Kassai Lajos értékes gondolatai az Érték-Rend-ben



Sokat és sokaknak emlegetem a lovasíjjászt. Értékes, érdekes gondolatai vannak – szerintem – a világunkról. Szeretem azokat a rövid anyagait (is), amik a rövidségük ellenére tömörek, vagy mondhatnám úgy is, hogy velősek.

Szándékom volt, hogy a forrásban bemutatott rövid kis videóból kiszippantom a velőt és ide teszem. Aztán a szippantgatás közben világossá vált, hogy egy velős csontból ha kiveszem a velőt, akkor mindent kiveszek.

Íme, ez lett az eredmény – kicsit stilizáltam csak rajta.

Kit követünk

A mai embernek fontolóra kell venni, hogy kiket követ. Ma nagyon sokaknak, ha elvennék a száját, semmi nem maradna belőlük. Nagyon sokan beszélnek. Ideológiákról beszélnek. Mindeig nagyon óvatosnak kell lenni azokkal az emberekkel, akiknek az elképzelése mögött nincs egyfajta gyakorlat.

Arról beszélj, amit meg tudsz mutatni,

vagy meg tudsz csinálni. Mert elképzelése mindenkinek van az életről. Most ránk tört ez a virtuális világ és a Youtubereknek a világát és tündöklését éljük. Ahol emberek osztják az észt a nap huszonnégy órájában, anélkül, hogy bármi gyakorlati tapasztalatuk lenne.

A hűség

Ahhoz, hogy az emberekkel jó kapcsolatot építsek fel, bármilyen társadalomról vagy közösségről vagy családról vagy bármiről tudjak gondolkodni, ott szerintem a humán etológia jön az ember segítségére. És a humán etológia már jelzi azt, hogy változáson ment keresztül az ember. Mégpedig ez a változás egy tulajdonságát érintette, ez a tulajdonság pedig a hűség. Megmaradt minden, amit az ember magával hozott, mint genetika. Mi szeretünk közösen alkotni, szeretünk közösen gondolkodni, szeretünk egy közösségbe tartozni, legyen az egy szurkoló tábor, egy énekkar, uram bocsá’ egy lovas íjjász egyesület., szeretjük a közösséget. Ez meghatározz bennünket, ilyenek vagyunk. Minden eredmény, amit elértünk, nem egyedül értük el, hanem egy közösségként.
De az embernek ez a tulajdonsága megváltozott. Ezek a folyamatok ketté szakítják a társadalmakat. Úgynevezett nemzet államok felé igyekvőkre, akik még szeretnék megtartani azt a státuszt. És az az oldal, aki már végleg lemondott erről a tulajdonságról, az a globalizáció felé halad.

Soma: Meg kell jegyeznem ezen a ponton, hogy most először úgy érzem, nem értem, amit Kassai mond. Olyan, mintha azt mondaná, hogy én, aki a globalizációval tudok azonosulni, nem lennék hűséges. Mihez? Kihez? Nem értem, hogy a társadalmi irányultság hogyan függ a bennem lévő, vagy bennem nem lévő hűség tualjdonsággal.

És, ha ebből a szemszögből nézzük meg azokat a társadalmi folyamatokat, amik jelenleg zajlanak, szerintem jobban meg tudjuk érteni ezeket.

Az esküket

az emberek keményen tartották, mert a hűség még jelen volt. De valamikor ez elkezdett kilúgozódni.

Tehát, a legnagyobb csapást az emberi tulajdonságnak ez a megváltozása a tradíciókban jelenti. Ott, ahol egy mester-tanítvány létrejön, ahol család van, apa van, anya van, család szerkezet. Szinte a társadalom minden eresztéke recseg, azáltal, hogy elléptünk ettől a dologtól.

A hűség önmagunk felé fordult.

Önmagunkhoz vagyunk hűségesek. Soma: ezt szerintem lehet pozitívan és negatívan is értelmezni. Valaki a saját hülyeségéhez is lehet hűséges. Saját konstrukciónk van az élettel kapcsolatban.

Összekotyvasztunk egy vallást magunknak

azokból a vallásokból, amik számunkra szimpatikusak. Ezekből a szimpatikus elemekből összegyúrok valami olyat, ami éppen ma nekem kedvez. És felépítem a világot, és ezáltal jól látható, hogy atomizálódik a világunk.

 

forrás: youtube.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.