Dr. Menis Yousry – Hogyan hat ránk a múlt?



Az alábbi videóban lévő párbeszédet megnéztem egyszer. Ahogy a címében áll, ez egy “Lenyügöző beszélgetés arról, hogyan hat ránk a múltunk úgy, hogy nem is vagyunk ennek tudatában“. Amikor megnéztem, figyeltem az angol szövegre is és a fordításra is. Akkor is azt gondoltam, hogy rendben van a magyar fordítás. Viszont azt is lehatároztam, hogy z egész szöveget le fogom gépelni, hogy ezzel is irányítsam a saját figyelmem.

Megtettem. 17.598 leütés szóközökkel. A kezem leszáradt, mire végeztem, ráment vagy másfél óra, de azt gondolom, megérte mégy egyszer nagyon alaposan végig hallgatni ezt a beszélgetést.

Lenyűgöző beszélgetés arról, hogyan hat ránk a múltunk úgy, hogy nem is vagyunk ennek tudatában

Itt találsz további információt: http://www.essence-process.com/hu/

Dr. Menis Yousry, brit pszichoterapeuta arról beszél, hogy a csomag, amit a szüleinktől kaptunk egész életünket meghatározza. Ez akkor is igaz, ha nem vagyunk ennek tudatában…

Dr. Yousry az Esszencia Folyamatok alapítója. A folyamatok része egy sorozat önismereti tanfolyam (Alapkurzus, Haladókurzus, Életvezetési kurzus, Kommunikációs és párkapcsolati kurzus), ahol elképesztő, máshol nem elérhető, komoly érzelmi töltetű megéléseket lehet megtapasztalni.

– Miért kell az embereknek Dr. Menis Yousry?
– Az életben nagyon sok megoldatlan dolgot hurcolunk magunkkal és sokan nem is tudják, hogy cipelik azokat. Ez rengeteg stressz forrása lehet és sokszor meggátol abban, hogy elérd, amit szeretnél – ez az a terület, ahol igazán szeretem támogatni az embereket. Tulajdonképpen nem személy szerint én kellek az embereknek, mert én nem tehetek senkiért semmit. De, meg tudom támogatni, hogy átkeljenek a szakadékon. Legtöbbünk vágyik arra, hogy boldog legyen, hogy jó kapcsolatban éljen, hogy jó családja legyen, hogy legyen pénze. Mégis, ezt közülünk nagyon kevesen érik el.
– Miért van ez?
– Mert folyamatosan teszünk valamit az ellen, amire vágyunk. De nem vagyunk tudatában ennek. A munkámmal kapcsolatban nagyon reális vagyok. Igen könnyű beszélni erről, könnyű elmagyarázni, de megtenni mégis nagyon nehéz, hogy elengedd azt, amibe egy életen át kapaszkodtál. Ez egy olyan rejtély, amit én sem fejtettem meg még igazán, hogy egyes emberek miért nem tudnak elengedni.
– Tudnál mondani egy példát?
– A leggyakoribb a kapcsolatunk a szüleinkkel. A munkám 99%-a e területtel kapcsolatos. Őszintén szólva, nem sok olyan emberrel találkoztam, aki túlélte a gyerekkorát sérülés nélkül. Nagyon kevés ilyen van. Tényleg.
– Akkor is, ha jó szándékúak a szülők?
– A szülők már eleve sérültek.
– Értem.
– Ha a szülőknek problémái vannak, a gyerekeknek automatikusan lesznek problémái. És általában nem ismerjük fel, hogy a szüleink nem tettek velünk semmit. A szülők azt teszik a gyerekükkel, ami velük történt korábban. Csak nagyon kevés ember ismeri fel, hogy a szülei nem „nem szerették őt”, hanem „nem tudták szeretni”. Látod a különbséget? Azok az emberek, akik úgy érzik, nem szeretik őket, nem képesek felismerni azt, hogy a szüleink „nem tudták őt szeretni”, nem pedig „nem szerették őt”.
– Ez nem szándékosan történt…
– Egyáltalán nem.
– Csak megtörtént.
– Senkinek nincs azért gyereke, hogy bántsa. Senkinek. Ez ellentmond az evolúciónak. Azonban annak a szülőnek nagyon nehéz törődnie a gyerekével, akit nem szerettek, vagy nem tudott kapcsolódni, vagy nem törődtek vele. Ha senki nem kapcsolódik hozzád, akkor nagyon nehéz kapcsolódnod bárkihez. Ha senki nem szeret téged, akkor nagyon nehéz lesz neked bárkit szeretned. Ha senki nem vigyáz rám, akkor nekem nagyon nehéz vigyáznom magamra. És ha én nem tudok vigyázni magamra, akkor nem tudok vigyázni a gyerekeimre sem. Pontosan ugyanaz. Ha az emberek csak ennyit megértenek önmagukból, akkor megbékélnek a szüleikkel, de ezt nagyon nehéz befogadni. Van egy hasonlatom erre. A kapcsolatunk a szüleinkkel olyan, mint egy bankszámla. Amennyit kapok, annyit fogok költeni. Amennyi szeretetet kaptam, pontosan annyit fogok tudni adni. Nem tudsz adni semmi olyat, ami neked nincsen. Az évek alatt rengeteg emberrel találkoztam, akik mérgesek voltak a szüleikre, mert úgy érezték, jár nekik a szüleik szeretete, és hogy mindent megkapjanak. Ők nem ismerték fel, hogy ez már nem lehetséges. Egész addigi életüket leélték azt gondolva, hogy visszamehetnek a múltba és megváltoztathatják azt, vagy abban a reményben éltek, hogy egy napon a szüleik olyan szülőkké változnak majd, amilyennek ők szeretnék, hogy legyenek.
– Van olyan kommunikáció, ami meg tudná tanítani a szülőt arra, hogy olyan szülő legyen, amilyenre a gyerek vágyik?
– Egyáltalán nincs.
– Nincs?
– Túl késő. Ha felnőttem, akkor már késő. Az út addigra megváltozik. Az utam: megtanulni, hogy hogyan fogadjak el. Mert ha igazságtalanságot szenvedtem el a szüleimtől, és ezt nem fogadom el, akkor egész hátralévő életemben szabadságharcos leszek. Mindenhol az igazságtalanságot fogom keresni, az fog vonzani. Egy küzdőtér lesz az életem, ahol örökké valamilyen ügyért fogok harcolni. Ezt csináljuk a kapcsolatokban, munkában, politikában, háborúban és van egy furcsa felismerésem: azok az emberek, akik háborúban harcolnak, valójában a szüleikkel harcolnak, nem mással. Mert hogy lehet az, hogy némely vallásoknál vannak emberek, akik dühösek és vannak, akik nem? Hogy lehet az, hogy bizonyos szituációkban bizonyos emberek dühösek lesznek, mások pedig nem? Mi választjuk meg a reakciónkat miden szituációban attól függően, hogy milyen múltbéli befejezetlen ügyeink vannak. A szüleinknek pedig nagyon nagy része van ebben. Sajnos.
– Mivel említetted a háborúkat, és mert napjainkban ez aktuális, hisz országok közötti feszültségben élünk… Mit gondolsz, lehet valaki, aki előnyt kovácsol abból, hogy az embereknek ilyen szülőktől eredő, sérülésekkel teli múltjuk van?
– Van valami nagyon fontos, amit meg kell tanulnunk. A személyiségünk nincs kialakulva 5-6 éves korunkig. Megtanuljuk a kapcsolatokat, az érzelmeket, még mielőtt megtanulnánk gondolkodni. Ha a korai életszakaszomban az a személy, aki szeretett engem és gondomat viselte, dühös volt rám vagy elutasított, vagy bántott engem, akkor ki fogok alakítani egy struktúrát a személyiségemben, miszerint a világ ilyen. Mert amilyen a kapcsolatunk azokkal az emberekkel, akik a világra hoztak bennünket, ugyanolyan lesz a kapcsolatunk az élettel. Így a kapcsolatunk a szüleinkkel magával az élettel való kapcsolatunk. Így az élettel való kapcsolatom elutasítás és düh lesz. És mi fog történni, ha felnővök? Olyan embereket és szituációkat fogok vonzani, ahol dühös leszek, így tovább élhetek abban a megoldatlan szituációban, amit nem szeretek. Ha olyan országban élek, ahol valami nincs rendben, én leszek az első, aki harcolni fog, Ha béke van bennem, akkor nem fogok részt venni a háborúban. Az emberek a vallást, a kultúrát, az igazságtalanságot használják fel arra, hogy legyen egy cél, amiért harcolhatnak, de ennek valójában semmi köze a célhoz, csakis saját magukhoz.
– Melyik a legfontosabb kapcsolat a családban? A szüleiddel, a pároddal, a gyerekeddel?
– A legkritikusabb az anya, utána jön az apa. Tény az, hogy a kisbabák programozva vannak, sőt, inkább eleve bekötve vannak arra, hogy előbb ismerjék fel egy nő arcát, mint egy férfiét. Az anya-gyerek kapcsolat abszolút meghatározó. Életünk első éve határozza meg az egész életünket. Meghatározza a kapcsolatainkat, az intelligenciánkat, az életvezetési stílusunkat, a kommunikációnkat. Minden az első évben történik.
– Mit tud tenni az anya azért, hogy a gyerekének tökéletes jövője legyen?
– Egy mondatot tudok erre mondani, oké? A családtervezési programok nem működnek. Az oktatás nem működik. A szülőket megtanítani a teendőkre – nem működik. Semmi sem működik. Néha még a terápia sem működik. Az egyedüli dolog, ami működhet, ha az ember egészséges gyereket akar nevelni – és most egy veszélyes kijelentést fogok tenni – az az, ha dolgozunk önmagunkon, és csakis magunkon. Mert a gyerekeink a tudatunk meghosszabbításai. Ők a mi tudatalattink. Ha szeretnél tanulni önmagadról, figyeld meg a gyerekeidet. Mindazt megjelenítik, amit még nem sikerült megoldanod. Mert a saját mintád adod nekik.
– Ez egy kegyetlen megállapítás.
– Abszolút igen. De egyben lehetőség is, hogy tanuljunk önmagunkról. Egy másik nézőpontot hadd mutassak meg. Felismertem, hogy a gyerekeim olyasmi miatt bíráltak engem, amit nem szerettem a szüleimben. Hogy lehet? Hogy lehet, hogy meglátták bennem azt, amit nem szerettem a szüleimben? Ez azt jelenti, hogy én átvettem azt tőlük? Világra jönnek a gyerekek, beszélnek, mozognak, tanulnak, honnan jön mindez? Lemásolják a szüleiket. Ilyen egyszerűen. Sok módja van annak, hogy segítsünk a gyerekeinknek. Az első, korai napokban, pillanatokban. Figyeld meg, amikor egy gyerek megszületik. Mit tesznek az első pillanatban a gyerekkel? Kinek adják oda?
– Az anyának.
– Miért?
– Mert létre kell hozni a kapcsolódást a szülés után…
– Kimondtad a legfontosabb szót. Kapcsolódás. Agyunk nemcsak genetikailag fejlődik. Szüksége van egy másik agyra, hogy megtanítson a létezésre ebben a világban, és az első kapcsolódásunk az első tanítás, amiben részünk van. Ha az anya nem kapcsolódik hozzánk, egy életen át szenvedünk. Az anya elfogadhat bennünket, de lehet, hogy közben akkor sem kapcsolódik hozzánk. Ez akkor fordulhat elő, ha önmagához sem kapcsolódik. Bárki számára a legjobb tanulás a világon: megfigyelni egy anyát és a gyerekét. Életünk korai szakaszában kifejlesztjük jobb agyféltekénket, amely agyunkban ez érzésekért felel, még mielőtt elsajátítanánk a kognitív struktúrát, amely szükséges ahhoz, hogy ebben a világban éljünk. Tehát, a kapcsolatokról még a beszéd elsajátítása előtt tanulunk, és ezt egy példán tudom bemutatni neked. Ha mész az utcán és meglátsz egy csecsemőt, és rámosolyogsz, visszamosolyog rád. Nem érti, ki vagy, azt sem tudja, hogy ő maga hol van. Tehát hogy lehet, hogy visszamosolyog rád? Érzelmileg fejlődünk, de értelmileg nem. Megtanuljuk, mi a kapcsolat, még azelőtt, hogy bármi mást megértenénk. Boldogok vagyunk? Reagálunk. Tehát amikor veszélyben vagyunk és reagálunk, szükségünk van valakire, aki odajön hozzánk és azt mondja nekünk, hogy minden rendben van. Amikor boldogok vagyunk és reagálunk, akkor is szükségünk van valakire, aki visszaigazolja nekünk, hogy ez is rendben van. Ezt hívjuk a pszichológiában szabályozásnak. Tehát szükségünk van arra, hogy valaki szabályozzon bennünket, hogy megtanítson bennünket a világot kezelni. Az állandó szabályozás, visszacsatolás a szülők részéről megtanítja a gyereket arra, hogy boldoguljon az életben. Ha a szülők önmagukban nem szabályozottak, akkor nem tudják szabályozni a gyereket. A szabályozás állandó ismétlése kifejleszti a gyerekben a mintázatot, amivel boldogul az életben és a mintázat mindenkinél megmarad. Tehát mindenkinek van egy eszköztára, védelme, sz életben való boldoguláshoz, aminek alapja, hogy mennyi szabályozást kapott a szülőktől. Ha én sérülékeny vagyok, és valami elromlik a kapcsolatomban és korábban megtanultam, hogy senkire nem számíthatok, nem fogok megnyílni és beszélni. Vagy kimenekülök a kapcsolatból. Vagy dühös leszek. És a partnerem ugyanezt fogja tenni. Pár szó, hogy ezt világossá tegyem számodra. Meg kell tanulnunk az érzéseinket kimutatni a partnerünknek. Meg kell tanulni sérülékenynek lenni. Én azt mondom az embereknek: ne féljetek félni, mert az emberi problémák forrása a félelmünk a félelemtől. Tehát, ha egy kapcsolatban vagyok, meg kell engednem a partneremnek, hogy gondomat viselje és meg kell engednem magamnak, hogy gondját viseljem a partneremnek. Emlékszel, beszéltem a szabályozásról a szülő gyerek kapcsolatban?
– Igen.
– Ugyanezt tesszük a partnerünkkel is. Ha én így viselkedem a partneremmel, akkor, mikor a partnerem bajban van, számíthat rám. Amikor pedig én vagyok bajban, kimutatom, hogy szeretném, ha számíthatnék rá. Belőlünk válik a szabályozás példája a gyerekeink számára. és ha mi biztonságban érezzük magunkat, ők is automatikusan biztonságban érzik majd magukat. De jelenleg a szülők sokkal inkább a gyerekekre összpontosítanak, mint egymásra. A legtöbb válásra a gyerek első 2 évében kerül sor, mert az egyik szülő, különösen az anya, a gyerekre összpontosít, és megfeledkezik a párkapcsolatról.
– A férj a második helyre kerül.
– Így van, és ez abszolút végzetes hiba. És megmondom, hogy miért. Meg kell becsülnünk azt a személyt, aki elsőként lép be az életünkbe. Mindenkinek megvan a maga helye. A partner jött elsőnek és a gyerek azután, és ha az egyik gyerekemet a partner helyére teszem, az első helyre, akkor a kapcsolatnak vége. Ráadásul így túl nagy felelősség hárul a gyerekre. Mert tényleg, hogy engedheti meg egy szülő, hogy az egyik gyerek felelősséget vállaljon érte? Olyan mintákat látok a Szemináriumon, hogy amikor a szülők nem vállalnak felelősséget, akkor a gyerek megteszi helyettük. Már kiskorukban megteszik. Amikor az életben bajba kerülünk, két dolog közül az egyiket tesszük. Tudatosan vagy tudat alatt szabályozzuk önmagunkat. A legtöbb ember tudat alatt szabályozza önmagát. A tudatalatti szabályozás azt jelenti, hogy túlságosan lefoglalom magam, túl keményen dolgozom, van egy hobbim, órákon át ülök a számítógép előtt…
– Ezt ismerem.
– Lezsibbasztom magam.
– Bujócskát játszom a problémáimmal?
– Igen. Mindennel elfoglalom magam, mert nem akarom az elválás fájdalmát érezni.
– Lehetséges, hogy eltűnik ez a probléma, vagy meg sem jelenik, ha megtaláljuk a megfelelő partnert?
– Nincs megfelelő partner. Mindenki a megfelelő partner. Nem egy másik személlyel vagyunk kapcsolatban, hanem önmagunkkal. Ha befejezetlen ügyem van, azt minden partnerben látom. A szülői nevelési eszköz a szülők tudata. A vezetői eszköz a vezető tudata. A sikeres üzletember vagy üzletasszony eszköze a saját tudata. Hiszen amikor egymással beszélgetünk, csak nagyon keveset mondunk el a szavak szintjén. A tartalom kevés, de a minőség nagyon magas. Ez két különböző dolog. Amikor interakcióra kerül sor közöttünk, ez két módon történik: tartalom és minőség útján. A tartalom 5% vagy inkább csak 1%, a minőség 95%. És a kapcsolódásunk minősége a tudattalan szintjén valósul meg. Tehát a szülőknek nem kell semmit megtanulniuk Valaminek kell lenniük a gyerek számára. A család egésze olyan, akár egy atmoszféra. Ezt energiamezőnek, pszichikai mezőnek hívják, sok neve van. Az otthon atmoszféráját a szülők tudata és tudatalattija alkotja. Hiedelmeik, ideáik is benne vannak az atmoszférában. Mint ebben a könyvtárban, ahol a tudás atmoszférája érezhető. Az ember besétál ide és egy kicsit okosabbnak érzi magát. Tehát az atmoszféra adott. A gyereknek, aki belép abba, nincs hatalma, hogy megváltoztassa. Az atmoszféra válik a gyerek világává.
– Olyan ez, mint egy lenyomat.
– Igen. Ha most besétálsz egy házba és az energia nem túl jó, valami nincs rendben, te azt mondhatod: ez nem jó, el akarok menni. A gyereknek nincs választása. A gyerek belép az atmoszférába és ez lesz az a közeg, ahol mindent megtanul az életről. Nem képes azt megkérdőjelezni vagy megváltoztatni. S ez a szülők tudatából áll. Tehát azt mondanám bárkinek, aki ezt a műsort nézi, hogy a legjobb módszer, hogy a gyerekeid gyógyulásán munkálkodj – az a saját tudatodon való munka. Évekig dolgoztam családterapeutaként az NHIS angliai egészségügyi szervezetnél, és nagyon gyakran előfordult, a következő helyzet. A szülők eljöttek hozzám és azt mondták: a gyerekem minden nap elkésik az iskolából és nem akar oda járni. Mit tehetnék? Megpróbáltam ezt, azt, amazt. És akkor ránéztem a szülőkre, akik maguk is késve érkeztek a terápiás ülésre és azt kérdeztem az egyiktől: Te mindig pontos vagy? Nem. Akkor hol tanulta ezt? Tőled. Tehát, mit kell tenned?
– Mit szólsz ahhoz a trendhez a modern társadalomban, hogy terapeutához járnak az emberek?
– Az emberiség történetének hajnalán az emberek csoportban éltek. Mert szükségük volt egymásra a túléléshez. Mert a biztonság a számokban rejlik. Ha nem, valaki megesz bennünket. Tehát mi komfort-kapcsolódást kaptunk egymástól csoportként. Elkezdtünk fejlődni, és már nem volt annyira szükségünk erre a csoport nyújtotta védelemre, mert a technológia nagyobb hatalmat adott nekünk. Nagycsaládokat alakítottunk ki, kapcsolódást és szeretetet kerestünk. A nagycsaládok kezdtek szétesi, mert tovább fejlődtünk. Tehát, párkapcsolatokat kerestünk, hogy kötődjünk és biztonságban érezzük magunkat valakivel. Most a párkapcsolatok kezdenek szétesni. Mi következik? A terápia következik. A terápia az, amikor fizetek a szeretetért és a biztonságért egy kapcsolatban. És azt gondolom, hogy ez nagyon szomorú.
– Amikor azért fizetsz valakinek, hogy megkérdezze, hogy vagy…
– Abszolúte. Fizetsz valakinek, hogy kedves legyen hozzád, Fizetsz valakinek, hogy türelmes legyen veled.
– Hogyan tudjuk összehozni azokat az embereket, akiknek azonos a célja: jobban kommunikálni, jobban kötődni? Mert ha meg akarsz változtatni valamit vagy önmagad, és csak falakba ütközöl, nem gondolom, hogy sikerrel jársz. Hogy tudjuk megtalálni a megfelelő személyt a környezetünkben?
– A megfelelő személyt? Először is, azért tartom a kurzusaimat, hogy összehozzam az embereket, úgy, mint az élet kezdetén, a legelején volt. Megtalálhatjuk a megfelelő embert, ha dolgozunk önmagunkon és foglalkozunk azokkal a problémákkal, amelyeket a múltból cipelünk magunkkal, és amelyeket nem tudunk elengedni. Már 30 éve dolgozom emberekkel. Hihetetlen, ahogy végigpásztázzuk a környezetünket és kiválasztjuk pont azt az embert, akinek ugyanolyan gondjai vannak, amelyeket még mi nem oldottunk meg. Ha megoldod ezeket a gondokat, ezek az emberek nem fognak megjelenni, és ha megjelennek, nem lesz terük arra, hogy hassanak rád. És ha megjelennek és kapcsolódsz, képes leszel őket kezelni.
– Létezik sikerhez vezető út? Manapság az embereknek nincs türelme.
– Ez része a problémának. Tudtad, hogy a hiedelmeink napról napra megszilárdulnak, mivel megerősítést nyernek? Minthogy azt hisszük róluk, hogy igazak, jóváhagyjuk őket, mint igazságot. Hát, hogy várom el, hogy valami megváltozzon, ha azt már 30 vagy 40 éven át megerősítették? Lehetetlen. Minden felgyorsult napjainkban. Nagyon sok információval rendelkezünk. Minél többet tanulunk, annál kevésbé érzünk, és a válasz az érzéseinkben rejlik, nem a gondolkodásunkban. Mivel minden, ami velünk az életben történt, az érzés szintjén található. A tudatalatti elménkben, a jobb agyféltekénkben. A jobb agyféltekénk pedig össze van kötve minden egyes mozdulatunkkal, minden egyes tettünkkel.
– Tehát, mi a fontosabb? A szív vagy az agy?
– Mindkettő nagyon fontos. Én jobban szeretem a bal és jobb agyfélteke kifejezéseket használni. A jobb oldalon található az össze érzelem és érzés, a baloldal a praktikus, gyakorlatias. Az érzelmek nincsenek tudatában a létezésüknek. A baloldal tudja, hogy itt vagyunk. Szóval az érzelmünk nem tudja, hogy létezik, tehát folyton fut, és fut és fut állandóan. Aktiválják az élethelyzetek és reagál az élethelyzetekre.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=7W2zHHxIUkw

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük