Gondolat a motivációs szakemberekről



Van itt ez a coaching téma, ami engem egy ideje foglalkoztat. Ennek tanulása alatt, illetve, nem csak a tanulás miatt, hanem a természetes módon telő időben érkezett tapasztalások végett sok mindennel gazdagodtak az ismereteim.

Többek között a tanácsadásról tanultam. Miért adunk, miért nem adunk, mi a veszélye a tanácsadásnak, illetve – természetesen azt -, hogy a coach nem ad tanácsot. Megjegyzem, lehet, hogy senkinek sem kellene adni, csak ha ezt kérik (emlékezzünk ugye a kéretlen jótanácsokra), illetve, ha kérik is tisztában kell lenni azzal, hogy a számomra működőképes módszer egyáltalán nem biztos, hogy adott esetben másnak is jó szolgálatot fog tenni.

Aztán ott van például a segítségkérő, nevezzük ügyfélnek – aki a saját választása alapján elmegy mondjuk egy coachoz. Ha elmegy annak számtalan oka lehet. Ezt az okot elakadásnak is, problémának is nevezhetjük. Ha a probléma olyan súlyú, aminek a megoldását nem coaching keretében célszerű megoldani, akkor a coach annyit tud segíteni az ügyfélnek, hogy megfelelő szakemberhez irányítja, vagy megmutatja neki a cselekvés lehetőségeit. (Egy családon belüli erőszak például nem coaching elakadás, hanem több intézményt érintő probléma. Vagy egy súlyosan traumatizált ember társunkkal sem állunk neki coachként dolgozni.) Nem azért, mert kicsik vagyunk hozzá, nem azért mert félünk tőle, hanem azért, mert ehhez nincs meg a megfelelő képesítésünk, nem ismerjük azokat a komplex folyamatokat, amikkel mondjuk egy pszichológus dolgozik. Ettől függetlenül még lehetünk jó coachok. Ahogy egy egyetemet végzett pszichológus is lehet kegyetlen rossz, embereket nem szerető szakember… Hogy egy egyszerű példát mutassak, itt körülbelül arról van szó, hogy az ország legjobb, legelismertebb autószerelője sem fog tudni feltétlenül egy űrhajót megszerelni. Ha van benne egy cseppnyi felelősség vállalás, akkor meg sem fogja próbálni, még ha lehetősége adódik rá, sem…

Szóval, sok dolog van, ami az ember fejében jár akkor, mikor segítő kollégákat lát, figyel, érez.

Éppen ezért kaptam fel a fejem a cikkre, aminek a címe: 

Mit tesznek a motivációs előadók? – Szabó Péter nyomában

Dudás Dóra írása, nagyon jó összefoglalónak tartom. Nem mellesleg pont akkor jelent meg nálam a cikk, mikor a No, most majd megmondom a tutit című saját bejegyzésemet készítettem. A motivációs „szakemberek” tevékenységét figyelve sokszor valami olyasmi jelenik meg előttem, mint ennek a bejegyzésnek a választott képén látható: A szakember rajzol egy erős kart. Mondjuk ettől az ember még nem erős, de már annak látja magát…


Nevek sorával találkozhatunk, akik saját bevallásuk szerint képesek megváltoztatni az életünket. Hisz ők a pokol legmélyebb bugyrait járták meg! Náluk jobban ki ismerhetné a kiutat? Valóban ilyen egyszerű lenne? A hosszú évekig tartó képzés, mely valódi szakemberekké teszi a pszichológusokat és pszichiátereket csupán formalitás? Elég lenne az országnak pár nagy igazságmondó? Sokan úgy vélik, hogy igen! A legutóbbi vita Szabó Péter, Magyarország legismertebb motivációs előadójának tevékenysége körül robbant ki. Sokan csodatevőként tekintenek rá, de lássuk mit is tesznek valójában a motivációs guruk és milyen veszélyeket vonnak maguk után!

Soma: A megjárt pokol… Ha ott voltam nemcsak MINDENT láttam, de tudom a megoldást is. Az mellékes, hogy a megoldás az enyém, nem biztos, hogy másnak is jó… Elég lenne pár igazság mondó? Érdekes, hogy a múlt hétvégén elvégzett Íróképző tanfolyamon is szóba került az, hogy az emberek egy nagy részének egyébként a kész gondolatok kellenek, nem az elgondolkodtató, megfejtendő talányok. Egy kép, rá egy felirat és minden probléma elillan…

Érdemes tisztázni, hogy a motiváció elengedhetetlen részét képezi a változásnak, tehát valóban fontos dologról beszélünk. Ha a pszichológia területén maradunk, akkor kijelenthetjük, hogy motiváció nélkül nem lehetséges egy eredményes terápia lefolytatása sem. Noha a motiváció felkeltése a terápiának – mely egy hosszadalmas folyamat –, csupán egy komponensét képezi, annak fenntartása szükséges a későbbiekben is. Egy pszichoterápia – legyen az kognitív viselkedésterápia, pszichoanalízis, vagy bármilyen terápiás irányzat – rendkívül komplex és jól felépített folyamat. Ezért elengedhetetlen, hogy egy olyan szakember végezze, akinek megvannak az eszközei, hogy egy ilyen utat megtervezzen és azon végigkísérjen. Nem véletlen tehát az sem, hogy a pszichiáter- és pszichológushallgatók kizárólag szupervízió mellett foglalkozhatnak a betegekkel. Nem beszélve az idiográfiáról!

Soma: Ugye, milyen érdekes? A szakember komplex és jól felépített folyamatról beszél… Eszközökről, szakmai hátérről, alázatos tanulásról. Nem a pokol megjárásáról és utána a mindent tudásról…

Minden egyén egyedi problémával fordul a szakemberhez,

aki ennek megfelelő segítséget nyújt. Természetesen léteznek csoportterápiák is, ám ezekben az esetekben is bármiféle krízishelyzet áll elő, a képzett segítő azonnal beavatkozik.

Miért teszik le voksukat mégis oly sokan egy amerikai stílusú show-műsor mellett, ahol egy egész tömeg issza az előadó szavait?

Milyen pszichológiai elemekkel operál egy motivációs előadó?

Az első és legfontosabb fogalom, mely a megtelt sportaréna láttán eszünkbe juthat: a tömeglélektan. A tömeggel a 19. század második felétől kezdve foglalkozik a tudomány. Akkoriban leginkább démoninak tekintették az emberek sokaságát, ám egyes jellemzők még a mai napig megállják a helyüket. McDougall szerint a tömeg érzelmileg túlfűtött, rendkívül impulzív. Gyakran nélkülözi a racionalitást, befolyásolható, gondolkodására a felületesség jellemző. Reicher úgy véli, hogy

a tömeg a legtöbb esetben a bizonytalanság talaján születik.

A történelem során számos nagy vezető használta ki ezeket a tulajdonságokat. Úgy tűnik, elég néhány jól irányzott, egyszerű ideát számtalanszor elismételni az embereknek, idővel hinni kezdenek benne. A motivációs előadók is éppen így járnak el. Azokra az emberekre támaszkodnak, akik valamiért elbizonytalanodtak saját magukban, egy krízis ponthoz érkeztek életükben. Ki kisebb, ki nagyobb problémával küzd, legyen az bármi, a motivációs képek, videók, előadások és könyvek halmaza látszólag megoldást kínál mindenre.

Ha Szabó Péter közösségi oldalát megtekintjük, láthatjuk, hogy saját bölcsességeit foglalja össze tömören és adagolja követőinek. Láthatjuk és/vagy hallhatjuk mindezt képekre szerkesztett idézetek formájában, csillogó-villogó videókban. Nem is szükséges élőben részt venni az előadáson ahhoz, hogy mi is a tömeg részei lehessünk, bár egy rendkívül hatásvadász videó igyekszik ösztönzően hatni ránk, hogy minél előbb beszerezzük a jegyeket a télen megrendezendő nagyszabású show-ra. A jegyeladás kapcsán ismét egy kiváló marketingfogás szemtanúi lehetünk, hiszen a jegyvásárlást egy időre szüneteltették.

Ami nem megkapható, az iránt még inkább sóvárogni kezdünk.

Sajnos mindezek ellenére a kevésbé tehetősek nem engedhetik meg a személyes találkozót, mert nem jelképes összegről van szó. Egy pszichoterápia sem kimondottan olcsó, azonban a befektetett pénzünkért cserébe valódi problémamegoldást kapunk, nem felszínes és elcsépelt bölcseleteket.


Itt megszakítom kicsit Dudás Dóra gondolatait. Nem tudok szó nélkül elmenni a videó mellett. Pár gondolat:

  • Azonnal egy közhellyel indít: Én azt mondom, az élet egy lehetőség…
  • Aztán azonnal őrjöngő tömeg, lézer-show, pörgés, forgás.
  • grandiózus bevonulás
  • Ti vagytok az én hőseim felkiáltás, erről itt még később szó esik.
  • Színpadias jelenetek.
  • Jól használt hangsúlyok: felfelé ível, lefelé görbül.
  • Természetesen 1:36-nál megjelenik a komfort zóna, persze eddigre már vagy 5 közhelyen voltunk túl.
  • A múlt és a jövő doboza: annyira gagyi szerintem… Totál gáznak tartom.
  • Minden ember maga választja meg a sírfeliratát??? Jézus…
  • Ti vagytok a legjobb közönség közhely…
  • A legőszintébb pillanat talán 3:38-nál van, ahol a kisfiú tapsol, s közben a szüleit nézi, mert nem érti, mi van…
  • És azt a promó videót még megfejelték a keretes szerkezettel, nehogy elfelejtsem, hogy az élet egy lehetőség.

A videó kommentelői között nagy részt láthatólag olyanok vannak, akikre hatást gyakorolt Szabó úr. Ez egyáltalán nem baj. Ha valakinek szüksége van a motivációra, és azt itt találta meg, én csak örülök, hogy meg tudta valósítani a célját.

Megnéztem egy másik videót is, aminek „Hova ment ennyi ember? | Áttörés 2016 vlog” volt a címe. Itt már más jellegű kommenteket olvastam, a leginkább tetszőket ide másoltam:

  • Csak nekem van az az élmenyem az ilyen trénereket nézve mintha a teleshopot látnám?
  • Inkább hitgyülit mondanám, de lényegében egyetértek.
  • Már majdnem azt hittem, hogy mindenkinek elment a józan esze, de megnyugodtam! Ez az ember egy hazug szélhámos, akinek szerintem még a neve is kitalált!
  • Megnyugtatlak, nemcsak látszólag mennek közhelyek. 😀 Ez a faszi egy projekciós felület, nem több. Ha vennél egy A4-es fehér lapot, kellő fantáziával ugyanazt a hatást váltja ki, csak kicsit olcsóbb.

Hozzá kell tenni, hogy a megrészegült tömeg alakulásához nem elegendő a problémákkal rendelkező emberek halmaza, valamint az ütős jelmondatok. Még legalább egy összetevő elengedhetetlen: egy karizmatikus személy, aki a meggyőzés eszközeinek birtokában van.

Melyek pontosan a meggyőzés eszközei?

Egy jól felépített imázs, egy lépés a siker felé! A meggyőzéspszichológia foglalkozik azokkal az elemekkel, melyeket alkalmazva az emberek hajlamosabbak lesznek attitűdjeik megváltoztatására. Ezeket az elemeket három csoportra oszthatjuk.

  • Az első csoportba a meggyőző személy tulajdonságai tartoznak. Valaki, aki nagy tekintéllyel rendelkezik, hiteles, illetve szimpátiát kelt a külvilágban, máris előnnyel indul a meggyőzés terén. Úgy tűnik, a motivációs guruk többsége erre különös hangsúlyt fektet. Megjelenésük a legapróbb részletekig tökéletes, mely tekintélyük és vonzerejük alapját képezi. Hitelessé általában egy olyan történet által válnak, mely arról szól, hogyan másztak ki ők is a gödörből. Hajléktalan volt, de ma már a csúcson van. Öngyilkosságot tervezett, de most már meg sem fordulna a fejében. Ezzel csupán az a gond, hogy az öngyilkossági gondolatok és kísérletek az orvostudományban és a pszichológiában is a legkényesebb területeknek számítanak. Rendkívüli körültekintést igényel egy öngyilkossági hajlammal rendelkező személlyel végzett munka! Illetve bármilyen tevékenység, mely regrediáló hatást fejthet ki, illetve öngyilkossági gondolatokat ébreszthet, amellett hogy veszélyes, etikátlan is.
  • A sikeres meggyőzés eszközeinek második csoportját az üzenet jellegzetességei alkotják. Fontos az üzenet szerkezete, a mondanivaló és az előadásmód. A bizonyítékok felsorakoztatásával és érzelmi motiválással erős hatást érhető el. A bizonyítékok egy motivációs előadó esetében általában saját történetek. Habár nem tudhatjuk, hogy valóban megtörtént esetekről van-e szó, sokakban fel sem merül a kétség igazságtartalmukat illetően. Az érzelemkeltés gondoskodik arról, hogy szisztematikus feldolgozás helyett csupán felszínesen szemlélődjünk. Mindezek mellett az előadónak jó szónoknak is kell lennie, ahhoz hogy a megfelelő előadásmódot produkálja. Tempósan, nagy hangerővel gyakran metaforákat és hasonlatokat használva beszélnek. A bizonytalanság leghalványabb jeleit sem mutatják.
  • A harmadik csoport pedig, mely felteszi a pontot az i-re: a kontextus. Mi sem lehet meggyőzőbb helyszín, mint egy sportcsarnok, ahol tízezrek tombolnak egy-egy jól irányzott bölcsesség hallatán. Tökéletes fény- és hangtechnika, zenészek és táncosok gondoskodnak a felhőtlen szórakozásról. Valóban rendkívüli show-műsor részesei lehetnek a nézők, mely pozitív megerősítésként szolgál. Így senki sem kételkedik abban, hogy megérte az árát ez a pár órás program.

A kérdés csupán az, hogy mi célt szolgál mindez. Szórakoztatásnak tökéletes, azonban terápiás hatást ne várjunk tőle!

Annak ellenére, hogy sokunkat a jó szándék vezérel, fontos tisztában lennünk saját kompetenciáink határaival. Egy mérnök sem kezd operálni, ha úgy tartja kedve. Noha kiváló marketing szakemberekről beszélhetünk, amikor a motivációs előadókról van szó, mégse legyünk elfogultak velük kapcsolatban! Emberek millióival történnek naponta borzalmasabbnál borzalmasabb dolgok, ez mégsem jelenti azt, hogy aki túlélt egy krízist, az képes másoknak is szakszerű tanácsot adni. Fennáll a veszély ugyanis, hogy egy szakértelemmel nem rendelkező, önmagát kompetensnek tituláló személy a fennálló problémát csak tovább súlyosbítja. Egy terápia során is előfordulhat a regresszió, azaz a beteg egy korábbi fejlődési szakaszba lép vissza. Ekkor azonban szükséges, hogy a terapeuta kisegítse ebből az állapotból kliensét. Szabó Péter videói számos olyan témát feszegetnek, mint például az alkoholista apa vagy a gyermekkori bántalmazás, melyek negatív következményekkel járó folyamatokat indukálhatnak. Mindez rendkívül káros, hisz ha valóban probléma merül fel, senki nem nyújt további támaszt. Éppen ezért legyünk körültekintőek, amikor kiválasztjuk, hogy kitől kérünk segítséget!

A forrás után nem szoktam tovább menni, de most megteszem!

forrás: https://mindsetpszichologia.hu/2017/09/07/mit-tesznek-a-motivacios-eloadok-szabo-peter-nyomaban-jelenseg/

 

Azért megyek tovább a forrás után, mert bár a szakmai rész már véget ért, a Szabó Péter történet izgalmas. Ha van kedved, olvass még kicsit…

Voltam Fundamenta személyi bankár. Többször részt vettem rendezvényeken, ahol sokan voltunk. Voltam lézer show-n, tapsoltam sok emberrel együtt. Szabó Péter videóját látva azok az élmények ugrottak be, amiket ott tapasztaltam. Mit tesz a sors… Mikor belemélyedtem Szabó Péter munkásságába, ilyeneket olvastam:

 

Siker, pénz, közhelyek

Hívei sportcsarnokot töltenek meg, kritikusai viszont sarlatánnak minősítik Szabó Pétert. A motivációs előadó providentes és multi-level marketinges múlttal, két kényszertörölt céggel lett a siker magyar prófétája.

Kitört a Facebook-háború a hazai mogulok között. Puzsér Róbert, a Magyar Nemzet publicistája kiborult Szabó Péter motivációs előadó egyik bölcsességén, amely így szólt: „Láttál már farkast, aki rosszul aludt a birkák véleménye miatt?” Puzsér a hangzatos életbölcselet erkölcstelenségére akarta felhívni a figyelmet, mondván, ő „se tömeggyilkost, se csalót, se sikkasztót” nem látott rosszul aludni „áldozataik bégetése miatt”. Sokat elárul, hogy a sikertrénernek önmagában több követője van az összes magyar közéleti lap olvasótáboránál, és 200 ezer Facebook-hívőjét aligha zavarják az effajta blődségek. Az már inkább, hogy egy még nagyobb Facebook-sztár, az egymilliós táború Tibi atya „a mentálhigiéné egyik legnagyobb sarlatánjának” nevezte.

Szabó Péter az amerikai motivációs ipar fogásait importálta, amely felismerte, hogy a vallásukat elveszítő tömegeknek óriási igényük van arra, amit a hitélet évezredek óta nyújt: a lélekkel valófoglalkozásra, szertartásokra, hitre, bölcsességekre. Szabó Péter is egy Isten nélküli vallás papja, az önbecsülés prófétája, csak éppen „prédikációiból” hiányoznak a kőtáblába vésett erkölcsi parancsok. Felismerte, hogy a pszichológiai gyökerű motivációs előadók jelen vannak nálunk, de az üzleti sikerkovácsok hiányoznak. Pontosabban a menedzsmentismeretek megmaradtak az elitegyetemek, a drága vezetői tréningek és a multinacionális-banki-hálózatépítős világ kapui mögött. Ezt szállítja zömmel középfokú végzettségű hallgatóságának.

Szabó Péter ököruszályleves élvezetét kínálja, de úgy, hogy nem kell a drága húst hat órán keresztül főzni, tojásfehérjével deríteni, sherryvel beforralni, megvan öt perc alatt otthon egy olcsó leveskockából. Az aranypapírba csomagolt illúzió Szabó Péter terméke, amit nem luxusáron kínál, hanem telt házas országjárásán fapados áron, 4900 forintért visz el a tömegeknek. (Telt házas „karácsonyi miséjére”, Magyarország első motivációs show-jára tavaly december 21-én tízezer forintba kerültek a jegyek.)

Ám míg a legtöbb motivációs előadó magasan képzett közgazdász, pszichiáter, lelkész, szakpszichológus, Szabó más utat követ. „Autodidakta módon, több mint ezer, többek között a pozitív pszichológia témakörébe tartozó könyvet dolgoztam fel” – mondja lapunknak. Közönsége számára ezek többsége nehezen érthető nyelven íródott, „ezt törekszem mindenki számára érthetővé tenni” – avat be módszertanába. Faék egyszerűségű mondandóját saját élettörténetével igyekszik hitelesíteni – találkozásunkkor második mondatában megemlíti alkoholista apját, s hogy először tízéves korában szeretett volna öngyilkos lenni. Esténként testvérével édesanyja térdén ülve rettegve várták, hogy hazatérjen az apa, a szülők válása után pedig nélkülözniük kellett.

Az agresszív, alkoholista családfő alakjába azonban nem egy lecsúszott lumpent, hanem a miskolci rendészeti szakközépiskola parancsnokhelyettesét kell képzelnünk. Szabó Géza Márton rendőrtiszti főiskolát, jogot végzett, sokáig Borsod megye főnyomozója volt. Fiával sem lehetett annyira rossz a kapcsolata, ha haláláig vezette annak Peter Taylor nevű Ingatlanközvetítő Kft.-jét, és Szabó Péter a 2000-es évek végén is nála lakott. Szabó erre így reagál: „Rengeteget tettem azért, hogy rendezzem a kapcsolatunkat, kéthetente láttam, megszűnt a feszültség. Megengedte, hogy bejelentkezzem a címére, amikor Miskolcon dolgoztam.”

Szabó odüsszeiája ott folytatódott, hogy fiatalként előbb dísztárcsákat emelt el, azután már teljes kocsikat. Lebukott, börtönbe került – meséli gyakorta híveinek. Nekünk feltárja a részleteket is: felfüggesztett börtönre ítélték, de hónapokat töltött előzetes letartóztatásban. Az ezek után hajléktalan, alkoholista, kocsmák vécéjében mosdóférfi életében a fordulópontot egy autóbaleset hozta: combcsonttörést szenvedett, és a hónapokig tartófekvés alatt átgondolta az életét.

Munkát keresett. Öltönyöst. Mesébe illő fordulattal 2003-ban úgy csípte el egy multicég miskolci vezetői állását, hogy sem nyelvvizsgája, sem diplomája nem volt. Ez volt a Provident, a szegényeknek – ultra magas kamatokra – néhány tízezer forintos hitelt adópénzintézet. „A miskolci iroda megnyitása volt a feladatom, de olyan sikeres voltam, hogy Kisvárdától Szombathelyig tartoztak hozzám az irodák, 1500 ember vezetője lettem.” 2009-ben a válság mélypontján mondott fel, mert kiégett. Motivációs előadó akart lenni.

Ám a siker váratott magára. Két cége ellen is adóeljárások folynak, az akkor már kétgyermekes családapa télvíz idején arra ment haza, hogy kikapcsolták a fűtést. Egy ideig multi-level marketing (MLM) ügynökösködésből él. „Szép sikereket értem el” – mondja erről a korszakról. Feltételezzük, hogy az Aloe vera és méhtermék eredetű italokkal, kozmetikumokkal, étrend-kiegészítőkkel házaló Forever Living Products embere lehetett, de ezt cáfolja, mindenesetre élete meghatározó figurái innen érkeznek. Az amerikai motivációs guru Brian Tracy a Forevernél is megfordult előadóként, később ő vált Szabó Péter példaképévé. Másik szerzőtársa, Muhoray Róbert pedig az Aloe vera gyógyerejére alapozott hálózatépítő cég supervisora volt.

Szabó ráébredt, hogy az MLM-cégek a vevőknek szóló kencék, teák, kapszulák mellett sokkal jövedelmezőbb termékeket is árusítanak: saját ügynökeiknek motivációs könyveket, előadásokat és videókat. Szabó„kencétleníti” a módszert. „A célom, hogy cégektől, termékektől függetlenül minden emberhez eljuttassam ezt a tudást” – foglalja össze ötletét. Brian Tracy hanganyagai nem voltak magyarul elérhetők, ő pedig nem tudott angolul, ezért keresett egy tolmácsot, hogy közösen győzzék meg az amerikait a magyar piac előnyeiről, sőt céget is alapítottak. Két csődbe ment vállalkozás után ez végre sikeres, főként miután emberünk rájött, hogy a racionális közgazdász Brian Tracy „analitikus módszerénél” közönsége fogékonyabb lehet az ő érzelmi megközelítésére.

Nem jön zavarba a vele kapcsolatos kritikák, így a sarlatánság említésétől sem. „Nem elvont filozófiákról beszélek, hanem egyszerű, életszerű dolgokról. Erősségem, hogy az emberek érzelmeire tudok hatni. Ez a kulcs a változáshoz.” Szabó Péter dicséretére vágyó, önbizalomhiányos emberből pedig Dunát lehet rekeszteni, így 2016 végén eljött élete csúcspontja: hallgatósága megtöltötte az ország legnagyobb sportcsarnokát, a Budapest Arénát. Mostanra Szabó már nyitott sportautós, mercedeses, szépségversenyes feleséges, kétgyerekes életről mesélhet, ezt állíthatja példaként követői elé.

Közönségét jelentős részben hazai kis- és középvállalkozók teszik ki, akik szenvednek a menedzsertudás hiányától. Nálunk a rendszerváltásig a nyugati vezetői ismeretektől elzárták az embereket, és a pozitív üzenetekre alapozott tudás máig sem csorgott le a kisvállalkozói szintre. A hatékonytalanság, az ordibáláson és megalázáson alapuló főnökösdi pedig boldogtalanná tesz és korlátokat állít a vállalkozás elé.

Ezért vevők olyan sokan Szabó receptjére, aki saját felemelkedésének történetébe ültetve olyan „nagy igazságokat” árul el, hogy a nagy célokat kis, teljesíthető napi lépésekre kell bontani. Illusztrációként ott az ő élete: 28 éves koráig egyetlen könyvet sem olvasott el, azóta mindennap 30 percet szán kedvenc témájára. Ha így teszel, három év után kezdik kikérni a véleményedet. Öt év alatt szakértővé válsz, hét év múlva pedig már nemzetközi szinten is számítanak rád. „Nyolc éve olvastam minden áldott reggel, amikor felhívott a TV2, hogy menjek már be egy reggeli beszélgetésre a pozitív gondolkodásról” – mondja. Az nem baj, hogy követőit rászoktatja az olvasásra, de életigazságai gyakran hamisak: „Ha valakivel találkozom, és negatív, akkor véget is ért az ismeretség” – ez az egyik alaptétele. Volt időszak, amikor hozzátartozóival sem állt szóba emiatt. Leegyszerűsítő világképében mindenki maga dönthet arról, boldog lesz-e vagy boldogtalan. (De mi lesz az áldozatokkal, a bárányokkal?)

Szabó, követve a motivációs receptet, mindent pontokba szed. A változtatásnak például négy stádiuma van: 1. Nem tudjuk, hogy nem tudjuk (teljes tudatlanság). 2. Tudjuk, hogy nem tudjuk. 3. Tudjuk, hogy tudjuk. 4. Nem tudjuk, hogy tudjuk (ösztönösen is jól viselkedünk). És szakértőként már a köztévé is számít rá. „Egy kapcsolat halála az elvárásokból fakad” – nyilatkozza a Ridikül című műsorban. Milyen szép gondolat, de Pál apostol megfogalmazásában talán még szebb: a szeretet „nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét”.

Ősztől 2200 fiatalnak tart ingyenes kurzusokat, ehhez 50 millió forintot utalt át Brian Tracyről elnevezett alapítványának. A guru a száz leggazdagabb magyar közül többnek is tanácsokat ad. Miközben egy étteremben beszélgetünk, hol női rajongói szakítanak félbe egy közös kép és ölelkezés erejéig, hol Gáspár Győző valóságshow-szereplő, hogy tanácsát kérje, mert boldogtalan, büntetőeljárás folyik ellene, és az adóhatóság lefoglalta luxusautóit. A motivációs előadó pedig megadja, amit várnak tőle: „Az igazi boldogság nem a sportautókban van” – nyilatkoztatja ki. Milyen igaz, ahogy az is: „Az életben nem az kerül sokba, amit nem tudunk, hanem az, amit rosszul tudunk.” Hasonló szabópéterizmusokat mi is gyárthatunk, például: az életben nem az kerül sokba, amit nem veszünk meg, hanem az, amit megveszünk. És Szabót veszik, könyv, előadás formájában. Tavaly csaknem megduplázta cége árbevételét, 347 millió forintot kasszírozhatott.

Best of Szabó Péter

  • Van élet a halál előtt.
  • Nincs semmi közöm ahhoz, mások mit gondolnak rólam.
  • Az kap csokit, aki kér.
  • A boldogság tanulható.
  • Odaálltam a tükör elé, és elkezdtem mondani: szeretem magam, szeretem magam, szeretem magam.
  • Minden, amire vágysz, a komfortzónádon kívül van.
  • Sosincs késő boldog gyerekkort teremteni magunknak.
  • A legveszélyesebb szó az életben: a kell.
  • Minden ember maga választja meg a saját sírfeliratát.
  • A féltékenység 99 százalékban arról szól, aki érzi.
forrás: http://valasz.hu/itthon/siker-penz-kozhelyek-125099
Gyakori kérdések
  • A 101 Sikerakadémia nevű MLM-céget építette, ami egy kitalált karakter, Magyar Róbert (egy statiszta alakította) fiktív tőzsdei tudását adta tovább a csatlakozóknak. Én ott találkoztam vele, kb. tíz éve, akkor jött haza Amerikából, és már akkor sok pénze volt.
  • Azután a 101 Sikerakadémiát lecserélte az Online Sikerakadémiára.
  • Akkoriban is Péter néven szerepelt, de még nem Szabó volt.
  • Archivált hivatkozás a Providentről.
  • Archivált hivatkozás a Providentről.
forrás: https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__egyeb-kerdesek__7606100-a-hires-magyar-motivacios-eloado-szabo-peter-hol-dolgozhatott-melyik-multinacio
Engem a családom motivál, nem a Szabó Péter!

Manapság nagy divatja van az olyan motivációs trénereknek, mint Brian Tracy helytartójaként aposztrofálható Szabó Péter. Azt nem lehet elvenni tőle, hogy hatással van az emberekre, tömegeket mozgat meg, és képes volt az Arénát megtölteni olyan emberekkel, akik itták minden szavát! Kérdés, hogy mi áll az üzleti sikerének a hátterében? Egyáltalán ez a motivációs coach mire emlékeztet minket, honnan indult és hova tart?

Voltál már MLM előadáson?

Nagyon messziről futok neki a történetnek, de szerintem így sokkal jobban megérteni a miérteket és az üzleti siker analógiáját. Az emberek évtizedek óta tömörülnek MLM rendszerekbe a jobb élet reményébe. A tipikus MLM rendszer alapja, hogy egymás alá szerveződjenek az emberek, akik egyszerre lesznek fogyasztói és értékesítői ugyanannak a terméknek. Cserébe pedig megkapják a lehetőséget egy jobb életre.

Mivel azonban a gyakran a semmiből átképzett gyorstalpalós ügynökök valójában nem értenek az értékesítéshez, ezért rendkívül sikertelenek. Tulajdonképpen a rendszert megkezdők 90+%-a számára az MLM veszteséges vállalkozás, mivel az alapvető skilleket (kommuikáció, tárgyalástechnika) nem tudják azonnal elsajátítani. Valójában ezért léteznek MLM és ez a rendszer legnagyobb előnye/hátránya. A rendszer szervezőinek nincsen pénze megfizetni valódi értékesítőket, akik azonnal sikeresek lehetnének. Amatőrökkel kezdenek el dolgozni (akikért alapvetően nem kell fizetni), akik emiatt bukdácsolni fognak, de a szervezőknek elég, ha minden második értékesítő produkál egy minimális eladásszámot.

Az emberek csalódnak, de az érdeklődésüket és motivációjukat folyamatosan fenn kell tartani valahogyan. Ezek az MLM rendezvények hivatottak erre, ahol minden esetben ugyanarra a tematikára van felhúzva az egész.

  1. Jön egy motivációs tréner, aki már elbukott, de felállt.
  2. Beszélni kell a pénzről és a még több pénzről.
  3. El kell hitetni, hogy a siker csak rajtunk múlik.
  4. Be kell motiválni a nézőt, hogy holnap cselekedjen.

Tulajdonképpen átprogramozzák az emberek gondolkodását

De ez egy placebo. Azért működik, mert az emberek csalódottságukban és negatív élményeik miatti tehetetlenségükben sokkal fogékonyabbak és befolyásolhatóbbak. Várják a megoldást. Valójában ezeken a rendezvényeken sosem megoldást kapnak, hanem egy placebót, aminek hatása ideig-óráig életképes.

Nem véletlen, hogy ezen rendezvények utáni másfél héten szoktak rendszerint az MLM eladási statisztikái növekedni. Ekkor még túlfűtött és szuper lelkes mindenki, amíg a következő csalódás nem következik be. Ugyanis ezektől az előadásoktól senki nem lett okosabb, szebb, tehetségesebb vagy jobb szakember.

Rájöttek, hogy ehhez termék sem kell

Hagyományos értelmében a motivációs előadásokat és magát a motivációt ezek az MLM cégek hozták be a köztudatba, ahol az üzleti siker kulcsa volt a tagok folyamatos szóbeli motiválása, érdeklődésének a fenntartása. De ez mindig egy zárt csoportnak szólt. Kifejezetten a tagoknak szánt kiegészítő szolgáltatása a terméknek és az MLM-nek. Hiszen a fókusz maga az értékesítés volt.

Aztán rájöttek arra, hogy az embereket érdeklik a placebo hatású motivációs előadások, ahol valaki beszél a saját (mondvacsinált) tapasztalatairól. Észrevették, hogy már termék sem kell alibinek az előadásokhoz, és nem kell MLM-be szerveződni emiatt. Ugyanis maga az előadás is lehet a termék, amiért hajlandóak az emberek fizetni.

Szóval gyakorlatilag a Szabó Péter félék kiszervezték saját magukat az MLM alól és önálló termékként újracsomagolták saját magukat. Az elérések pedig az egeket verik, hiszen az egyre sivárabb világban az embereknek egyre nagyobb szüksége van ezekre a „megoldásokra”, amik pozitív erőket sugároznak és elhitetik a másikkal, hogy sikerülhet, elérhető minden, amit akarunk.

Aki volt már MLM előadáson, annak nagyon ismerősek lehetnek például Szabó Péter frázisai és az életről alkotott képei (az üzleti Szabó Péterről beszélünk most és nem a magánemberről). Gyakorlatilag ugyanazt mondja el, csak összeszedettebben, tematikusabban és divatosabban.

Szabó Péter kihozta a „fényre” a motivációs előadásokat az MLM-ek rejtett világából

Motiváció, ami függőséget okoz

Egy hatalmas üzlet, ami ugyanolyan függőséget okozhat, mint az alkohol. Konkrét megoldásokat és térképet az életünkhöz az ígéretekkel ellentétben nem kapunk. Helyette hangzatos felütésekkel operálnak, amik „jól esnek a lelkünknek hallgatás közben”. Viszont minél többször hallgatunk ezekre az általános üres frázisokra, annál többször sikerül elmenekülni a saját valóságunk elől.

A probléma, hogy a saját valóságunk attól még létezik, mert nem vagyunk hajlandóak tudomást venni róla. Szabó Péter oldalán olvasom az első felütést:

„Attól, hogy valakinek baja van veled, az még mindig csak az ő baja…”

És végig ezekhez hasonló egoista-önző képeket próbál meg kialakítani az olvasóban. De attól, mert te nem foglalkozol a „mással” (aki lehet, akár a saját anyukád, testvéred vagy barátod), még ott lesz a probléma. Ahelyett, hogy ezt a problémát megoldanád, szembe néznél vele, arra bíztat, hogy sz@rd le, legyen az ő baja.

Az empátiát öli meg a lelkünkben és minden társadalmi együttélési szabályt megpróbál megsemmisíteni. Az olvasó pedig ennek a függője lesz, mert könnyebb megoldás lesz@rni, mint szembenézni a problémával. De a probléma ott van továbbra is. Semmi nem oldódott meg és egyszer csak ránk borul a felhalmozódott problémakupac vagy azt vesszük észre, hogy túl sok emberrel helyeztük saját magunkat előtérbe és végül egyedül maradtunk.

Az egyedüllét már középtávon is depresszióhoz és bánathoz vezethet. Akkor mit csinál az olvasó? Hát a Szabó Péter félékhez fordul, mert ott eddig is pozitívumokat kapott és placebo megoldásokat. Valójában a folyamatot mérgesítették él.

Miért nem segít az erőltetett pozitív gondolkodásmód?

Ha megpróbálod magadra erőltetni a pozitív gondolkodást, amikor valójában egyáltalán nem érzed azt, akkor valójában saját magad ellen cselekszel és ártasz magadnak. Be akarod csapni magadat, miközben érzed az igazságot. Valóban jó dolog lenne hazudni magunknak?

Ott van a fény és a nappal, és az éjszaka nem válik világossá csak azért, mert jobban szeretnéd ezt képzelni.

A negatív dolgok ugyanolyan részei az életnek, mint a pozitívak, és a kettő teremt meg egy nagyon is szükséges egyensúlyt. A motivációs előadók jellemzően ezt az egyensúlyt tagadják meg az olvasótól. Holott ugyanúgy nem szabadna léteznie pozitív gondolkodásmódnak, mint negatív gondolkodásmódnak.

Arról kéne beszélni, hogy mindkét filozófia azon alapul, hogy valaki figyelmen kívül hagyja a valóság egyes részeit és elnyomja a saját érzelmeit. Mindkét filozófia szem elől téveszti azt a tényt, hogy az életben nem minden pozitív vagy negatív, hanem a kettő kombinációja, és ezt fel kell ismerni és szembe kell vele nézni…

forrás: https://iflgazdasag.blog.hu/2017/06/05/engem_a_csaladom_motival_nem_a_szabo_peter
Mi bajom a Szabó Péter jelenséggel?

Röviden összefoglalva: Ha mindenki Szabó Péter lenne, akkor az emberiség elpusztulna

Fejtsük ki hosszabban…

Szabó Péter egy könyörtelen és szívtelen értékesítő. Abból is a legrosszabb fajta, hiszen azt „hazudja”, hogy empatikus és érdekli a vevőnek a sorsa. Tulajdonképpen a másik sorstalanságából él, a másik nyomorából nyerészkedik és hamis ígéretekkel kecsegtet. Egy MLM-ből levedlett ember, az MLM tanait az MLM piramisa és termékkapcsolása nélkül értékesítő valaki, aki éppen belecsimpaszkodott a DIY-be (Do it Yourself), kiforgatta azt, és most már ténylegesen elhiszi hogy a viziló és a póni között az egyetlen különbség a gondolat.

Követem Szabó Pétert, mert félek tőle. Félek a tevékenységétől, mivel belemászik az emberek tudatalattijába és újraprogramozza azt. Félek szívrohamot kapni egy Szabó Péter tanain újra szociálozódott ember mellett, mivel szimplán megdögölnék.

Ugyanis Szabó Péter igazi hívői pontosan értik, amit a mester mond:

„Ne feledd, attól, hogy valakinek baja van veled, az csak az Ő baja!”- mert ez csak első nekifutásra szól arról, hogy valaki belédállt egy napfényes délutánon és te tudj ez ellen védekezni a „leszarom” fegyverrel. Tulajdonképpen ehhez a leszaromsághoz át kell szellemülnöd, lényedet újra kell programozni. Mire végeztél, addigra már engem is leszarsz, a haldoklót magad mellett, ha éppen nincsen kedved letenni a Facebook-ot és segíteni.

Az én bajom, oldjam meg. Hiszen te nem kérted az én szívrohamomat. Te nem kérted az ezzel járó kényelmetlenséget!

Haladjon tovább, kérem szépen!

Persze itt nem ér végett a szociopata OKJ képző tanítása, hiszen nem elég pusztán leszarni a másikat, még el is kell küldeni a picsába őt.

Szóval aranyapám, ha bajod van velem akkor az a te bajod, nem az enyém és fordulj orvoshoz, mert neked van valamid! Ha szerinted én törtem össze az autód, akkor kapd be, mert te voltál, csak rám vetíted. Ha szerinted én ettem meg az utolsó túró rudit, akkor kapd be, mert rám akarod kenni, tulajdonképpen te voltál!

Szabó Péter az ego-nitro, ami függőséget okoz és két napig tart. Aztán visszazuhansz a saját valóságod mocskába. A problémák nem oldódtak meg, te továbbra is te vagy. Végül Szabó Péter bebizonyítja, hogy nem neked kell változnod, hanem a világ kell szabó Péteresednie!

Azt kell megérteni, hogy ezek nem ártatlan idézetek, üres frázisok. Ez a valóság átprogramozása. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy mitől nem szekta a Szabó Péterség? Mutass olyan embert, akinek valóban és hosszú távon segített ez a drog, ami hazugságra és önámításra épít?

Ébresztő!

forrás: https://iflgazdasag.blog.hu/2017/07/13/mi_bajom_a_szabo_peter_jelenseggel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.