Kötődési stílusok



Egy rövid emlékeztető összefoglalót szerettem volna az olvasott cikk alapján…

Divatos dolog emlegetni a „kötődési stílusokat”. A szófordulatot azért találom kifejezőnek, mert a „köt” szóból indul: a kötéshez legalább kettő dolog kell. Így a kötődési stílus számomra azt jelenti, hogy hogyan bánok a másikkal és magammal egy adott kapcsolatban.

Emiatt azon kezdtem el gondolkodni, hogy a „rám jellemző kötődési stílus” nem csak egyféle lehet, hanem, más és más kapcsolatokban más és más…
Persze, ezzel – hogy elkezdtem gondolkodni – megint tovább ment a gondolat, mint a források között elsőként említett lifeadvisor cikk szerette volna.

Azért csak meg kellett néznem a Wikipédiát, plusz azt, hogy az egyes kötődési stílusok hogy passzolnak egymáshoz.

Úgy látom, azzal, hogy személy-személy között milyen relációk vannak és ezek hogyan passzolnak egymáshoz sok helyen foglalkoznak.
A bennem felmerült kérdéssel, hogy egy személynek lehet -e más és más kötődési mintája kifelé, nem igazán.

Lássuk az egybegyúrt anyagot.
Kezdjük az első forrásal.

Mindig ugyanazokkal a problémákkal találod szembe magad, amikor párkapcsolatban élsz? Lehet, hogy mindig távolságot tartasz közted és a párod között vagy akár teljesen kerülöd a hosszútávú kapcsolatokat, mert félsz, hogy megbántanak? Lehet, hogy attól tartasz, hogy a párod nem szeret téged annyira, mint amennyire mondja? Ha ezen kérdések bármelyike ismerős számodra, akkor mindezeknek a kötődési stílusodhoz lehet köze, amely meghatározza, hogy különböző emberek hogyan érzik magukat biztonságban a kapcsolataikban. A kötődési stílusod ismerete hasznos betekintést és segítséget nyújthat a szerelmi életeddel kapcsolatban. Te ismered a sajátod?

A kötődési stílusokat először John Bowlby brit pszichológus dolgozta ki az 1950-es években. Kezdetben a szülő-gyermek kapcsolatra fókuszált. Később a pszichológusok és kutatók kiterjesztették John Bowlby elméletét és végül négy különböző stílust határoztak meg: a szorongó kötődés, az elkerülő kötődés, a félelmet elkerülő kötődés és a biztonságos kötődés. Nyilván rájöttél, hogy a biztonságos kötődés az, amit mindannyian szeretnénk megtapasztalni egy társas vagy romantikus kapcsolatban.

A kezdetben még csak szülő-gyermek kapcsolatra vonatkoztatott kötődési stílusok megtalálták a kiutat egészen a randizás világáig. Manapság egyes felnőttek szeretik megismerni a saját stílusukat, hogy feltárják, milyen hatással lehetett gyerekkoruk felnőtt kapcsolataikra.

Fontos viszont megemlíteni, hogy nem okos dolog minden párkapcsolati problémádért a gyerekkorodban történteket okolni. Ezek a stílusok ugyanis az idővel változhatnak annak szellemében, hogy milyen kapcsolati tapasztalatokat szereztél. (Ez némileg sejteti a választ a saját kérdésemre…)

Most pedig nézzük meg a 4 kötődési stílust, amely alapján beazonosíthatod, hogy te melyik csoportba tartozol.

1. Szorongó (aggodalmaskodó) kötődés

A pároddal folytatott vita után gyakran megkérdezed, hogy még mindig haragszik-e rád? A szorongó kötősédi stílus egyik leggyakoribb jellemzője, hogy az embereket gyakran a kapcsolataik foglalkoztatják, illetve, hogy milyen szorosak ezek a kapcsolatok. Állandóan szükségük van megnyugtatásra, hogy minden rendben van, hiszen ezzel érik el, hogy a kapcsolati szorongásuk csökkenjen. Az ilyen stílussal rendelkező személy sokszor féltékenységet érez, állandó megnyugvást keres és retteg a hűtlenségtől.


második forrás: divany.hu:
A szorongó-aggodalmaskodó kötődésű emberek a kapcsolat elvesztésétől való félelmük és a társukon csüggés között őrlődnek. Nagyon figyelnek a kapcsolatukra, mert félnek attól, hogy a másik elhagyja, visszautasítja őket. Alacsony önbecsülés és rossz önszabályozás (érzelmei csúcsok és hullámvölgyek) jellemzi őket. Saját magukat gyakran értéktelennek, párjukat viszont kiemelten értékesnek titulálják. Párkapcsolati függésre hajlamosak, ha megijed vagy felzaklatódik, gyakran válhat mérgessé és reaktívvá.

2. (Bizonytalan) elkerülő kötődés

Úgyis fogalmazhatnánk, hogy elutasító kötődés. Paradox, ugye? Az ilyen ember igyekszik nem túl közel kerülni a másik félhez, mert fél, hogy megbántják. Előfordul, hogy nem is keres aktívan párkapcsolatot és minimalizálja az érzelmeit. Sokszor még azelőtt szakítanak a párjukkal, mielőtt komolyra fordulnának a dolgok, de az is megfigyelhető, hogy olyan ügyesen rejtik el az érzelmeiket, hogy soha nem jössz rá, mire gondolnak. Az ilyen embereknek hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy megbízzon valakiben, kerüli a konfliktusokat is, nem engedi, hogy segíts neki, ha szüksége van rá és gyakran vádolják őket azzal, hogy ellöki magától az embereket.


második forrás: divany.hu:
A tojáshéjon lépkedéshez hasonlít a bizonytalan-elkerülő kötődésű emberekkel kialakított kapcsolat. Vágynak a kapcsolatra, de tudat alatt félnek valóban belekerülni egybe. A se veled-se nélküled kapcsolódás miatt nem tud biztonságos, stabil kötődés kialakulni a párjukkal. Gyakran rendelkeznek alacsony önértékeléssel, és párjukat sem tisztelik eléggé. Kiszámíthatatlanok és drámaiak, belső és külső világukban egyaránt.

3. Az elutasító, a félelmet elkerülő kötődés

Másnéven rendellenes kötődés. Úgy tűnik, hogy a közeledésében állandó hullámvölgyek vannak, ezért sokszor nem is tudjuk, hogy hogyan kellene hozzáállnunk egy ilyen emberhez. Az ilyen ember azt feltételezi, hogy nem elég jó egy kapcsolatban ezért egyszer fent, egyszer lent mozog az érzelmek terén is. Állandóan önkritikát gyakorol, hirtelen megfutamodik, mielőtt komolyra fordul a kapcsolat és rendkívül rosszul reagál mások negatív érzelmeire.


második forrás: divany.hu:
Magányos és elszigetelt érzés az elutasító-elkerülő kötődésű emberekkel kapcsolatban lenni. Magas önbizalommal rendelkeznek és rendkívül függetlenek. Pontosan e miatt a függetlenségük miatt nehéz intim közelségbe kerülni velük. Általában felszínes egyéjszakás kalandokba, vagy rövid távú kapcsolatokba mennek bele, a hosszú távú kapcsolatokban közönyös, énközpontú viselkedés jellemzi őket. Általánosan tartózkodó felsőbbrendű viselkedésformát vesznek fel.

4. Biztonságos kötődés

Elérkeztünk az ideális kötődési stílushoz. Az ilyen ember nyugodt és megbízható egy kapcsolatban. Sokszor láthatjuk, hogy egyesek már rendelkeznek ezzel a stílussal, csak még nem ismerik vagy éppen szeretnék ezt megtapasztalni, de nem tudják, hogyan.

Az igazán szerencséseknek már gyerekkoruk óta ilyen a kötődési stílusuk, de mindez felnőttkörben is kialakulhat, esetenként terápiás módszerek segítségével. Az ilyen emberek képesek megbirkózni az egyedülléttel, ki tudják fejezni, ha támogatásra, segítségre van szükségük és képesek szabályozni az érzelmeiket.


második forrás: divany.hu:
A biztonságos kötődésű emberek általában öntudatosak, érzelmileg elérhetők, bíznak párkapcsolati készségeikben, nehezen megingathatóak és magas érzelmi intelligenciával rendelkeznek. Képesek az intimitás és sebezhetőség megélésére. Nekik is akadhatnak párkapcsolati problémáik, de őszinteséggel, együttérzéssel és tisztelettel kezelve ezeket a helyzeteket megoldják őket.

És, akkor jöjjön az, hogy ezek a kötődési stílusok hogyan passzolnak egymáshoz.

Melyik kapcsolódási formák kompatibilisek egymással?

Három kategóriába sorolhatók a kötődésiforma-párok:

  • zöld lámpás (a fejlődésre legalkalmasabb táptalaj),
  • sárga lámpás (kevesebb fejlődésre ad lehetőséget)
  • és a piros lámpás (kifejezetten nehéz kapcsolódási párosítás) kategóriák.
Zöld lámpa

Biztonságos + Biztonságos. Számukra a legkönnyebb biztonságos, szeretetteljes kapcsolatot létrehozni.

Biztonságos + Szorongó-aggodalmaskodó. Ez a páros a zöld és a sárga lámpa között van. A biztonságosan kötődő partner mellett könnyen megtalálhatja stabilitását a Szorongó partner, ha dolgozik a szorongását kiváltó okokon. Ha azonban a Szorongó partner nem dolgozik saját magán, még a Biztonságos partner is belefáradhat aggodalmaskodásaiba.

Biztonságos + Bizalmatlan-elkerülő. Ez a páros a zöld és a sárga lámpa között van. Ha a Biztonságos partner le tudja küzdeni a késztetést, hogy belecsússzon a megmentő szerepébe, a Bizalmatlan-elkerülő partnernek jót tesz a másikból áradó stabilitás és annak nem reaktív viselkedésmódja. A Bizalmatlan-elkerülő partnernek is dolgoznia kell saját kötődési mintáján, ha nem akarja kifacsarni partnerét.

Sárga lámpa

Szorongó-aggodalmaskodó + Szorongó aggodalmaskodó. A kölcsönös félelem és egymás szükségessége elég táptalaj tud lenni arra, hogy az ő kapcsolatuk eléldegéljen. De bármennyire is biztonságosnak érezhetik a kapcsolatot, a kezeletlen sérülések csöndesen megmérgezhetik azt. Ha azonban mindketten dolgoznak magukon, erőssé tehetik kapcsolatukat.

Szorongó-aggodalmaskodó + Bizalmatlan-elkerülő. Ha mindketten dolgoznak saját lelki sérüléseiken, szerető, biztonságos kapcsolatot tudnak kialakítani egymással. Ellenkező esetben a Bizalmatlan-elkerülő se veled-se nélküled viselkedése megnehezítheti a Szorongó félelmét, hogy elveszíti a párját. Mindkét típus legrosszabb tulajdonságait is felerősíthetik egymásban.

Bizalmatlan-elkerülő + Bizalmatlan elkerülő. A könnyen felcsattanó, bizalmatlan tulajdonságuk puskaporos veszekedésekhez vezethetnek, amiben egymás sérüléseibe taposnak bele. Ha azonban nem sajnálják az időt és energiát az önfejlesztésre, szép kapcsolatot tudnak kialakítani egymással.

Bizalmatlan-elkerülő + Elutasító-elkerülő. A Bizalmatlan-elkerülőt vonzza az Elutasító-elkerülő és az Elutasító-elkerülő kíváncsiságát is felkelti a Bizalmatlan-elkerülő drámaisága. Azonban az Elutasító-elkerülő könnyen dönthet úgy a kapcsolat közepén, hogy egyszerűen elsétál a túl sok drámázás és konfliktus elől, amit a másik folyton okoz. Ettől függetlenül, ha mindketten tudatos önfejlesztésbe kezdenek, erős kapcsolatot tudnak kialakítani egymással.

Elutasító-elkerülő + Elutasító-elkerülő. Érdekes módon két Elutasító-elkerülő nagyon jól meg tud lenni egymással, mert egyiküknek sincs igénye a mély kapcsolódásra és az érzelmi intimitásra. Ugyanakkor ennek kényelmében hajlamosak lesznek arra, hogy ne gyógyítsák be sebeiket, és benne ragadjanak megszokott bizonytalan kötődési stílusukban.

Piros lámpa

Biztonságos + Elutasító-elkerülő. Mivel az Elutasító-elkerülő nem keres mély kötődést másokkal, a Biztonságos pedig igen, gyakran még a szikráig sem jut el ez a két típus egymással. Az Elutasító-elkerülő nyerhetne egy ilyen kapcsolatból, de tartózkodó magaviselete áthidalhatatlan akadállyá válhat. Rengeteg belefektetett energiával azonban ők sem egy reménytelen páros.

Szorongó-aggodalmaskodó + Elutasító-Elkerülő. Az Elutasító-elkerülő tartózkodó viselkedése a Szorongó félelmeinek melegágya: nem fogja magát szeretve és biztonságban érezni. Természetesen sok munkával ők is jobbá tehetik kapcsolatukat, de ez nagy erőfeszítésükbe fog kerülni.

Zárszó: Semmi sincs veszve

Ha két ember eltökélten fejleszti saját magát és sok energiát belefektet kapcsolatuk fejlődésébe, biztonságos kapcsolatot tudnak kialakítani egymással, nem számít, melyik kapcsolódási stílusba tartoznak. Ne csüggedj tehát, ha partnereddel sárga vagy piros lámpás kategóriába esel, ezzel még semmi sincs veszve! Csupán több energiádba kerülhet biztonságos, szerető stabil kapcsolattá formálni kötődésedet, mint néhány ismerősödnek.

 

források:
https://lifeadvisor.hu/2022/03/08/ismered_a_kotodesi_stilusod_megmentheti_a_kapcsolatod
https://hu.wikipedia.org/wiki/Felnőttkori_kötődés	
https://divany.hu/eletem/piros-sarga-vagy-zold-lampas-a-kapcsolatod-ha-mas-a-kotodesi-stilusod-mint-parodnak-/	

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.