A coach tanulmányaim során hallottam először arról, hogy milyen hasznos lehet egy probléma megoldása közben a beszéd, vagy az írás. Amikor az ember valami nagy problémával küzd, 0-24-ben össze van zárva a saját gondolataival. Innen valószínűleg mindenkinek nehéz egyedül kitörnie…
Ha valaki nem kér / fogad el segítő partnert ebben a helyzetben, megoldást akkor is találhat. Az egyik módszer lehet a probléma kibeszélése – önmagának. Bármilyen furcsán is hangzik, ennek is megvan a hasznossága, ugyanúgy, mint a másik módszernek az írásnak. Mind a kettő eszköz lehet egyszemélyes megoldás is: magamnak mondom el, vagy magamnak írom le: nem kell hallgató közönség, nem kell olvasó fórum.
A két módszer azért lehet hasznos, mert a beszéd és az írás az agy másik területeit aktiválja, mint a gondolkodás: magyarul, ha kimondom, vagy leírom, más módon dolgozik az agy, s már ez közelebb vihet a megoldáshoz.
Egy másik írásomban már használtam ezt a képet, de a téma miatt nyilván ide kívánkozik újra:
Nyilván a kép két szereplője nem ugyanarra gondolt…
Jól összefoglalja a terápiás írás lényegét M. Steinbach Annamária: A gyógyító írás című munkája.
Gondolataink kiírásának terápiás hatás van, így azoknak, akik úgy érzik, hogy beszéd helyett könnyebben adnák ki érzéseit a leírt szavak által, mély meggyőződéssel javaslom elkezdeni az írást. … azáltal, hogy megtaláltam a feszültség, fájdalom és stressz levezetésének ezt a módját, az írást, elkerültem a depressziót, és megtaláltam egy új hobbit a pszichológia mellet…
Amikor először megéreztem az írás áldásos hatását, elkezdtem olvasni az ezzel kapcsolatos, tudományos eredményekről, és magamban bólogatva konstatáltam, hogy nem egy kutatás bizonyítja, hogy írni bizony tényleg gyógyító. Éppen ezért úgy gondoltam, hogy megosztok veletek három érdekes dolgot az írásról, annak lelki hatásairól, hátha ti is ráleltek ennek a tevékenységnek a szépségére.
Flowról talán már sokan hallottak. A jelenséget, amelyet áramlás élménynek is nevezhetnénk, Csíkszentmihályi Mihály fogalmazta meg. Ez az érzés mindenki számára elérhető, ha megtalálja azokat a tevékenységeket, amelyekben úgy képes elmerülni, hogy közben szinte megszűnik létezni.
Képzeljük el azt, hogy egy átlagos ember másodpercenként 110 bit információnál többet nem tud már feldolgozni. Például, ha figyelünk valakire, akkor körülbelül 60 bit információt fogadunk be. Ez az oka, hogy két, párhuzamosan beszélő emberre nem tudunk ugyanolyan jól figyelni. Ha valaki elmerül egy tevékenységben, amely kitölti a figyelme nagy részét, akkor képtelenné válik figyelni a testében zajló, fizikai folyamatokat, a nyomasztó teendőket, nem tud foglalkozni azzal, hogy reggel éppen összeveszett a párjával, vagy azzal, hogy mit kell vásárolni a boltban. Egyszerűen megszűnik a külvilág, mert telítődik a figyelmi rendszer. Ez a flow-élmény. Ha saját magunkról vagy egy fikcióról írunk, pontosan ez a folyamat indul be. Elfeledjük a gondunkat, mert muszáj koncentrálnunk, bevonódnunk saját történetünkbe. És itt kezdődik az írás pihentető, feltöltő oldala.
Én magam abban hiszek, hogy bármiről is írunk, abban mi magunk is benne vagyunk. Ha ebben a pillanatban az olvasó elkezdene papírra vetni egy kitalált történetet vagy akár egy mesét, újraolvasva azt biztosan felfedezne olyan részleteket, amelyek őt a jelenben foglalkoztatják. Álmainkhoz hasonlóan, akarva-akaratlanul a lelki mozzanataink megjelennek szimbólumokban, színekben, érzelmek formájában bármilyen irományban, ami a mi fantáziánkra van bízva. Így tehát, ha nem is tudatosan, terápiás formában írunk, ha nem is saját történetünket meséljük el, a minket megmozgató, belőlünk előtörő vágyak, gátlások, félelmek felszínre hozhatók kitalált történetek által is.
James W. Pennebaker kutatómunkájának nagy részét teszi ki az érzelemkifejező írás tanulmányozása. Számos eredményük közül egyet emelnék ki, amely jól bizonyítja a traumafeldolgozás ezen módjának megdöbbentő sikerességét. Pennebaker és kutatócsoportja egy ma már köztudott tényből indult ki: a stressz és szorongás rontja az immunrendszert. Márpedig ha vannak bennünk elfojtott érzések, fájdalmak, emlékek, örök stresszben élünk, és veszélyeztetjük a lelki és fizikai egészségünket is. A kutatást egészséges egyetemistákkal végezték, akiknek annyi feladatuk volt, hogy naponta 15 percet írjanak életük traumájáról. Az eredmény megdöbbentő része ott kezdődik, hogy teljesen átlagos emberek egytől-egyig olyan eseményekről számoltak be írásban (eldurvult válások, veszteségek, erőszak), amelyeket egészen addig elnyomtak magukban. A másik figyelmet érdemlő adat pedig, hogy a kontroll csoporthoz képest, a traumáikról mindössze négy napon keresztül író személyek 47%-al kevesebbszer mentek orvoshoz a kísérletet követő fél évben. Úgy tűnik tehát, hogy az érzésekről való írás olyan oldást váltott ki bennük, amely a fizikai egészség szintjén is megjelent. És akkor még nem is beszéltünk az alvás, társas kapcsolat, boldogság tényezőkről, amelyek szintén pozitívan változnak az érzelemfókuszú írás hatására.
Összességében azt láthatjuk, hogy a bennünk élő, állandóan elnyomott gondolatok és érzelmek nagyon megnehezítik az életünket. Éppen ezért nagyon fontos megtalálnunk azt a lehetőséget, amely átsegít minket a kimondás, tudatosulás pillanatán. Egy teljesen mértékben ránk fókuszáló pszichológus, egy jó barát alkalmat adhat arra, hogy a minket feszítő gátlások, félelmek, szorongások külvilágra kerüljenek, és megkönnyebbülést hozzanak. Kiegészítésként azonban meleg szívvel ajánlom olyan hobbik, tevékenységek megtalálását, amelyekben képesek lehetünk feloldódni, megtalálni a belső nyugalmunkat, és ilyen például az írás is.
forrás: https://7koznapi.blog.hu/2019/04/26/a_gyogyito_iras