Az igazság és a jog már messze vannak egymástól



Tényleg úgy vélem, hogy Kassai Lajosra érdemes odafigyelni. Számomra eléggé követhető dolgokat mond el egyszerűen. A forrásban idézett cikk olyan, mint egy idézet gyűjtemény, kíváncsi vagyok, hogy az írás interjúnak készült eredetileg, vagy az író egyszerűen csak gondolatokat rakott egymás mellé…? Azt sejtem, egyébként ez teljesen lényegtelen, a lényeg az, hogy érdemes elolvasni és megfontolni az itt írtakat!

A második mondat kapcsán felkerestem a Wikipédia Nemi identitás című bejegyzését. Érdemes a linkre rákattintva azt is elolvasnod! Arra nem találtam forrást, hogy Amerikában valóban így vannak -e a szabályok, de a Wikipédia link nyomán az azért világossá vált számomra, hogy a nemi élet gyakorlásának és a nemi identitásnak az idézett kontextusban nem sok köze van egymáshoz. Ez az első eset, hogy Kassai valamely gondolatával nem értek egyet. Egy analógiát mutatok, hogy miért nem: Egy gyerek nyugodtan eldöntheti, hogy űrhajót fog vezetni felnőttként, attól még nem fog vezetni gyerekként űrhajót, csak felnőttként.

Egy amerikai polgár huszonegy éves koráig nem fogyaszthat alkoholt. Tizennyolc éves koráig nem élhet nemi életet, de nyolc éves korában dönthet a nemi identitásáról. Egy bűnözőnek több joga van, mint az áldozatának. Egy tanárának kevesebb joga van, mint a diákjának.

Szótárunkba került a megélhetési bűnözés és szétvált az igazság és a jog. Gyermekeinket féltjük a drogtól, de nem tudjuk milyen tartalmakhoz férnek hozzá a neten. Féltjük a rossz társaságtól, de hagyjuk, hogy behálózza őket a Facebook.

A veszélyes hulladék szállítására és tárolására szigorú szabályok vannak, de a kereskedelmi tv-ket senki és semmi nem korlátozza a társadalmat mételyező szenny és mocsok sugárzásában. Elszakadtunk a természettől és ezzel együtt elvesztettük természetességünket. Ma már a vallásos ember is materialista. A karácsony bevásárló őrületté vált, a templomokat a plázák váltották fel.

”Még soha nem volt az ember ennyire szabad.”

Soma: azért ez az ironizmus valóban igaz… Szinte hallom a hangsúlyt: A szentségit, ilyen szabadok aztán tényleg sosem voltunk! Nyilván rögtön jön a magyarázat is:

Szabadon választhatunk a szupermarketek közül és dönthetünk, milyen terméket teszünk a kosarunkba, de eszébe ne jusson senkinek, hogy zárva tartsanak vasárnap.

Korunk prófétái és felkent papjai a motivációs trénerek. [Megint csak két korábbi bejegyzésem jut eszembe: Szabó Péter és a Megmondó emberek] Hitről és szeretetről prédikálnak, de

  • nem istenben kell hinned, hanem önmagadban,
  • nem a teremtett világ felé kell szeretettel fordulnod, hanem önmagad felé,
  • nem az üdvösség a cél, hanem az anyagi világban való tobzódás.

Soma: listába rendeztem ennek a mondatnak az utolsó három gondolatpárját. Nem akarom magyarázni, remélem, aki olvassa érti, hogy mi volt ezzel a célom!

Azért azzal a gondolattal, hogy egy nemzet vezetőjét bárki leválthatja, kicsit bajban vagyok…

A mobiltelefonok már kezdenek okosabbak lenni, mint felhasználóik. Egy nemzet vezetőjét bárki bármilyen stílusban bírálhatja és szidhatja, le is válthatja, de próbálja meg egy kereskedelmi csatornával ugyanezt…

Mára már világos számunkra, hogy míg civilizációnk maximalizálta szellemi képességeink kiaknázását és olyan kényelmessé tette életünket, hogy az már kezd kényelmetlenné válni, lelkünk az antikrisztus zsákmánya lett.

Soma: Itt eszembe jutott a korábbi „Az élet terhei kisebbek, mint amennyit az emberek könnyítésként magukra vesznek” kassai poszt, amiben Kassai elmondja, hogy ő hogy látja a világ folyását.

Büszkék vagyunk világméretű Disney-Land-ünkre, jól kiszórakoztuk magunkat, most már le kéne állítani a ringlist, csakhogy mindnyájan rajta ülünk. A lelke mélyén minden ember tudja, hogy ennek a valamikor szebb napokat élt Föld nevű bolygónak nincs gazdája.

Aki azt hiszi, hogy a globalizáció megtorpan, mielőtt felemésztené kulturális és biológiai környezetünket, az téved. Ne várjunk a cselekvéssel, hiszen a kőkorszaknak sem az vetett véget, hogy elfogyott a kő.

A Titanic süllyed, de vannak mentőcsónakok. A mikroközösségek válhatnak a józan ész, a természetközeliség Noé bárkáivá, reményt adva emberi mivoltunk megőrzésére. Ami rendkívüli módon megnehezíti a ladikokra való átszállást, az a gigantikus méretűvé duzzasztott egónk.

Soma: Innentől kezdve nem emelek ki semmit, mert túl sok lesz a vastag szöveg…

Civilizációnk olyan kényessé tette derék polgárait, hogy komfortzónájuk legcsekélyebb elhagyása is forradalmi indulatokat válthat ki. Persze korunkban a lázadás is a virtuális térre korlátozódik.

Egy kényelmes fotelból a világháló valamely virtuális bilijében egetrengető viharokat vagyunk képesek korbácsolni indulataink korlátlan szabadon engedésével. Lehetőleg álnéven, vigyázva, hogy az általunk felkavart fekália nehogy ránk is fröcssenjen.

Megváltoztatjuk a világot, majd ez a megváltozott világ változtat meg minket. Ez mára olyan sebességet ért el, hogy sokan azt sem tudják már, hogy fiúk-e vagy lányok, de ha mondjuk tudnák, azzal se mennének sokra, mert ki mondaná meg nekik, mit is kezdjenek ezzel a felismerésükkel, mihez igazodjanak, ha nők, és mihez ha férfiak.

Hány meg hány mentőcsónakot láttam már elsüllyedni, mert senki sem evezett, mert össze-vissza eveztek, mert túl kevesen voltak, mert túl sokan voltak, mert nem tudták eldönteni, mi a helyes irány.

Ennek ellenére itt állok én is, tökhéj ladikom orrában a háborgó tengert fürkészem és kérlelhetetlenül mutatom az irányt és könyörtelenül diktálom a tempót. Mögöttem erős és elszánt evezősök, férfiak és nők. Tudom, hogy nem vagyok különb náluk és hiszem, hogy nem bennem bíznak, hanem abban, amiben én is bízok.

forrás: http://hungaryfirst.hu/cikkek/2018-03-11/kassai-lajos-az-igazsag-es-jog-mar-messze-vannak-egymastol

1 thought on “Az igazság és a jog már messze vannak egymástól

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.