A hazugságokról



Érdekes cikket olvastam egy érdekes embertől, Szőke Tibortól, akinek a weblapját a bejegyzés alján hivatkoztam be. Ez a kiváló írás önmagunk becsapásáról szól, eléggé kemény hangon ostorozza az embert. Változatlan formában másolom ide, csak a szokásos saját kiemeléseket teszem meg. Érdemes elolvasni!

Apám egyik legnagyobb bölcsessége ez a mondata: Fiam, a legrosszabb, ha önmagadnak hazudsz.

Ezt mindig akkor sütötte el, mikor éppen magyarázkodtam egy vastagon beburkolt függőségem kellős közepéről. Bosszantott, amit mondott és sok éven keresztül megvallom, nem értettem.

De hát én nem hazudok magamnak. De én… úgy vélem, életünk egyik leghosszabb mondata, amire a legnehezebb pontot tenni, így kezdődik. Mikor kitisztultam, igyekeztem jól végiggondolni az addig hallottakat, negyven nap a pusztában nekem is megadatott. Hála Istennek.

A magyar igaz nyelv: A kábítószer azért kábítószer, mert elkábít Téged. Feledteti Veled azt, hogy nem érzed jól magad. Ez azért kell, mert nem akarod azt érezni, amit éppen érzel.

Minden kábítószer, minden hazugság, amivel átvered magad. Át kell verned magad, hazudnod kell a szervezetednek, mert úgy nem jó, ahogy vagy. Hazudni kell, mert az igazság az, hogy fáj. Fáj az életed, fáj, hogy nem tudod hol vagy és mit akarsz igazán. Fáj, hogy csak akkor kedvesek Veled, ha valamit megcsinálsz, amit más akar. Fáj, hogy meg kell felelni ahhoz, hogy észrevegyenek. Le kell tagadni azt, hogy fáj az élet.

És az a fájdalom benne, a legnagyobb fájdalom, hogy bántanak. Ahogy az ember az emberrel bánik. Ahogy a szülő a gyermekkel, a testvér a testvérrel, a lány a fiúval, a férfi a nővel, a család a családdal, nemzet a nemzettel. Ahogy az ember a Természettel és az állatokkal bánik. Egy olyan fajhoz tartozunk, mely nem akar mindig szeretettel fordulni a társai felé. Ez mind a fájdalmas tény.

Az ember az egész környezetét bántalmazza. Csoportostul, családostul, párban és egyedül. Veri a testét és veri a lelkét. Bántalmazás minden olyan irányú gondolat, szó és cselekvés, amely egy embert rosszabb érzelmi vagy értelmi állapotba juttat. Bántalmazás a verés. Az ordibálás, az üvöltözés a másikkal. A rágalmazás, a vádaskodás, a gyanúsítgatás, a cinikusság, a megszégyenítés, a lealacsonyítás. Ezeket hívhatjuk szájjal verésnek és a panaszkodást is ide tenném.

Értelmi erőszak és bántalmazás, ahogy a reklámcégek manipulálják az embereket s kegyetlenség, mert mindezt mosolyogva csinálják. Savanyúbb arccal, megkeseredve, de ott vannak újságírók ezrei, akik nem kímélve pénzt és energiát írnak több ezer oldalt naponta azért, hogy hergeljék, megvezessék az embereket. Méreginjekciók általi lassított kivégzés.

A kábítószerek ezért is népszerűek, s nemcsak a kémiai drogok lehetnek azok.

Egy szappanopera, egy „végetnemérős”, izgalmas sorozat éppoly bódító, kábító és végső soron pusztító tud lenni. Mert mind arra biztatnak, ráérünk még, ne a saját életeddel foglalkozz. Megérdemled, neked ez jár.

Pedig ha kicsit is szétnézünk, könnyen észrevehető, hogy bizony nem érünk rá. S nemcsak azért, mert ég az őserdő, hanem mert mi égünk. Az ember, mint tűzokádó sárkány lövelli az indulatát, hatalomvágyát a világba. Lángot gyújt minden kimondott, leírt szó s ha az hazug, akkor ez a láng ölni fog.

Múltkor a GYÁO-ban (Gyermekek Átmeneti Otthona) megkérdezte az egyik gyermek, hogy Tibi bá, maga hazudott régen?

Hjaj, mondtam – rengeteget. A legnagyobb függőségem tán ez volt és bizony ebben könnyen meg lehet csúszni. Azokért az apró szeretetszerű morzsákért az ember az eget is lehazudja. Mert mi van, ha megmondom valakinek az igazat?

Lehet nem fog szeretni. Aki az igazságért elutasít, az sosem szeretett. Ezért sem érdemes. Mert ha nem azt mondom, ami bennem van, akkor a másik nem azt fogja látni, aki vagyok. Egy kapcsolatban ez öngyilkosság. Téves információi lesznek rólam, egy festett kamukép. Nem fogja tudni, ki vagyok, hiszen nem merem elmondani. Kezdhetünk hidat építeni, de nem lesznek pillérek és omlásra van ítélve. Minden emberi kapcsolat, amit átsző a hazugság: valójában nem kapcsolat. S nem is emberi. Hiszen ember az embert nem látja.

Meggyőződésem, hogy akik 10 meg 20 évek után elválnak, sosem voltak együtt. Mert ha kezdettől fogva nincs hazugság, akkor mi tud történni? Akkor hogy lehet meglepődni a másik reakcióján?

Ami eltávolít a másiktól, az a folytatólagosan elkövetett igazat nem mondás. Ha azt mondod, te ilyen vagy, erről ezt gondolod, ezt így érzed, akkor én szeretnék együtt lenni veled, ezért figyelek arra, amit mondtál. Ha te nem az vagy, akinek mondtad magad, mert valójában nem ilyen szoktál lenni, nem is ezt gondolod és nem így érzed, akkor nem fogom tudni kivel vagyok.

Jó esetben folyamatosan fejlődünk, együtt élve a legjobban, akkor egy idő után feltűnik, hogy oké, hogy ezt mondja, de akkor miért ezt csinálja? (Nem kérdezem meg, nehogy…) És az ordító oroszlán már nyeli is le a hazugságaik újabb áldozatát.

Jellemzően mindkét fél csinálja ezt a másikkal s jogos a kérdés: Ki van együtt kivel?

Két sértett, magányos kisgyerek próbál kétségbeesetten kapaszkodni a másik szeretetébe. A felnőttnek álcázás nem segít, hisz az éretlenség mindig kiderül, mikor egymásnak esnek.

A legrosszabb, ha önmagadnak hazudsz. Mert mindig magunkkal kezdjük: jó nekem ez így is, elég ennyi is, nem érdemlek többet, nem vágyom erre/arra. Egy kis rosszal még jó vagyok. Oké, csinálok ezt-azt, de az még nem lehet gond.

Jobb, ha erről nem beszélek, úgysem értené meg… Az könnyen lehet, de az én felelősségem az, hogy ne hazudjak. És vállaljam az igazság súlyát. Ami azért nagyon-nagyon fontos, mert valódi életet csak igazként élhetek. Minden más hamis, álca, kamu, nem valódi, illúzió és üresség. Egy lyukas edény, amiből kifolyik a tartalom.

Igazat mondani bátorság. Bátornak lenni erőfeszítés.

Meg kell feszülnünk az Igazságért, ahogy ezt már Valaki megtette értünk.

 

forrás: https://szemlelek.net/2019/08/27/mivel_kabitjuk_magunkat_a_legjobban
a szerző weblapja: http://napigek.hu/rolam

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük