Miért nem működnek az újévi fogadalmak II.



Tavaly (milyen érdekes ezt írni az év első napján) már volt egy bejegyzésem Miért nem működnek az újévi fogadalmak címmel, abban az év eleji bejegyzésben olvashatsz néhány gondolatot arról, hogy mi a baj ezekkel az év eleji fogadalmakkal. Most – év eleje lévén – nyilván kellett, hogy egy hasonló tartalmú cikk is elém kerüljön. Elolvastam, s érdemesnek találtam ezt is ide tenni, hogy egy másik nézőpontból is elemezzük a címben jelzett kérdést.

Emlékeztetőül a hasonló című bejegyzésemből kiemelem, hogy miért nem működnek az újévi fogadalmak:

  1. A viselkedésed nem egyszerű szokások összessége
  2. A halogatás különösen trükkös csapda
  3. A téged zavaró szokások feladása nyilvánvaló okok miatt elég nehéz
  4. A nem természetes könnyedséggel érkező új szokások felvétele olyan, mintha árral szemben úsznál

És most lássuk az idei cikket:

A fogadalomtétel általában egy új szokás felvételét vagy egy rossz szokás elhagyását jelenti. A 10 leggyakoribb újévi fogadalom egy 2.000 fős kutatás szerint a következő:

Az ábra azt mutatja, hogy az újévi fogadalmat tevők milyen százalékban választják az egyes fogadalmakat. Egy ember több fogadalmat is tehet természetesen. Gyakorlatilag a fogadalmak népszerűségét láthatjuk sorba rendezve, tehát például a fogadalmat tevők 73%-a választja többek között az egészségesebb étkezést is.

Az újévi fogadalom legnagyobb problémája azonban, hogy a szokásokra fókuszál, a cselekvésre, és nem az eredményre.

A fogadalom tevékenység alapú…

  • Csak arra a kérdésre ad választ, hogy mit szeretnél mostantól tenni, vagy mit nem szeretnél tenni. Nem csoda, hogy az újévi fogadalmak nem túl hatékonyak.
  • Kutatások szerint az emberek kevesebb mint 25%-a tartja magát az újévi fogadalmaihoz 30 napot követően. Csupán 8%-a teljesíti azokat.
  • Sőt, nem csak, hogy nem teljesítjük a fogadalmakat, de 100 emberből 75 februárra már el is felejti az újévi fogadalmát.

Csak 8 ember fogja sikeresen venni az akadályokat, és tartani magát az elhatározásához.

Újévi fogadalom helyett gondolkozz a nagyobb képben, és gondolkozz célokban. A célkitűzés a nagyobb miértekre koncentrál, egy folyamatot határoz meg, amely rugalmasan alakítható kedved szerint, ám mindig szem előtt tartva a végső állomást.

Az alábbi 7 érv bemutatása közben azt is megtudhatod, miként érdemes kitűznöd az újévi célokat, és milyen gondolkodásmódot érdemes kialakítanod:

1. Rugalmatlan vs. rugalmas

A fentiekben már említettem, hogy a fogadalomtétel tevékenységalapú, és csupán a cselekvésre koncentrál. Tegyük fel, hogy 2 új fogadalmad van. Hetente 4-szer fogsz edzőterembe járni, és abbahagyod a dohányzást.

Január első napjaiban nagy lendülettel lejársz hetente 4-szer, és már 3 hete szintén nem dohányzol. Talán látható is már egy kevés eredmény fizikálisan. Ahogy telnek a napok, kihagysz egy edzést és a kollégáiddal lemész rágyújtani. Úgy gondolod, hogy ez csak egy apró botlás. 1-2 edzés kihagyása és 1-2 cigi még nem a világ vége.

Majd eljön a fordulópont. Hetente újból már csak 1-szer mész edzeni, és többször is rágyújtasz. Rád tör egy hatalmas frusztráció és a motiváció szinted lecsökken a nullára. Inkább hagyod az egészet és pihensz kicsit. Ebből látható, hogy mi a probléma magja.

A fogadalom szigorú és előre meghatározott rendszer. Teljesen rugalmatlan. Csak arra koncentrál, hogy menj le edzeni és ne dohányozz. Nincs mögötte egy erős belső motiváció, egy nagyobb miért, egy végcél. Majd, ha megszeged, a szakadék szélén érezheted magad és inkább hagyod.

Ezzel szemben a célkitűzés teljesen rugalmas. Mondhatod, azt magadnak, hogy egészségesebb szeretnék lenni, hogy több egészséges évet tölthessek majd a gyerekeimmel, unokáimmal.

Az eredményt határoztad meg. Azt a pozitív kimenetelt, amely elég erőt és belső motivációt fog neked adni, hogy megtedd a szükséges lépéseket, hogy elérd ezt.

Ebben az esetben, egy edzés után is fogsz már sikerélményt elkönyvelni, hiszen érezni fogod, hogy egy apró lépést már megtettél a cél érdekében. Alakulhat úgy, hogy fél év múlva kitalálod, hogy edzés helyett, te teniszezni járnál inkább.

A lényeg mindvégig a végső cél és az, hogy az odavezető utat élvezettel teljesítsd.

2. Túl sok egyszerre

Sok esetben találkozhatsz azzal az esettel, hogy a lista nem 1-2 pontból áll, hanem gyakorlatilag az élet minden területére vonatkozik. Sokan egyszerűen túlvállalják magukat – fogyni szeretnél, több pénzt szeretnél megtakarítani, a bevételeid megdupláznád és a dohányzást is abbahagynád.

Csábító azt gondolni, hogy egy erős elhatározást követően könnyebb egyszerre “új emberré válni”, és mindent azonnal másként csinálni. De a tapasztalatok, és kutatási eredmények alapján ez nem jó megoldás hosszútávon.

Ha ezek közül valaki akár csak az egyiket is eléri az már nagy siker! Az akaraterőnk egy véges erőforrás, és egy-egy ilyen komoly változáshoz is szükségünk lesz minden tartalékunkra.

Még akkor is, ha nagyon erős a belső motivációd, sokszor nehéz ellenállni a csábításnak. Egyszerre több dolgon változtatni olyan, mint ha egyszerre akarnál olvasni és beszélgetni. Nem működik.

Gondold végig, hogy az életedben, melyik az a terület, amelyen szeretnél változtatni, és arra építs. Kapcsolj hozzá, apró lépéseket. Ezeket heti vagy havi rendszerességgel vizsgáld felül, és haladj lépésről lépésre.

Fontos, hogy tudj priorizálni, és legyél magaddal türelmes. Ne akarj egyik napról a másikra, azonnali eredményeket, mert csalódni fogsz. Inkább készíts egy éves tervet!

Az év vége ugyanis remek alkalom a tervezésre, de kevésbé jó alkalom az AZONNALI változásra…

3. Túlmisztifikált január 1

“Akarsz-e változást?”

Nagy eséllyel, egy tömeg előtt feltéve ezt a kérdést, a válaszok majdnem 100%-a igen lesz.

Majd feltesszük a következő kérdést és nagy valószínűséggel sokan elszivárognak:

“Ki akar változni?”

A fogadalomtétel pont ilyen beépített kudarccal rendelkezik. Egyrészt mélyről jövő célkitűzés helyett egy cselekvésre fókuszáló fogadalmat tettél, másrészről valamiért vársz a január 1-re.

A nagy sportolók, a vállalkozók, a háztartást vezető anyukák, egyikük sem várt az új évre, hogy változtassanak valamin, ami nem működött. Nincs semmi mágikus erő a január 1-ben.

Nem fog plusz erőt adni ahhoz, hogy elkezdj változást vinni az életedbe. Sőt a legtöbben elsején inkább súlyos másnapossággal küzdenek meg, mintsem nekilátnának a fogadalom betartásának. Ha a fogadalmi mondat, úgy kezdődik, hogy majd, akkor már alapból bukásra van ítélve.

A változás kezdete cselekvés kérdése. A változásnak ma kell elkezdődnie.

Akkor mégis miért tesszük január 1-re? Mert ezzel racionalizáljuk, hogy miért nem kezdjük el most.

Azt gondoljuk, hogy a jövőben majd képesek leszünk rá, vagy talán valamilyen csoda folytán könnyebb lesz félretenni, lefogyni, többet tanulni. De nem!

Jövőre is lesz karácsony, amit ki kell bírnod zabálás nélkül, és jövőre is lesznek bulik, ahol majd megkínálnak cigivel. Ha most ezek az indokaid a halogatásra, akkor valójában nem mérted fel a fogadalmaddal járó valódi elköteleződést.

Ha képes vagy rá, kezdd el ma!

4. A fogadalmak nem rendelkeznek B tervvel

A fogadalmak nagy része, egy mélyebb tervezést nélkülözve lett megalkotva. Ilyenkor nem gondolsz semmi másra, csak a fogadalomra. Nem gondolsz arra, hogy fogyás esetén beteg lehetsz és nem tudsz edzeni majd. Vagy nagyobb megtakarítás vállalása esetén, nem számolsz váratlan kiadásokkal.

Nincs egy konkrét vészforgatókönyv.

Tim Bono, pszichológia professzor és agykutató a Washingtoni Egyetemen St. Louis-ban jelentette ki, hogy azok az emberek, akik elérik a kitűzött céljukat, már a tervezés során felmérik és azonosítják a potenciális veszélyforrásokat a tervükre nézve. Ezekre pedig, kivétel nélkül készítenek vészforgatókönyvet.

Fogadalomtételkor általában nincs tervezés.

Meg kell értened, hogy a változás része a kudarc. Én is tizedjére futok neki a nassolási vágyam leküzdésének. Volt, hogy egy hónapig bírtam. Aztán megbotlottam. De tudom, hogy van egy célom, amiért újra és újra nekilátok. Mert akkor érzem jól magam, ha tudom, hogy egészségesen eszem.

Régebben ilyenkor ostoroztam magam. Beletörődtem, hogy elbuktam, és eldobtam a célt, mert azt gondoltam, nem vagyok képes rá. Évek teltek el, mire újra megpróbáltam. Most viszont tudom, hogy csak akkor bukok el, ha megint feladom. Ezért minden nap egy újabb esély, hogy folytassam, amit elkezdtem.

Egy fogadalom addig tart, míg megszeged. Egy cél viszont tartós, és többszöri próbálkozást, és több eszközt is megenged.

5. Nincs rendszerszintű változás

A legtöbb esetben a fogadalmak csak a levegőbe kimondott szavak. Sokszor nem is akarunk igazából változást, vagy nem is magunk miatt szeretnénk. Lehetséges, hogy csak másoknak való megfelelés céljából állítunk fel fogadalmat.

Újfent ezek mind csak frusztrációt és nehézséget fognak eredményezni az életedben. Minden egyes változás az életedben erős alapokon nyugvó stratégiával kell, hogy rendelkezzen. Ha lefutnád a félmaratont, de a minden második napon való futás gondolata megőrjít, akkor nem igazán szeretnéd lefutni.

Nincs mögötte, mély elhatározás egy erős céllal. Tomas Chamorro-Premuzic, üzleti pszichológia professzor szavai mindezeket alátámasztják.

Nagy a különbség a változást akaró és a változni akaró között.

A legtöbben csak a végeredményt szeretnék egyből, amely a kimondott fogadalom, de nem gondolkodnak azon, hogyan kell megváltoztatnom a napi rutinom, hogy azt elérjem.

Ha el szeretnéd érni a célod, a gondolkodásmódodon is változtatnod kell. Meg kell találnod a célod elérésének azt a módját, mely művelése közben is jól érzed magad. Ahol nem csak a végcél hajtása a motiváció, hanem maga a tevékenység is örömmel tölthet el.

Például: a sport lehet szórakozás egy barátoddal. A cigiről való leszokás lehet egy napi diadal, amikor a családdal közösen teszitek fel a csillagot a naptárra.

Nem biztos, hogy az első eszköz fog működni, ezért fontos a célt, és nem az eszközt meghatározni.

6. Az újévi fogadalomnak nincs tanulsága

Amilyen könnyen megfogadtunk valamit, olyan könnyen el is engedtük. Szenvedtünk egy kevés ideig, frusztrált a dolog, de nem is emlékszünk már, hogy mi volt a fogadalmunk legutóbb.

A jövőbeli kudarc egyik oka, hogy a sikertelen dolgokkal nem igazán szeretünk foglalkozni. Könnyen feledésbe merülnek miközben a jövőbeli sikerek egyik fontos pillére a sikertelenség kialakulásának a miértjében található.

Lehet úgy érzed, hogy a sikertelen fogadalmakon jobb, minél gyorsabban túl lenned. Nem szeretnéd venni a fáradságot és elmélkedni, hogy vajon miért nem sikerült.

Az az igazság, hogy valószínűleg gyorsan és könnyen megválaszolnád magadnak a miértet, de mivel maga a fogadalom nem egy valóban fontos célkitűzés az életedben, ezért nem foglalkozol vele.

Kezd el összeírni az elmúlt évek fogadalmait, amelyekkel próbálkoztál és válaszold meg, hogy miért végződött kudarccal. Sokban fog segíteni a jövőd építésén.

A válaszokat használd fel a célkitűzéseid során!

7. A fogadalom nem pontos

Van egy mondás, miszerint az álom és a cél között az a különbség, hogy a célnak határideje van. Ez igaz a fogadalmakra is.

Az utolsó pontban bemutatok neked, egy stratégiát, amellyel ügynevezett okos célokat tudsz kitűzni. Angolul SMART Goal setting-nek nevezik, ahol a SMART betűi mind egy-egy fontos tulajdonságát jelentik a célod milyenségéről.

A következőkben egy-egy példán keresztül is bemutatom, hogy melyik pont mit is jelent valójában.

S – specific – a célod legyen a lehető legpontosabban megfogalmazva
Ne csupán egy új állást akarj magadnak. Olyan állást akarj, ahol a környezet támogató, a vezetők segítenek mindenben és folyamatosan tudsz fejlődni. Azt is írd le magadnak, hogy az adott állás, hogyan segít kiteljesedni.

M – measurable – a célod legyen mérhető
Maradva a példánál, a mérhetőség jelen esetben a fizetés tud lenni. Határozd meg, hogy tegyük fel 350.000 Ft-ot szeretnél keresni. Ha úgy állsz hozzá, hogy „csak jól szeretnék keresni” nem tudod mérni.

A – Achiaveable – a célod legyen reálisan elérhető
A reálisan elérhető nem azt jelenti, hogy könnyen elérhető célokat tűzz ki magad elé. Nem azt szeretném, hogy elkényelmesedj. Legyen kellőképpen motiváló és kihívást jelentő, de ne a lehetetlent akard elérni. Az új állásod esetén a fizetési igényed legyen kellően vonzó, de ne a földtől elrugaszkodott.

Válaszold meg magadnak azokat a kérdéseket, hogy az adott állás valóban tud-e annyi fizetni? A te tudásoddal és tapasztalatoddal elérhető ez a fizetés? Mennyivel kérhetek többet a jelenleginél?

R- Relevant – a célod legyen releváns rád vonatkoztatva
Karrierváltás esetén adj kellő időt magadnak, hogy egy új területet tanulj ki. Ha eddig pénzügyesként dolgoztál és most értékesítő szeretnél lenni, akkor adj kellő időt az új karrier felfutásának.

T – Time based – a célod rendelkezzen mérföldkövekkel
Tervezéskor határozz meg mérföldköveket. Legyen konkrét határidőd, hogy mikorra szeretnél új állást, mikorra szeretnél 350.000 Ft-ot keresni és mikorra szeretnéd ismerni az új területet?

Ezekhez a határidőkhöz kötődve fogsz tudni haladni kellő motiváltsággal és elszántsággal.

Láthatod, hogy mennyire fontos, megérteni, hogy mi a különbség a fogadalmak és a mélyreható célkitűzés között. Orvosi nyelvvel élve a fogadalmakkal tüneti kezelést kapsz. Ám, ha hosszú távra tűzöl ki célokat, amelyet egy mélyreható önelemzés előzött meg, az egész életed teljesen megváltozhat!

 

Összefoglalás

Újévi fogadalom helyett, idén inkább célokat tűzz ki! A célok segítenek, hogy ne a cselekvést határozd meg, hanem a konkrét végeredményt. A cselekvés mikéntje változhat, és alighanem kudarcok is érni fognak.

A fogadalom csak addig tart, amíg az első kudarc bekövetkezik, hiszen “ha már megszegtük, minek tartani”. A cél viszont egy belső motivációt ad. Ha igazi célod van, akkor az hosszú távon veled marad, és motivál.

Vizsgáld meg, hogy az adott dolog tényleg célhoz vezet-e. Tényleg a te célod-e? Vagy csak másnak akarsz megfelelni?

Állíts fel B tervet: mi lesz, amikor megbotlasz? Mit csinálsz, ha nem a tervek szerint haladnak a dolgok?

Végül pedig: az újévi fogadalom csak egy gyors, átgondolatlan, felelőtlen ígéret. A célmeghatározás viszont tervezést jelent. Ezért használd a SMART célokat az újévi fogadalmak helyett!

 

forrás: https://szendreiadam.hu/celok/ujevi-fogadalmak/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.