfeszítéseit; még a legkisebbeket is. Ha segítenek megteríteni, ha megtanulták bekötni a cipőjüket, ha nem morzsázzák össze az asztalt, vegyük észre és dicsérjük meg őket. Felnőttként is jól esik, ha értékelik a tetteinket – például ha evés után megköszönik a vacsorát, nem csak felpattannak és elrohannak -; a gyerekeknek pedig még inkább szükségük van a pozitív visszajelzésekre. Minden egyes pozitív észrevétellel egy újabb követ rakunk le a gyerek önbizalmának építésében, s a szülő-gyerek kapcsolatot is erősebbé teszi a dicséret, a figyelmesség.

Akkor válhat gyermeked felnőve sikeressé és kiegyensúlyozottá, ha egészséges önbecsüléssel rendelkezik. Önbizalom hiányában bármennyi iskolát végez is el, bármilyen képességeket is fejleszt ki magában, sosem lesz elégedett a teljesítményével, a kapcsolataival, a külsejével; az örökös kisebbségi komplexus és elégedetlenség pedig boldogtalanságot szül. Az önbizalomhiányból fakadó állandó megfelelési kényszer, bizonytalanság, túlzott önkritika beárnyékolja az életet.

Gyerekkorban mindezt még konnyen befolyásolhatod: a magáról alkotott kép még most formálódik, alakul, s már kicsi korban eldőlhet, hogy pozitív vagy negatív irányba fog-e változni.

31 önbizalomnövelő mondat, mellyel erősítheted az önbecsülését:

1. Meg tudod csinálni!

Ez a gyereknevelés egyik varázsmondata. Fontos, hogy születésétől kezdve érezze a bizalmadat, hogy mindig a legjobb oldalát lásd, hogy higgy benne és a képességeiben. A pozitív megerősítés szárnyakat ad – a negatív kifejezések viszont szinte vonzzák a bajt. Ha azt látod, kemény fába vágta a fejszéjét, akkor is próbáld meg kerülni az olyan mondatokat, mint „Ha így folytatod, meg fogsz sérülni / le fogsz esni / ki fogod önteni”, stb. Inkább higgy benne és biztasd: „Tudom, hogy képes vagy rá – meg tudod csinálni!”.

2. Szeretlek!

A szó, amit minden nap hallania kellene tőled.

3. Ez bátor / kedves / szép / rendes volt tőled!

Az „ügyes voltál” mellett számtalan más módon is megdicsérhetjük a gyereket. Törekedjünk arra, hogy amikor csak lehet, pontosabban fogalmazzuk meg, hogy épp miért volt ügyes.

4. Tudom, hogy sikerülni fog!

Mi sem motiválóbb annál, mint hogy tudjuk: bíznak bennünk. A sikerélmény pedig több önbizalomhoz vezet.

5. Hiányoztál!

Boldoggá és magabiztossá tehetjük ezzel az egy szóval minden nap, amikor érte megyünk az óvodába, iskolába.

6. Figyelek rád!
7. Büszke vagyok rád!

Ez az a mondat, amit egyre kevesebbszer hangoztatunk – pedig sosem lehet túl sok belőle.

8. Hiszek benned!

A legerősebb inspiráló erő, ha hiszünk magunkban és mások is hisznek bennünk – gyerekkorban a szülő bizalma a kicsi képességeiben minden más felett áll.

9. De jó, hogy itt vagy!
10. Számíthatok rád?

Fontos, hogy érezze: ő is fontos és hasznos tagja a családnak, akinek számítanak a segítségére.

11. Különleges vagy!
12. Vicces vagy!
13. Köszönöm, hogy segítettél!

Ne menjünk el szó nélkül a segítsége mellett, akkor se, ha természetesnek vesszük, hogy elvégezte a feladatait.

14. Tudom, hogy ezt utálod; mégis megcsináltad!
15. Ezt nem sokan csinálták volna ilyen szépen, mint te!
16. Látszik, hogy nagyon sokat dolgoztál ezen!

Vegyük észre, ha sok energiát fektet egy rajzba, egy LEGO-építménybe, vagy bármi másba.

17. Tudom, hogy nehéz, de képes vagy rá.

Ezzel a megállapítással kitartásra ösztönözheted, és megerősítheted benne a hitet, hogy bármire képes, amit csak a fejébe vesz. Ezzel a hozzáállással pedig tényleg elérheti a komolyabb céljait is.

18. Mondd utánam: „meg tudom csinálni!”

Bármire képesek vagyunk, ha bízunk magunkban és a környezetünk is hisz bennünk: így működik a Pygmalion-effektus, melyet már számos kísérlettel igazoltak.

19. Hogy csináltad?

Ha kérdezel, látja, hogy érdeklődsz, és érzi, hogy újat tud mondani neked – ez mindenképp önbizalommal tölti majd el.

20. De jó, hogy itt voltál; nélküled nem sikerült volna!

Ő mutatta az utat, amikor a többiek nem tudták, merre kell menni? Eszébe jutott a boltban valami, amit meg kellett vennetek, de kiment a fejedből? Mondd ki és éreztesd, hogy hálás vagy neki.

21. Láttam, hogy keményen próbálkoztál.

Még ha nem is sikerül, amit eltervezett, mindig értékeljük az erőfeszítést!

22. Tudom, hogy nehéz, de korábban már sikerült! Emlékszel?

Ha volt ilyen, emlékeztesd rá, amikor épp feladná. Ez arra ösztönzi majd, hogy újra és újra próbálkozzon, akkor is, ha nem megy valami elsőre.

23. Nem baj, ha nem sikerül – a lényeg, hogy megpróbáltad.

Fontos, hogy tudja: mások is követnek el hibákat, még a felnőtteknek sem sikerül minden elsőre – nem vele van a baj, ha valamit nem tudott megcsinálni.

24. Na gyere, próbáljuk meg együtt!

Néha elkél egy segítő kéz – ha nagyon nem boldogul, ne hagyd, hogy feladja; inkább próbáljátok meg együtt megoldani.

25. Szerinted hogy tudnánk ezt megoldani?

Kérjük ki a véleményét – érezze, hogy fontos a szava, számítunk az ötleteire.

26. Nem számít, mi történt; akkor is szeretlek.

A feltétel nélküli szeretetedre nagyobb szüksége van gyermekednek, mint bármi másra. Az egyik legfontosabb lecke a szülővé válás során, hogy hagynunk kell, hogy gyerekeink a saját útjukat járják és el kell engednünk a korábbi elképzeléseinket – olyannak fogadjuk el őket, amilyenek. Ha nem tudunk szabadulni az elvárásainktól, amiket folyton rájuk akarunk erőltetni, egyenes út vezet a viszony megromlásáig és az elhidegülésig – mindez már számtalan szülő-gyerek kapcsolatot keserített meg. Olvasd el, miért sorsmeghatározó az elfogadó szülői attitűd!

27. Olyannak szeretlek, amilyen vagy!
28. Értékes vagy!
29. Igazad volt és én tévedtem.

Ha ilyen történik, ne menjünk el mellette szó nélkül.

30. Ne haragudj!

Merjünk bocsánatot kérni, ha mi hibáztunk, ha megbántottuk.

31. Nem vagy rossz, csak rosszat tettél.

Sose a gyereket minősítsük, vagy állítsuk be rossznak, hanem a tetteit. Fontos, hogy akkor is tudják, amikor épp rossz fát tettek a tűzre, hogy szeretjük őket – csak az aktuális viselkedésükkel van problémánk. Miért kellene megölelned a gyerekeid, amikor szörnyen viselkednek? Olvasd el.

 

forrás: https://www.csaladinet.hu/hirek/gyerekneveles/kisgyerekek/26161/31_mondat_mellyel_gyermeked_onbizalmat_erositheted

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.