Régóta itt van előttem a téma. Tényleg régóta szeretném feldolgozni ezt az ötletet. Olyan régóta, hogy a lementett 3 hivatkozás közül kettő már nem is élt. Szerencsére egy-egy ilyen gondolat kupacot általában több helye is meg lehet találni.
A feldolgozás gondolat akkor született meg bennem, amikor a harmadik „10 jó tanács szülőknek gyerekekről” listát találtam meg. Jó ötletnek tűnt egy csokorba szedni őket és összehasonlítani, hogy három ismert szakember mit tanácsol. A forrásban megjelölt 3 x 10 elemű listát elemeztem, tapasztalataimat az alábbiakban adom közzé.
Mennyi az annyi?
Mindegyik lista 10-10 elemet tartalmaz, így 30 jótanácsra számíthatunk. Ám a Ranschburg lista 10+1 elemet tartalmaz. A Korczak listából kettő megtalálható a Ranschburgban, így itt nyolc tanáccsal számolhatunk, ha az ismétlést nem akarjuk felróni, s a Vekerdy lista egyik eleme is egyező, tehát, itt kilenc a lista elemek száma. Így a 31 elemű listából 28 jótanács marad a végére. Azzal itt nem foglalkoztam, hogy a tanácsok között finom áthallások is vannak, az egyik nyomokban tartalmazhatja másikat. Ha azonban még azt is figyelembe veszem, hogy a Ranschburg lista 10 eleme önmagában is tartalmaz egy ismétlést, akkor a következő egyenlőségeket tudom felvázolni:
3 x 10 = 31
3 x 10 = 30
3 x 10 = 28
3 x 10 = 27
Ez is csak azt mutatja, hogy óvatosan kell bánnunk az ilyen tízes listákkal!
A tréfát félre téve: mindegy, hogy ki mondta, és hányszor ismételjük, mindenki értékelje maga, hogy mennyire hasznosak neki és gyermekének ezek a tanácsok!
Ki kicsoda?
Arról, hogy a listák tulajdonosairól legyen itt egy kis bemutató, azt gondoltam, hogy a forrásban megjelölt cikkekből ide másolom, amit írtak. Ezek azonban eléggé eltérő módon és nagyon röviden mutatják be a listák szerzőit. Ezért – meg azért is, mert eléggé ismert emberekről van szó – úgy döntöttem, hogy itt nem lesz életrajzi kivonat. Sok helyen utána lehet nézni, hogy ki kicsoda: Dr. Ranschburg Jenő, Janusz Korczak, Dr. Vekerdy Tamás
RANSCHBURGR1: Vedd ölbe a síró babát! [R1=R6] Ranschburg Jenő szerint az éjszakai sírások kezelése a nevelés első nagy csapdája, a szülővé válás első próbatétele, amivel a friss szülők azonnal szembesülnek a baba világra jötte után. Erről a kérdésről szinte mindenkinek van valamilyen nézete. Biztos Te is szembesültél már azzal a tanácsal, hogy “hagyni kell a gyereket, hadd sírjon, majd abbahagyja. A professzor szerint nem ezeknek a tanácsadóknak van igazuk. Nem lehet elrontani, követelőzővé, akarnokká tenni a babát azzal, ha éjszaka a szülő felkel hozzá, és becézgeti, ringatja mindaddig, amíg újra el nem alszik. Ezzel a szülő fontos szolgálatot teljesít, aminek haszna a gyerek későbbi élete során fényesen bebizonyosodik.
R2: Így nevelj nyitott és kreatív embert “Egy baba nagyon gyorsan meg tudja tanulni azt, hogy érdemes-e megszólítani a világot, vagy tök fölösleges – és ezt egy életre tudomásul veszi.”
Az éjszaka felriadó, vagy anyja, apja ölelését, becézését sírva követelő baba épp megszólítja a világot, illetve “Anyát, Apát” hisz számára ők jelentik a világot. Neki egyetlen kommunikációs eszköze a sírás, ha épp valami rossz, fájdalmas történik vele. Ha rendre megkapja a megfelelő reakciót, lassan megtanulja, miként kommunikáljon a világgal, és fog is kommunikálni. Kíváncsi, kreatív ember lesz belőle. Hogy miért?
“… mert a kreativitás nem csak intellektuális dolog.
A kreativitás személyiségjegy, ahhoz elég bátornak kell lenni…”
Ha viszont a reakció elmarad, a gyerek lassan megtanulja, hogy nincs értelme, a visszautasítás beépül a személyiségébe, elveszíti az önbizalmát, frusztrált, zárkózott lesz, “nem fogja megszólítani a világot soha.”
R3: Öleld át szorosan! A baba életének első éve az “ölelj át szorosan” korszak, amikor a lehető legszorosabb szimbiózisban él az anyával. Ebben az időszakban nem lehet túlszeretni a picit. A legtöbb, legfontosabb, amire neki ilyenkor szüksége van sok-sok szeretet, és még több gyengédség.
R4: Fogd kézen az önállósodás első lépéseinél! “Engedj el!” Ez a mottója a következő életszakasznak, ami hatéves kor tájékán jön el, eltart néhány évig, majd később a kamaszkorba torkollik. Ez a szülőről való leválás, az önálló személyiség kialakítása felé tett lépések időszaka. E korszakban válik nyilvánvalóvá a nevelés egy másik nagy problémája: a szabályok betartatásának kérdésköre kérdésköre úgy, hogy közben a gyerek önállósodási késztetése ne sérüljön.
Hatéves korára a gyerek már elsajátította, és magában hordozza a szülő által közvetített szabályrendszert, tisztában van vele, hogy mit engedhet meg magának, és mit nem. A 6-7 évesek elkezdik feszegetni a határokat, időnként megszegik a szabályokat, annak ellenére, hogy pontosan tudják, hogy mi a jó, és mi a rossz. Nagyon zavarja azonban őket, hogy jól tudják, a szülő által tanítottak szerint mit kellene tenniük bizonyos helyzetekben, ők azonban mégis az ellenkezőjét cselekszik. Fontos, hogy a szülő megőrizze türelmét, és újra meg újra magyarázza el, mik az elvárásai, de törekedjen arra, hogy soha nem alázza meg a gyereket. Próbáljon az értelmére hatni, hangsúlyozza, hogy tudja, a gyerek tisztában van vele, mit kellett volna tennie, és reméli, hogy legközelebb úgy is tesz. Ebben a korban, illetve még később, a 9-10 éves kiskamasz korban a gyerekek nagyon büszkék,ha “nagylánynak, nagyfiúnak” tekinti őket a szülő.
R5: Engedd, hogy megtalálja önmagát! Meg kell találnod az egyensúlyt a születésétől fogva a gyermekedbe plántált szabályok betartatása és az ő saját elképzelései között. Engedd, hogy megtalálja önmagát, a maga útját, mert egyfajta bátorság kell másként csinálni valamit, mint ahogy szokták.
Kreatívnak lenni, alkotószelleműnek lenni nemcsak kognitív kérdés, hanem személyiségjegy.
A túlzottan lelkiismeretes gyereknél túl erősen működik a korai szülői szabályrendszer, ami elnyomja az egyén törekvéseit. Ezek a gyerekek mindent úgy csinálnak, ahogy kérik tőlük, mert az biztos, abból baj nem lehet. És lehet, hogy 160-a az IQ-juk, akkor sem fognak letenni semmit az asztalra, amiből bárki profitálhat. Az a bátorság hiányzik belőlük, ami a kreativitásnak, alkotószellemnek része.
R6: Vedd fel a síró babát! [R6=R1] Soha ne tedd azt, hogy egy darabig hagyod sírni a gyereket, majd egy idő után. amikor már Te, vagy a párod nem bírja tovább, meggondolod magad, és mégis ölbe veszed. Ezzel arra tanítod őt, hogy egy darabig üvölteni kell ahhoz, hogy elérje a célját. Ezt a mintát aztán jól bevési, és hiszti formájában veszi elő 3-4 évesen.
R7: Határtalan türelemmel „éld túl” a kamaszkort! Ranschburg Jenő a kisgyermek kortól kezdve a szülő által gyermekébe plántált szabályrendszerrel szembeni, gyorsan növekvő ellenérzés újabb lépcsőfokaként fogalmazza meg ezt a korszakot. A gyerek megpróbálja kiirtani magából a kívülről ráerőltetettnek tartott tiltásokat. És persze új szabályokat akar alkotni, immár a sajátjait. Persze dühében a szülőnek nekimegy. A szülővel való szembeszegülés korszaka ez. “Sohasem azzal a szülővel harcol, aki vele szemben áll, hanem azzal, akit ő a korai éveiben magába épített”.
“Soha ne add elő “az én házamban laksz, az én kenyeremet eszed…” kezdetű fenyegetést, mert úgysem mégy vele semmire.” – tanácsolja Ranschburg.
A kamasznak az a dolga, hogy harcoljon a szüleivel. A szülőnek pedig ragaszkodnia kell a szabályokhoz, nem fenyegetőzve, hanem békés következetességgel és sok-sok szeretettel.”
Itt olvashatsz arról is, hogy milyen trükkökkel veheted rá már iskolás, illetve kamasz gyermekedet – szinte észrevétlenül – arra, hogy elmondja, mi történt aznap az iskolában.
R8: Neveld bizalomra a gyermekedet! A szülők által gyakran felvetett dilemma a bizalomra nevelés kérdése. Manapság az emberek többsége úgy gondolja, a legjobb, ha gyermekét bizalmatlanságra neveli. Ranschburg arra int minden szülőt, hogy ne tegye ezt.
A gyereket bizalomra kell nevelni, mert csak úgy tud belekapaszkodni a környezetükbe, a szeretteikbe. Csakis ebből az alapállásból van egyáltalán lehetősége másokról eldönteni, hogy megbízhat-e benne, vagy sem. A szeretetteljes közegben bizalomra nevelt ember nem csak a környezetében, de önmagában is bízik. A szülő feladata, hogy szeresse és fogadja el a gyerekét olyannak, amilyen, és arra tanítsa őt, hogy a világot érdemes megszólítani akkor is, ha néha csalódás éri őt.
R9: A verésre nincs mentség! Ranschburg soktor azt üzeni minden szülőnek: szándékosan semmilyen körülmények között sem szabad megütni egy gyermeket. Erre nincs mentség.
Van a nevelésnek elég nagy eszköztára, érdemes inkább ezekhez folyamodni. Ráadásul a testi fenyítés megalázó a gyermek számára, és ez a megalázottság – különösen, ha rendszeres – a személyiségfejlődésére is káros hatással van. És ne feledjük : általában az a szülő veri a gyerekét, aki bizonytalan önmagában, tehetetlennek érzi magát, azt érzi, hogy nincs hatalma a gyerek fölött. Azt tanácsolja a szülőknek, hogy próbálják meg mindig megbeszélni a gyerekkel, hogy miért haragszanak rá, és mit várnak tőle. A csínytevésért a gyereket mindig számára felfogható és értelmezhető módon kell büntetni, mert csak így tudja összekapcsolni a kettőt. Fontos, hogy a csíny és a büntetés mértéke mindig legyen arányban egymással.
R10: Az apa segít átlépni az otthon és a külvilág küszöbét. Ranschburg Jenő nagy hangsúlyt helyez arra, hogy világossá tegye a családon belül az apa szerepének jelentőségét. A hagyományos apai funkciók közül a legfontosabb az, hogy segít átlépni egy képzeletbeli küszöböt, ami nem más, mint a család határa. Az anyai szeretet és gondoskodás a küszöbön belüli melegséget jelenti, az apa szerepe pedig az, hogy kicsit érzelmileg függetlenebb, haverkodóbb, ugyanakkor tekintélyelvet érvényesítő stílusával mintegy átvigye a gyereket azon a bizonyos küszöbön, hogy megmutassa neki a világot.
Ma, amikor 10 házasságból 6 válással végződik, és többnyire az anya az, aki utána egyedül neveli tovább a gyerekeket, különösen fontos, hogy mindkét szülő megértse: az apára a gyereknek akkor is szüksége van, ha a szülőpár már nem él együtt. Érdekes megfigyelésre hívta fel ezzel kapcsolatban a figyelmet Ranschburg Jenő. Az apa hiányát meglepő módon nem elsősorban a fiúkon, hanem a lányokon veszik észre a szakemberek. A szexuális zavarokkal küszködő, tartós párkapcsolatra, szexuális örömérzésre képtelen fiatal lányok, nők között 10 esetből 8 olyan van, aki apa nélkül nőtt fel.
R10+1: Használj ki minden percet, amit gyermekeddel tölthetsz! Bónuszként Ranschburg Jenő egy örök érvényű gondolata
Ezt egyetlen szülőnek sem szabadna soha elfelejtenie:
“Használj ki minden percet, amit gyermekeddel tölthetsz, és ha bosszús, vagy fáradt vagy, arra gondolj, a vele töltött idő a legértékesebb. Ezekből a pillanatokból táplálkozik a kapcsolatotok és később az emlékeitek is.”
KORCZAKK1: Legyen önmaga! [K1=R5] Ne várjuk el gyermekünktől, hogy olyan legyen, mint mi, vagy akár csak hozzánk hasonló. Segíts neki, hogy ő ne te legyen, hanem önmaga.
K2: Önzetlenül adjunk! Ne követelj a gyermekedtől semmit azért, amit adtál neki. Életet adtál neki, hogyan köszönhetné ezt meg? Majd ő is életet ad másnak, aztán az is és így tovább.
K3: Ne rajta töltsd ki a sérelmeidet! Ne töltsd ki a gyermekeden a sérelmeidet, mert akkor öregkorodban könnyen kenyér nélkül maradhatsz. Ne feledd, ki mint vet, úgy arat!
K4: Ne kezeld a problémát magasról! Ne kezeljed a problémáit magasról. Az élete mindenkinek olyan, amilyen, és ne hidd, hogy neki sokkal könnyebb, vagy nehezebb, mint neked, viszont neki még nincs annyi élettapasztalata, mint neked.
K5: Soha ne alázd meg! Soha ne alázzad meg!
K6: Fordíts rá figyelmet! Ne felejtsd el, hogy egy személy számára a legfontosabbak a gyermekei. Több figyelmet fordíts rájuk, hiszen soha nem tudhatjuk, hogy ki lakozik benne.
K7: Ne kínozd magad! Ne kínozzad magadat, ha nem tudsz valamit megtenni a gyermekedért. Emlékezz rá: a gyermek számára a megtett dolgok elengedhetetlenek, a nem megtettekben pedig ott a lehetőség.
K8: Önálló lélek! A gyermek nem egy zsarnok, aki az egész életedet uralja, nem csak a hús és a vér teremtmény. A gyermek egy olyan kincs, amit az Élet adott neked, hogy a tudás lángját továbbadhasd és növelhesd. A gyermek az anya és apa korlátlan szeretetének megkoronázása, akiben nem a „mi”, vagy a „saját” gyermekünk növekszik, hanem egy teljesen egyedülálló lélek.
K9: Szeresd a másik gyerekét is! Légy képes szeretni valaki más gyermekét. Soha ne csináld másokkal azt, amit nem szeretnéd, hogy csináljanak a tiéddel.
K10: Ünnep a vele töltött idő! [K10=R10+1] Szeressed a gyermekedet, legyen az bármilyen, szerencsétlen, tehetségtelen, felnőtt. Beszélgess vele, örülj, mert a gyermekkel töltött idő egy ünnep.
VEKERDYV1: Ismerd meg gyermeked és szeresd! Ahhoz, hogy csemetéd minél hatékonyabban tudd segíteni életútján, első feladatod, hogy minél jobban ismerd meg őt. Ne a saját görbe tükrödön keresztül, nem úgy, hogy saját álmaidat, elvárásaidat aggatod rá, hanem azzal, hogy szereted és figyelemmel kíséred, ott vagy mellette és figyelsz rá. Az a gyerek érzi jól magát a bőrében, akit elfogadnak olyannak, amilyen ő valójában. „A nevelésnek két nagy lehetősége van: legyél, aki vagy, és én ebben támogatni foglak; vagy legyél, akivé én akarlak tenni.”
V2: Adj neki boldog gyermekkort! Már szinte klasszikusnak számít az a Vekerdy Tamás szájából elhangzott mondat, miszerint „nem az teljesít igazán jól a felnőtt életben, akit már gyermekkorában is kemény, versengő, taposó körülmények között neveltek, hanem az, aki gyermekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág tévesen értelmezett, fölösleges követelményekkel túl korán megtörje.” „…minden azon múlik, hogyan telt az első hat-hét év. A gyerek érzelmi biztonságban van-e? Vagyis marháskodtak-e vele, dögönyözték-e, csiklandozták-e, mondtak-e neki mondókákat, énekeltek-e neki, stb. Megtanult-e személyes érzelmeket kapni, elfogadni és viszonozni.
Aki ezt tudja, az védve megy be az iskolába, aztán később a kamaszkorba.” – állítja a szakember. „A gyerek életkoronként is változik. A kisgyereknek a legfontosabb tevékenység a szabad és nem a fejlesztő játék. Mindennap kellene mesélni neki, hogy ne a tévéből tanulja a beszédet. Emellett napi négy-öt óra futkározásra, üvöltözésre lenne szüksége még akkor is, amikor iskolába kerül. Egy göttingeni felmérés szerint a gyerekeink katasztrofálisan keveset mozognak, nem másznak fára, nem billegnek pallón, nem ugrálnak patak felett, ezért bizonyos agyi pályák sorvadtan alakulnak ki.
Rengeteg a beszédhibás, mert a beszéd is a mozgásból fejlődik. Azt a kérdést kell feltenni, hogy vajon a gyermekeink olyan körülmények között élnek-e, ami az életkorukhoz szabott. Vajon hagyjuk-e kamasz gyermekeinket ábrándozni, merengeni, heverészni. Mert a kamasz fiziológiás lustaságban szenved. Ezt régen ösztönösen tudták, ma már tudományosan is bebizonyították, mégis olyan az iskolarendszer, ami azt mondja: hozd a maximumot, ezen múlik a továbbtanulásod.”
V3: Tápláld az önbizalmát! Gondolj csak bele, még felnőttként is mennyire fontos, hogy legyen valaki, aki hisz benned, elfogad olyannak, amilyen vagy, a hibáiddal együtt! Gyerekként ez még inkább így van. A kemény, hideg, értékbecslő tekintet, a kritika a kisgyereket letöri és egyáltalán nem segíti teljesítménye növelésében, sőt! Szülőként leginkább azon kellene fáradoznod, hogy gyermekedben kiépítsd és megszilárdítsd azt a meggyőződést, hogy ő is valaki, akinek a véleménye értékes, akinek számítanak és kompetensek lehetnek a döntései.
V4: Ne százalékold le! Vekerdy arra buzdít, hogy még ha a tanár 65 vagy akár 75 %-osnak is tartja csemetédet, te továbbra is úgy tekints rá, mint egy 100 %-osra. Ne hidd el, hogy gyengék a képességei! „Tényleg elhiszi a szülő az iskolának, hogy a nyolc intelligencia készségből csak az az egy fontos, ráadásul annak az egynek a tíz faktorából csak az a kettő fontos az életben, amit az iskola mér? Hát ne higgyük el!
A gyereknek azt kell éreznie, hogy a családja teljes érzelmi biztonságot ad, nem az iskolai teljesítmény szerint ítéli meg és megvédi, amikor szükséges. Ha beírást hoz, mert a „szünetben szaladgált”, akkor egyszerűen alá kell írni, mert ez egy marhaság, mégis, mi mást csinálna.”- tanácsolja a szakember.
Tekints gyermekedre a legnagyobb pozitív elfogultsággal és egy gyengébb iskolai indulás se törje meg a gyermekedbe vetett hitedet! A gyereknek az lenne az ideális, ha lassú, saját tempója szerinti érésben jutna el oda, hogy az őt érdeklő dolgokkal tudjon foglalkozni, a saját igényei és szükségletei szerint. Rengeteg tehetséges ember volt csapnivaló tanuló az iskolában pl. Winston Churchill, Einstein.
Ha a jelentős eredményeket elért emberek életrajzát tanulmányozod, az tűnik fel, hogy mindegyikük életében volt egyvalaki, aki feltétel nélkül hitt bennük és bizalomteljes várakozással tekintett rájuk.
V5: Állj ki mellette! A gyereknek tudnia kell, hogy mi, a szülei, mindig megvédjük a külvilággal szemben, bármi történik – akkor is, ha nem értünk egyet, azt majd külön elintézzük vele –, tudnia kell, hogy ott állunk mellette és mögötte.” – tanácsolja Vekerdy. Legyen erős és megingathatatlan szövetséged a gyermekeddel! Mindig tartsd szem előtt a következőt: a gyereked fontosabb annál, mint amit aktuálisan tesz, és a kapcsolatotok is fontosabb annál, mint a gyereked eredménye vagy aktuális viselkedése. Ne csak a teljesítményén keresztül értékeld, díjazd az erőfeszítéseit, támogasd a céljai megvalósításában!
V6: Tanítsd meg, hogy hibázni emberi dolog! „Tévedni, hibázni jó! Abból tanulsz. Nem úgy van az, hogy tévedhetetlenül születek, jól bemagolok mindent és tökéletes vagyok. Ilyen nincs. Ha valamelyik gyerek hibázik, az jó. Ne csesszük le érte, hanem nyomozzuk ki együtt, hol tolta el! Ezekből lehet megszerezni az ismereteket.” Sajnos ma még mindig bűnnek számít a tökéletlenség. Pedig ezek mind a normális, hétköznapi viselkedésből adódó emberi dolgok. Egyszerűen nem tudjuk minden pillanatban a maximumot nyújtani. Próbálj felnőttként nagyvonalúbban közelíteni ezekhez a jelenségekhez. És mindig figyelj oda a szándékra is! A gyerek attól még nem rossz magaviseletű – hiába igazolja ezt a tanítónő beírása –, hogy szünetben futkározott a folyosón. Természetesen azért futott, mert alig bírt ki ülve 45 percet, és felszabadult a szünetben.
V7: Váltsatok, ha az érdeke azt kívánja! „Az, hogy a tanító milyen, később egy asztmában, egy gyomorfekélyben is visszaköszönhet. A kutatók több mint 17,000 embert követtek végig gyerekkortól a felnőttkorig. És bebizonyosodott, hogy az, ami az iskolában, és azzal párhuzamosan a családban történik egy gyerekkel, az egész életpályára és a felnőttkori egészségre, testi állapotára kihat. Vagyis mi itthon a gyerekeink testével semmilyen értelemben nem törődünk, és ez nagyon szomorú.” Iskolaválasztáskor a tanár személye legyen az elsődleges, ne az iskola extra szolgáltatásai. Mind a saját szülői, mind a szakmai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy szép számmal akadnak remek gyermekközpontú iskolák, nagyszerű tanító nénik. Sajnos a merev szabályrendszerrel működő, elsősorban büntetéssel nevelő, a gyerekeknek nagyon kevés mozgásteret adó intézmények bőségesen termelik a szorongó tanulókat. Az iskolai szorongás nem normális élettani jelenség! Amennyiben egy gyerek tartósan szorong, azzal dolga van a szülőnek, mert a szorongó gyerek sokszor képtelen segíteni saját magának. Nem törődhetsz bele abba, amikor azt hallod: amióta iskolás, állandóan fáj a hasa, izzad a tenyere, felébred éjszaka, többször sír. Sajnos abszurd a helyzet, mert sokszor a szorongó gyerek viselkedése önkéntelenül kedvez a tanároknak, hiszen ezek a gyerekek csendben ülnek, meg akarnak felelni, nem „rosszalkodnak”, tehát a viselkedésükkel – a tanárok szempontjából – nincs semmi gond. Figyelj oda gyermekedre, vedd észre, ha segítségre van szüksége és ne félj kiállni mellette és ha kell, változtatni!
V8: A kamaszkor nem betegség [V8=R7] „A kamaszkor a második születés kora. Német Waldorf-tanárok erre azt mondták, hogy a kamaszra ki kéne írni: „átépítés miatt átmenetileg zárva”. A faggatott kamasz hazudik, ez a leválás része. Az tud jól leválni, akinek megadták az érzelmi biztonságot. A szülőnek pedig ki kell bírni, az egész nem tart soká. 3–8 év, aztán a gyerek visszatér hozzánk, és újra kedves lesz. Amit tehetünk a kamaszért, hogy elviseljük a jelenlétét. Aki pedig jól ült a családja által nyújtott érzelmi biztonságban, az nem lesz függő. Az lesz függő, aki óriási érzelmi nélkülözéssel érkezik a kamaszkorba, és ezt próbálja pótolni. Az a normális kamaszkor, amikor úgy tűnik, mintha nem lenne normális. Szülőként olyannak kell lenni, mint egy jó trénernek, aki elkapja a tornászt, amikor zuhan. De nem fogja végig a nyújtón. A kamaszt csak kamaszkora előtt lehet „nevelni”, de akkor is inkább az őszinte együttélés a fontos. A szülők számára igazi próbatétel a kamaszkor, hiszen meg kell tanulniuk elengedni a gyermeket, el kell fogadniuk, hogy a mindent kipróbáló időszakában van, s bár igényli a szülők közelségét, ezt nem mutatja ki. Ilyenkor a legtöbb, amit a szülő tehet, hogy elviseli a kamasz jelenlétét, s támogatásáról biztosítja. „Ma a kamaszkor nagyon kitolódott. Az érettségiző fiatalok nem akarnak munkába állni, úgy érzik, hogyha munkahelyük lesz, akkor rájuk kerül egy maszk, beskatulyázzák őket, és többet nem tudnak megszabadulni a kötelékből. Éppen ezért vargabetűket írnak le, két-három egyetemet végeznek el, szüleikkel laknak 25-30 évesen is” – mondja Vekerdy.
V9: Légy boldog szülő! Vekerdy szerint nem csak a gyerek boldogsága fontos. A te elégedettséged épp annyira számít: „Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. A gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat, ezért meg kell tőle szabadulni néha. Régen ez nem volt probléma, óriási családok éltek együtt, és mindig volt kire bízni a gyereket. Manapság egy izolált anya próbál két-három gyereket nevelni, ami pokoli fárasztó. Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza. Nem számít, hogy mindig rend legyen, jól álljon a függöny, és minden ki legyen vasalva. Nem kell vasalni, hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik. Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk felelőtlen szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek.”- tanácsolja.
V10: Ne hagyd, hogy a tv vagy a kütyük uralják! Kutatások bizonyítják, hogy a televízió károsan hat a gyerekekre, olyan, mint az agymosás. Megváltoztatja ugyanis az agy elektromos struktúráit, az éber állapotból az alvásra hasonlító állapot felé tolja, és az agyat külső, visszalapozhatatlan impulzusokkal látja el. Vagyis nem lesznek belőle olyan maradandó belső emlékképei, amelyek az én azonosságát segíthetik. „Tízéves korig sokkal jobb, ha a szülő limitálja a kütyük, így a televízió és számítógép használatát. Éppen azért, hogy a kisgyerekek megtanulják: felhasználói legyenek ezeknek a dolgoknak, ahelyett, hogy ezek a szerkezetek uralkodjanak felettük. Ehhez legjobb a közösen kiválasztott műsor, limitált időben és valamelyik szülővel együtt, hogy ha kérdése van, vagy megijed, legyen ott a felnőtt, aki segít és biztonságot jelent. Persze, mesélni még ennél is jobb, a hallott mesével indul ugyanis az olvasóvá nevelés, ami a gyerekek fantáziáját, kreativitását mindennél jobban fejleszti.”- tanácsolja Vekerdy.
Ranschburg Jenő szerint az éjszakai sírások kezelése a nevelés első nagy csapdája, a szülővé válás első próbatétele, amivel a friss szülők azonnal szembesülnek a baba világra jötte után. Erről a kérdésről szinte mindenkinek van valamilyen nézete. Biztos Te is szembesültél már azzal a tanácsal, hogy “hagyni kell a gyereket, hadd sírjon, majd abbahagyja. A professzor szerint nem ezeknek a tanácsadóknak van igazuk. Nem lehet elrontani, követelőzővé, akarnokká tenni a babát azzal, ha éjszaka a szülő felkel hozzá, és becézgeti, ringatja mindaddig, amíg újra el nem alszik. Ezzel a szülő fontos szolgálatot teljesít, aminek haszna a gyerek későbbi élete során fényesen bebizonyosodik.
“Egy baba nagyon gyorsan meg tudja tanulni azt, hogy érdemes-e megszólítani a világot, vagy tök fölösleges – és ezt egy életre tudomásul veszi.”
Az éjszaka felriadó, vagy anyja, apja ölelését, becézését sírva követelő baba épp megszólítja a világot, illetve “Anyát, Apát” hisz számára ők jelentik a világot. Neki egyetlen kommunikációs eszköze a sírás, ha épp valami rossz, fájdalmas történik vele. Ha rendre megkapja a megfelelő reakciót, lassan megtanulja, miként kommunikáljon a világgal, és fog is kommunikálni. Kíváncsi, kreatív ember lesz belőle. Hogy miért?
“… mert a kreativitás nem csak intellektuális dolog.
A kreativitás személyiségjegy, ahhoz elég bátornak kell lenni…”
Ha viszont a reakció elmarad, a gyerek lassan megtanulja, hogy nincs értelme, a visszautasítás beépül a személyiségébe, elveszíti az önbizalmát, frusztrált, zárkózott lesz, “nem fogja megszólítani a világot soha.”
A baba életének első éve az “ölelj át szorosan” korszak, amikor a lehető legszorosabb szimbiózisban él az anyával. Ebben az időszakban nem lehet túlszeretni a picit. A legtöbb, legfontosabb, amire neki ilyenkor szüksége van sok-sok szeretet, és még több gyengédség.
“Engedj el!” Ez a mottója a következő életszakasznak, ami hatéves kor tájékán jön el, eltart néhány évig, majd később a kamaszkorba torkollik. Ez a szülőről való leválás, az önálló személyiség kialakítása felé tett lépések időszaka. E korszakban válik nyilvánvalóvá a nevelés egy másik nagy problémája: a szabályok betartatásának kérdésköre kérdésköre úgy, hogy közben a gyerek önállósodási késztetése ne sérüljön.
Hatéves korára a gyerek már elsajátította, és magában hordozza a szülő által közvetített szabályrendszert, tisztában van vele, hogy mit engedhet meg magának, és mit nem. A 6-7 évesek elkezdik feszegetni a határokat, időnként megszegik a szabályokat, annak ellenére, hogy pontosan tudják, hogy mi a jó, és mi a rossz. Nagyon zavarja azonban őket, hogy jól tudják, a szülő által tanítottak szerint mit kellene tenniük bizonyos helyzetekben, ők azonban mégis az ellenkezőjét cselekszik. Fontos, hogy a szülő megőrizze türelmét, és újra meg újra magyarázza el, mik az elvárásai, de törekedjen arra, hogy soha nem alázza meg a gyereket. Próbáljon az értelmére hatni, hangsúlyozza, hogy tudja, a gyerek tisztában van vele, mit kellett volna tennie, és reméli, hogy legközelebb úgy is tesz. Ebben a korban, illetve még később, a 9-10 éves kiskamasz korban a gyerekek nagyon büszkék,ha “nagylánynak, nagyfiúnak” tekinti őket a szülő.
Meg kell találnod az egyensúlyt a születésétől fogva a gyermekedbe plántált szabályok betartatása és az ő saját elképzelései között. Engedd, hogy megtalálja önmagát, a maga útját, mert egyfajta bátorság kell másként csinálni valamit, mint ahogy szokták.
Kreatívnak lenni, alkotószelleműnek lenni nemcsak kognitív kérdés, hanem személyiségjegy.
A túlzottan lelkiismeretes gyereknél túl erősen működik a korai szülői szabályrendszer, ami elnyomja az egyén törekvéseit. Ezek a gyerekek mindent úgy csinálnak, ahogy kérik tőlük, mert az biztos, abból baj nem lehet. És lehet, hogy 160-a az IQ-juk, akkor sem fognak letenni semmit az asztalra, amiből bárki profitálhat. Az a bátorság hiányzik belőlük, ami a kreativitásnak, alkotószellemnek része.
Soha ne tedd azt, hogy egy darabig hagyod sírni a gyereket, majd egy idő után. amikor már Te, vagy a párod nem bírja tovább, meggondolod magad, és mégis ölbe veszed. Ezzel arra tanítod őt, hogy egy darabig üvölteni kell ahhoz, hogy elérje a célját. Ezt a mintát aztán jól bevési, és hiszti formájában veszi elő 3-4 évesen.
Ranschburg Jenő a kisgyermek kortól kezdve a szülő által gyermekébe plántált szabályrendszerrel szembeni, gyorsan növekvő ellenérzés újabb lépcsőfokaként fogalmazza meg ezt a korszakot. A gyerek megpróbálja kiirtani magából a kívülről ráerőltetettnek tartott tiltásokat. És persze új szabályokat akar alkotni, immár a sajátjait. Persze dühében a szülőnek nekimegy. A szülővel való szembeszegülés korszaka ez. “Sohasem azzal a szülővel harcol, aki vele szemben áll, hanem azzal, akit ő a korai éveiben magába épített”.
“Soha ne add elő “az én házamban laksz, az én kenyeremet eszed…” kezdetű fenyegetést, mert úgysem mégy vele semmire.” – tanácsolja Ranschburg.
A kamasznak az a dolga, hogy harcoljon a szüleivel. A szülőnek pedig ragaszkodnia kell a szabályokhoz, nem fenyegetőzve, hanem békés következetességgel és sok-sok szeretettel.”
Itt olvashatsz arról is, hogy milyen trükkökkel veheted rá már iskolás, illetve kamasz gyermekedet – szinte észrevétlenül – arra, hogy elmondja, mi történt aznap az iskolában.
A szülők által gyakran felvetett dilemma a bizalomra nevelés kérdése. Manapság az emberek többsége úgy gondolja, a legjobb, ha gyermekét bizalmatlanságra neveli. Ranschburg arra int minden szülőt, hogy ne tegye ezt.
A gyereket bizalomra kell nevelni, mert csak úgy tud belekapaszkodni a környezetükbe, a szeretteikbe. Csakis ebből az alapállásból van egyáltalán lehetősége másokról eldönteni, hogy megbízhat-e benne, vagy sem. A szeretetteljes közegben bizalomra nevelt ember nem csak a környezetében, de önmagában is bízik. A szülő feladata, hogy szeresse és fogadja el a gyerekét olyannak, amilyen, és arra tanítsa őt, hogy a világot érdemes megszólítani akkor is, ha néha csalódás éri őt.
Ranschburg soktor azt üzeni minden szülőnek: szándékosan semmilyen körülmények között sem szabad megütni egy gyermeket. Erre nincs mentség.
Van a nevelésnek elég nagy eszköztára, érdemes inkább ezekhez folyamodni. Ráadásul a testi fenyítés megalázó a gyermek számára, és ez a megalázottság – különösen, ha rendszeres – a személyiségfejlődésére is káros hatással van. És ne feledjük : általában az a szülő veri a gyerekét, aki bizonytalan önmagában, tehetetlennek érzi magát, azt érzi, hogy nincs hatalma a gyerek fölött. Azt tanácsolja a szülőknek, hogy próbálják meg mindig megbeszélni a gyerekkel, hogy miért haragszanak rá, és mit várnak tőle. A csínytevésért a gyereket mindig számára felfogható és értelmezhető módon kell büntetni, mert csak így tudja összekapcsolni a kettőt. Fontos, hogy a csíny és a büntetés mértéke mindig legyen arányban egymással.
Ranschburg Jenő nagy hangsúlyt helyez arra, hogy világossá tegye a családon belül az apa szerepének jelentőségét. A hagyományos apai funkciók közül a legfontosabb az, hogy segít átlépni egy képzeletbeli küszöböt, ami nem más, mint a család határa. Az anyai szeretet és gondoskodás a küszöbön belüli melegséget jelenti, az apa szerepe pedig az, hogy kicsit érzelmileg függetlenebb, haverkodóbb, ugyanakkor tekintélyelvet érvényesítő stílusával mintegy átvigye a gyereket azon a bizonyos küszöbön, hogy megmutassa neki a világot.
Ma, amikor 10 házasságból 6 válással végződik, és többnyire az anya az, aki utána egyedül neveli tovább a gyerekeket, különösen fontos, hogy mindkét szülő megértse: az apára a gyereknek akkor is szüksége van, ha a szülőpár már nem él együtt. Érdekes megfigyelésre hívta fel ezzel kapcsolatban a figyelmet Ranschburg Jenő. Az apa hiányát meglepő módon nem elsősorban a fiúkon, hanem a lányokon veszik észre a szakemberek. A szexuális zavarokkal küszködő, tartós párkapcsolatra, szexuális örömérzésre képtelen fiatal lányok, nők között 10 esetből 8 olyan van, aki apa nélkül nőtt fel.
Bónuszként Ranschburg Jenő egy örök érvényű gondolata
Ezt egyetlen szülőnek sem szabadna soha elfelejtenie:
“Használj ki minden percet, amit gyermekeddel tölthetsz, és ha bosszús, vagy fáradt vagy, arra gondolj, a vele töltött idő a legértékesebb. Ezekből a pillanatokból táplálkozik a kapcsolatotok és később az emlékeitek is.”
Ne várjuk el gyermekünktől, hogy olyan legyen, mint mi, vagy akár csak hozzánk hasonló. Segíts neki, hogy ő ne te legyen, hanem önmaga.
Ne követelj a gyermekedtől semmit azért, amit adtál neki. Életet adtál neki, hogyan köszönhetné ezt meg? Majd ő is életet ad másnak, aztán az is és így tovább.
Ne töltsd ki a gyermekeden a sérelmeidet, mert akkor öregkorodban könnyen kenyér nélkül maradhatsz. Ne feledd, ki mint vet, úgy arat!
Ne kezeljed a problémáit magasról. Az élete mindenkinek olyan, amilyen, és ne hidd, hogy neki sokkal könnyebb, vagy nehezebb, mint neked, viszont neki még nincs annyi élettapasztalata, mint neked.
Soha ne alázzad meg!
Ne felejtsd el, hogy egy személy számára a legfontosabbak a gyermekei. Több figyelmet fordíts rájuk, hiszen soha nem tudhatjuk, hogy ki lakozik benne.
Ne kínozzad magadat, ha nem tudsz valamit megtenni a gyermekedért. Emlékezz rá: a gyermek számára a megtett dolgok elengedhetetlenek, a nem megtettekben pedig ott a lehetőség.
A gyermek nem egy zsarnok, aki az egész életedet uralja, nem csak a hús és a vér teremtmény. A gyermek egy olyan kincs, amit az Élet adott neked, hogy a tudás lángját továbbadhasd és növelhesd. A gyermek az anya és apa korlátlan szeretetének megkoronázása, akiben nem a „mi”, vagy a „saját” gyermekünk növekszik, hanem egy teljesen egyedülálló lélek.
Légy képes szeretni valaki más gyermekét. Soha ne csináld másokkal azt, amit nem szeretnéd, hogy csináljanak a tiéddel.
Szeressed a gyermekedet, legyen az bármilyen, szerencsétlen, tehetségtelen, felnőtt. Beszélgess vele, örülj, mert a gyermekkel töltött idő egy ünnep.
VEKERDYV1: Ismerd meg gyermeked és szeresd! Ahhoz, hogy csemetéd minél hatékonyabban tudd segíteni életútján, első feladatod, hogy minél jobban ismerd meg őt. Ne a saját görbe tükrödön keresztül, nem úgy, hogy saját álmaidat, elvárásaidat aggatod rá, hanem azzal, hogy szereted és figyelemmel kíséred, ott vagy mellette és figyelsz rá. Az a gyerek érzi jól magát a bőrében, akit elfogadnak olyannak, amilyen ő valójában. „A nevelésnek két nagy lehetősége van: legyél, aki vagy, és én ebben támogatni foglak; vagy legyél, akivé én akarlak tenni.”
V2: Adj neki boldog gyermekkort! Már szinte klasszikusnak számít az a Vekerdy Tamás szájából elhangzott mondat, miszerint „nem az teljesít igazán jól a felnőtt életben, akit már gyermekkorában is kemény, versengő, taposó körülmények között neveltek, hanem az, aki gyermekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág tévesen értelmezett, fölösleges követelményekkel túl korán megtörje.” „…minden azon múlik, hogyan telt az első hat-hét év. A gyerek érzelmi biztonságban van-e? Vagyis marháskodtak-e vele, dögönyözték-e, csiklandozták-e, mondtak-e neki mondókákat, énekeltek-e neki, stb. Megtanult-e személyes érzelmeket kapni, elfogadni és viszonozni.
Aki ezt tudja, az védve megy be az iskolába, aztán később a kamaszkorba.” – állítja a szakember. „A gyerek életkoronként is változik. A kisgyereknek a legfontosabb tevékenység a szabad és nem a fejlesztő játék. Mindennap kellene mesélni neki, hogy ne a tévéből tanulja a beszédet. Emellett napi négy-öt óra futkározásra, üvöltözésre lenne szüksége még akkor is, amikor iskolába kerül. Egy göttingeni felmérés szerint a gyerekeink katasztrofálisan keveset mozognak, nem másznak fára, nem billegnek pallón, nem ugrálnak patak felett, ezért bizonyos agyi pályák sorvadtan alakulnak ki.
Rengeteg a beszédhibás, mert a beszéd is a mozgásból fejlődik. Azt a kérdést kell feltenni, hogy vajon a gyermekeink olyan körülmények között élnek-e, ami az életkorukhoz szabott. Vajon hagyjuk-e kamasz gyermekeinket ábrándozni, merengeni, heverészni. Mert a kamasz fiziológiás lustaságban szenved. Ezt régen ösztönösen tudták, ma már tudományosan is bebizonyították, mégis olyan az iskolarendszer, ami azt mondja: hozd a maximumot, ezen múlik a továbbtanulásod.”
V3: Tápláld az önbizalmát! Gondolj csak bele, még felnőttként is mennyire fontos, hogy legyen valaki, aki hisz benned, elfogad olyannak, amilyen vagy, a hibáiddal együtt! Gyerekként ez még inkább így van. A kemény, hideg, értékbecslő tekintet, a kritika a kisgyereket letöri és egyáltalán nem segíti teljesítménye növelésében, sőt! Szülőként leginkább azon kellene fáradoznod, hogy gyermekedben kiépítsd és megszilárdítsd azt a meggyőződést, hogy ő is valaki, akinek a véleménye értékes, akinek számítanak és kompetensek lehetnek a döntései.
V4: Ne százalékold le! Vekerdy arra buzdít, hogy még ha a tanár 65 vagy akár 75 %-osnak is tartja csemetédet, te továbbra is úgy tekints rá, mint egy 100 %-osra. Ne hidd el, hogy gyengék a képességei! „Tényleg elhiszi a szülő az iskolának, hogy a nyolc intelligencia készségből csak az az egy fontos, ráadásul annak az egynek a tíz faktorából csak az a kettő fontos az életben, amit az iskola mér? Hát ne higgyük el!
A gyereknek azt kell éreznie, hogy a családja teljes érzelmi biztonságot ad, nem az iskolai teljesítmény szerint ítéli meg és megvédi, amikor szükséges. Ha beírást hoz, mert a „szünetben szaladgált”, akkor egyszerűen alá kell írni, mert ez egy marhaság, mégis, mi mást csinálna.”- tanácsolja a szakember.
Tekints gyermekedre a legnagyobb pozitív elfogultsággal és egy gyengébb iskolai indulás se törje meg a gyermekedbe vetett hitedet! A gyereknek az lenne az ideális, ha lassú, saját tempója szerinti érésben jutna el oda, hogy az őt érdeklő dolgokkal tudjon foglalkozni, a saját igényei és szükségletei szerint. Rengeteg tehetséges ember volt csapnivaló tanuló az iskolában pl. Winston Churchill, Einstein.
Ha a jelentős eredményeket elért emberek életrajzát tanulmányozod, az tűnik fel, hogy mindegyikük életében volt egyvalaki, aki feltétel nélkül hitt bennük és bizalomteljes várakozással tekintett rájuk.
V5: Állj ki mellette! A gyereknek tudnia kell, hogy mi, a szülei, mindig megvédjük a külvilággal szemben, bármi történik – akkor is, ha nem értünk egyet, azt majd külön elintézzük vele –, tudnia kell, hogy ott állunk mellette és mögötte.” – tanácsolja Vekerdy. Legyen erős és megingathatatlan szövetséged a gyermekeddel! Mindig tartsd szem előtt a következőt: a gyereked fontosabb annál, mint amit aktuálisan tesz, és a kapcsolatotok is fontosabb annál, mint a gyereked eredménye vagy aktuális viselkedése. Ne csak a teljesítményén keresztül értékeld, díjazd az erőfeszítéseit, támogasd a céljai megvalósításában!
V6: Tanítsd meg, hogy hibázni emberi dolog! „Tévedni, hibázni jó! Abból tanulsz. Nem úgy van az, hogy tévedhetetlenül születek, jól bemagolok mindent és tökéletes vagyok. Ilyen nincs. Ha valamelyik gyerek hibázik, az jó. Ne csesszük le érte, hanem nyomozzuk ki együtt, hol tolta el! Ezekből lehet megszerezni az ismereteket.” Sajnos ma még mindig bűnnek számít a tökéletlenség. Pedig ezek mind a normális, hétköznapi viselkedésből adódó emberi dolgok. Egyszerűen nem tudjuk minden pillanatban a maximumot nyújtani. Próbálj felnőttként nagyvonalúbban közelíteni ezekhez a jelenségekhez. És mindig figyelj oda a szándékra is! A gyerek attól még nem rossz magaviseletű – hiába igazolja ezt a tanítónő beírása –, hogy szünetben futkározott a folyosón. Természetesen azért futott, mert alig bírt ki ülve 45 percet, és felszabadult a szünetben.
V7: Váltsatok, ha az érdeke azt kívánja! „Az, hogy a tanító milyen, később egy asztmában, egy gyomorfekélyben is visszaköszönhet. A kutatók több mint 17,000 embert követtek végig gyerekkortól a felnőttkorig. És bebizonyosodott, hogy az, ami az iskolában, és azzal párhuzamosan a családban történik egy gyerekkel, az egész életpályára és a felnőttkori egészségre, testi állapotára kihat. Vagyis mi itthon a gyerekeink testével semmilyen értelemben nem törődünk, és ez nagyon szomorú.” Iskolaválasztáskor a tanár személye legyen az elsődleges, ne az iskola extra szolgáltatásai. Mind a saját szülői, mind a szakmai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy szép számmal akadnak remek gyermekközpontú iskolák, nagyszerű tanító nénik. Sajnos a merev szabályrendszerrel működő, elsősorban büntetéssel nevelő, a gyerekeknek nagyon kevés mozgásteret adó intézmények bőségesen termelik a szorongó tanulókat. Az iskolai szorongás nem normális élettani jelenség! Amennyiben egy gyerek tartósan szorong, azzal dolga van a szülőnek, mert a szorongó gyerek sokszor képtelen segíteni saját magának. Nem törődhetsz bele abba, amikor azt hallod: amióta iskolás, állandóan fáj a hasa, izzad a tenyere, felébred éjszaka, többször sír. Sajnos abszurd a helyzet, mert sokszor a szorongó gyerek viselkedése önkéntelenül kedvez a tanároknak, hiszen ezek a gyerekek csendben ülnek, meg akarnak felelni, nem „rosszalkodnak”, tehát a viselkedésükkel – a tanárok szempontjából – nincs semmi gond. Figyelj oda gyermekedre, vedd észre, ha segítségre van szüksége és ne félj kiállni mellette és ha kell, változtatni!
V8: A kamaszkor nem betegség [V8=R7] „A kamaszkor a második születés kora. Német Waldorf-tanárok erre azt mondták, hogy a kamaszra ki kéne írni: „átépítés miatt átmenetileg zárva”. A faggatott kamasz hazudik, ez a leválás része. Az tud jól leválni, akinek megadták az érzelmi biztonságot. A szülőnek pedig ki kell bírni, az egész nem tart soká. 3–8 év, aztán a gyerek visszatér hozzánk, és újra kedves lesz. Amit tehetünk a kamaszért, hogy elviseljük a jelenlétét. Aki pedig jól ült a családja által nyújtott érzelmi biztonságban, az nem lesz függő. Az lesz függő, aki óriási érzelmi nélkülözéssel érkezik a kamaszkorba, és ezt próbálja pótolni. Az a normális kamaszkor, amikor úgy tűnik, mintha nem lenne normális. Szülőként olyannak kell lenni, mint egy jó trénernek, aki elkapja a tornászt, amikor zuhan. De nem fogja végig a nyújtón. A kamaszt csak kamaszkora előtt lehet „nevelni”, de akkor is inkább az őszinte együttélés a fontos. A szülők számára igazi próbatétel a kamaszkor, hiszen meg kell tanulniuk elengedni a gyermeket, el kell fogadniuk, hogy a mindent kipróbáló időszakában van, s bár igényli a szülők közelségét, ezt nem mutatja ki. Ilyenkor a legtöbb, amit a szülő tehet, hogy elviseli a kamasz jelenlétét, s támogatásáról biztosítja. „Ma a kamaszkor nagyon kitolódott. Az érettségiző fiatalok nem akarnak munkába állni, úgy érzik, hogyha munkahelyük lesz, akkor rájuk kerül egy maszk, beskatulyázzák őket, és többet nem tudnak megszabadulni a kötelékből. Éppen ezért vargabetűket írnak le, két-három egyetemet végeznek el, szüleikkel laknak 25-30 évesen is” – mondja Vekerdy.
V9: Légy boldog szülő! Vekerdy szerint nem csak a gyerek boldogsága fontos. A te elégedettséged épp annyira számít: „Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. A gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat, ezért meg kell tőle szabadulni néha. Régen ez nem volt probléma, óriási családok éltek együtt, és mindig volt kire bízni a gyereket. Manapság egy izolált anya próbál két-három gyereket nevelni, ami pokoli fárasztó. Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza. Nem számít, hogy mindig rend legyen, jól álljon a függöny, és minden ki legyen vasalva. Nem kell vasalni, hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik. Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk felelőtlen szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek.”- tanácsolja.
V10: Ne hagyd, hogy a tv vagy a kütyük uralják! Kutatások bizonyítják, hogy a televízió károsan hat a gyerekekre, olyan, mint az agymosás. Megváltoztatja ugyanis az agy elektromos struktúráit, az éber állapotból az alvásra hasonlító állapot felé tolja, és az agyat külső, visszalapozhatatlan impulzusokkal látja el. Vagyis nem lesznek belőle olyan maradandó belső emlékképei, amelyek az én azonosságát segíthetik. „Tízéves korig sokkal jobb, ha a szülő limitálja a kütyük, így a televízió és számítógép használatát. Éppen azért, hogy a kisgyerekek megtanulják: felhasználói legyenek ezeknek a dolgoknak, ahelyett, hogy ezek a szerkezetek uralkodjanak felettük. Ehhez legjobb a közösen kiválasztott műsor, limitált időben és valamelyik szülővel együtt, hogy ha kérdése van, vagy megijed, legyen ott a felnőtt, aki segít és biztonságot jelent. Persze, mesélni még ennél is jobb, a hallott mesével indul ugyanis az olvasóvá nevelés, ami a gyerekek fantáziáját, kreativitását mindennél jobban fejleszti.”- tanácsolja Vekerdy.
Ahhoz, hogy csemetéd minél hatékonyabban tudd segíteni életútján, első feladatod, hogy minél jobban ismerd meg őt. Ne a saját görbe tükrödön keresztül, nem úgy, hogy saját álmaidat, elvárásaidat aggatod rá, hanem azzal, hogy szereted és figyelemmel kíséred, ott vagy mellette és figyelsz rá. Az a gyerek érzi jól magát a bőrében, akit elfogadnak olyannak, amilyen ő valójában. „A nevelésnek két nagy lehetősége van: legyél, aki vagy, és én ebben támogatni foglak; vagy legyél, akivé én akarlak tenni.”
Már szinte klasszikusnak számít az a Vekerdy Tamás szájából elhangzott mondat, miszerint „nem az teljesít igazán jól a felnőtt életben, akit már gyermekkorában is kemény, versengő, taposó körülmények között neveltek, hanem az, aki gyermekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág tévesen értelmezett, fölösleges követelményekkel túl korán megtörje.” „…minden azon múlik, hogyan telt az első hat-hét év. A gyerek érzelmi biztonságban van-e? Vagyis marháskodtak-e vele, dögönyözték-e, csiklandozták-e, mondtak-e neki mondókákat, énekeltek-e neki, stb. Megtanult-e személyes érzelmeket kapni, elfogadni és viszonozni.
Aki ezt tudja, az védve megy be az iskolába, aztán később a kamaszkorba.” – állítja a szakember. „A gyerek életkoronként is változik. A kisgyereknek a legfontosabb tevékenység a szabad és nem a fejlesztő játék. Mindennap kellene mesélni neki, hogy ne a tévéből tanulja a beszédet. Emellett napi négy-öt óra futkározásra, üvöltözésre lenne szüksége még akkor is, amikor iskolába kerül. Egy göttingeni felmérés szerint a gyerekeink katasztrofálisan keveset mozognak, nem másznak fára, nem billegnek pallón, nem ugrálnak patak felett, ezért bizonyos agyi pályák sorvadtan alakulnak ki.
Rengeteg a beszédhibás, mert a beszéd is a mozgásból fejlődik. Azt a kérdést kell feltenni, hogy vajon a gyermekeink olyan körülmények között élnek-e, ami az életkorukhoz szabott. Vajon hagyjuk-e kamasz gyermekeinket ábrándozni, merengeni, heverészni. Mert a kamasz fiziológiás lustaságban szenved. Ezt régen ösztönösen tudták, ma már tudományosan is bebizonyították, mégis olyan az iskolarendszer, ami azt mondja: hozd a maximumot, ezen múlik a továbbtanulásod.”
Gondolj csak bele, még felnőttként is mennyire fontos, hogy legyen valaki, aki hisz benned, elfogad olyannak, amilyen vagy, a hibáiddal együtt! Gyerekként ez még inkább így van. A kemény, hideg, értékbecslő tekintet, a kritika a kisgyereket letöri és egyáltalán nem segíti teljesítménye növelésében, sőt! Szülőként leginkább azon kellene fáradoznod, hogy gyermekedben kiépítsd és megszilárdítsd azt a meggyőződést, hogy ő is valaki, akinek a véleménye értékes, akinek számítanak és kompetensek lehetnek a döntései.
Vekerdy arra buzdít, hogy még ha a tanár 65 vagy akár 75 %-osnak is tartja csemetédet, te továbbra is úgy tekints rá, mint egy 100 %-osra. Ne hidd el, hogy gyengék a képességei! „Tényleg elhiszi a szülő az iskolának, hogy a nyolc intelligencia készségből csak az az egy fontos, ráadásul annak az egynek a tíz faktorából csak az a kettő fontos az életben, amit az iskola mér? Hát ne higgyük el!
A gyereknek azt kell éreznie, hogy a családja teljes érzelmi biztonságot ad, nem az iskolai teljesítmény szerint ítéli meg és megvédi, amikor szükséges. Ha beírást hoz, mert a „szünetben szaladgált”, akkor egyszerűen alá kell írni, mert ez egy marhaság, mégis, mi mást csinálna.”- tanácsolja a szakember.
Tekints gyermekedre a legnagyobb pozitív elfogultsággal és egy gyengébb iskolai indulás se törje meg a gyermekedbe vetett hitedet! A gyereknek az lenne az ideális, ha lassú, saját tempója szerinti érésben jutna el oda, hogy az őt érdeklő dolgokkal tudjon foglalkozni, a saját igényei és szükségletei szerint. Rengeteg tehetséges ember volt csapnivaló tanuló az iskolában pl. Winston Churchill, Einstein.
Ha a jelentős eredményeket elért emberek életrajzát tanulmányozod, az tűnik fel, hogy mindegyikük életében volt egyvalaki, aki feltétel nélkül hitt bennük és bizalomteljes várakozással tekintett rájuk.
A gyereknek tudnia kell, hogy mi, a szülei, mindig megvédjük a külvilággal szemben, bármi történik – akkor is, ha nem értünk egyet, azt majd külön elintézzük vele –, tudnia kell, hogy ott állunk mellette és mögötte.” – tanácsolja Vekerdy. Legyen erős és megingathatatlan szövetséged a gyermekeddel! Mindig tartsd szem előtt a következőt: a gyereked fontosabb annál, mint amit aktuálisan tesz, és a kapcsolatotok is fontosabb annál, mint a gyereked eredménye vagy aktuális viselkedése. Ne csak a teljesítményén keresztül értékeld, díjazd az erőfeszítéseit, támogasd a céljai megvalósításában!
„Tévedni, hibázni jó! Abból tanulsz. Nem úgy van az, hogy tévedhetetlenül születek, jól bemagolok mindent és tökéletes vagyok. Ilyen nincs. Ha valamelyik gyerek hibázik, az jó. Ne csesszük le érte, hanem nyomozzuk ki együtt, hol tolta el! Ezekből lehet megszerezni az ismereteket.” Sajnos ma még mindig bűnnek számít a tökéletlenség. Pedig ezek mind a normális, hétköznapi viselkedésből adódó emberi dolgok. Egyszerűen nem tudjuk minden pillanatban a maximumot nyújtani. Próbálj felnőttként nagyvonalúbban közelíteni ezekhez a jelenségekhez. És mindig figyelj oda a szándékra is! A gyerek attól még nem rossz magaviseletű – hiába igazolja ezt a tanítónő beírása –, hogy szünetben futkározott a folyosón. Természetesen azért futott, mert alig bírt ki ülve 45 percet, és felszabadult a szünetben.
„Az, hogy a tanító milyen, később egy asztmában, egy gyomorfekélyben is visszaköszönhet. A kutatók több mint 17,000 embert követtek végig gyerekkortól a felnőttkorig. És bebizonyosodott, hogy az, ami az iskolában, és azzal párhuzamosan a családban történik egy gyerekkel, az egész életpályára és a felnőttkori egészségre, testi állapotára kihat. Vagyis mi itthon a gyerekeink testével semmilyen értelemben nem törődünk, és ez nagyon szomorú.” Iskolaválasztáskor a tanár személye legyen az elsődleges, ne az iskola extra szolgáltatásai. Mind a saját szülői, mind a szakmai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy szép számmal akadnak remek gyermekközpontú iskolák, nagyszerű tanító nénik. Sajnos a merev szabályrendszerrel működő, elsősorban büntetéssel nevelő, a gyerekeknek nagyon kevés mozgásteret adó intézmények bőségesen termelik a szorongó tanulókat. Az iskolai szorongás nem normális élettani jelenség! Amennyiben egy gyerek tartósan szorong, azzal dolga van a szülőnek, mert a szorongó gyerek sokszor képtelen segíteni saját magának. Nem törődhetsz bele abba, amikor azt hallod: amióta iskolás, állandóan fáj a hasa, izzad a tenyere, felébred éjszaka, többször sír. Sajnos abszurd a helyzet, mert sokszor a szorongó gyerek viselkedése önkéntelenül kedvez a tanároknak, hiszen ezek a gyerekek csendben ülnek, meg akarnak felelni, nem „rosszalkodnak”, tehát a viselkedésükkel – a tanárok szempontjából – nincs semmi gond. Figyelj oda gyermekedre, vedd észre, ha segítségre van szüksége és ne félj kiállni mellette és ha kell, változtatni!
„A kamaszkor a második születés kora. Német Waldorf-tanárok erre azt mondták, hogy a kamaszra ki kéne írni: „átépítés miatt átmenetileg zárva”. A faggatott kamasz hazudik, ez a leválás része. Az tud jól leválni, akinek megadták az érzelmi biztonságot. A szülőnek pedig ki kell bírni, az egész nem tart soká. 3–8 év, aztán a gyerek visszatér hozzánk, és újra kedves lesz. Amit tehetünk a kamaszért, hogy elviseljük a jelenlétét. Aki pedig jól ült a családja által nyújtott érzelmi biztonságban, az nem lesz függő. Az lesz függő, aki óriási érzelmi nélkülözéssel érkezik a kamaszkorba, és ezt próbálja pótolni. Az a normális kamaszkor, amikor úgy tűnik, mintha nem lenne normális. Szülőként olyannak kell lenni, mint egy jó trénernek, aki elkapja a tornászt, amikor zuhan. De nem fogja végig a nyújtón. A kamaszt csak kamaszkora előtt lehet „nevelni”, de akkor is inkább az őszinte együttélés a fontos. A szülők számára igazi próbatétel a kamaszkor, hiszen meg kell tanulniuk elengedni a gyermeket, el kell fogadniuk, hogy a mindent kipróbáló időszakában van, s bár igényli a szülők közelségét, ezt nem mutatja ki. Ilyenkor a legtöbb, amit a szülő tehet, hogy elviseli a kamasz jelenlétét, s támogatásáról biztosítja. „Ma a kamaszkor nagyon kitolódott. Az érettségiző fiatalok nem akarnak munkába állni, úgy érzik, hogyha munkahelyük lesz, akkor rájuk kerül egy maszk, beskatulyázzák őket, és többet nem tudnak megszabadulni a kötelékből. Éppen ezért vargabetűket írnak le, két-három egyetemet végeznek el, szüleikkel laknak 25-30 évesen is” – mondja Vekerdy.
Vekerdy szerint nem csak a gyerek boldogsága fontos. A te elégedettséged épp annyira számít: „Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. A gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat, ezért meg kell tőle szabadulni néha. Régen ez nem volt probléma, óriási családok éltek együtt, és mindig volt kire bízni a gyereket. Manapság egy izolált anya próbál két-három gyereket nevelni, ami pokoli fárasztó. Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza. Nem számít, hogy mindig rend legyen, jól álljon a függöny, és minden ki legyen vasalva. Nem kell vasalni, hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik. Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk felelőtlen szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek.”- tanácsolja.
Kutatások bizonyítják, hogy a televízió károsan hat a gyerekekre, olyan, mint az agymosás. Megváltoztatja ugyanis az agy elektromos struktúráit, az éber állapotból az alvásra hasonlító állapot felé tolja, és az agyat külső, visszalapozhatatlan impulzusokkal látja el. Vagyis nem lesznek belőle olyan maradandó belső emlékképei, amelyek az én azonosságát segíthetik. „Tízéves korig sokkal jobb, ha a szülő limitálja a kütyük, így a televízió és számítógép használatát. Éppen azért, hogy a kisgyerekek megtanulják: felhasználói legyenek ezeknek a dolgoknak, ahelyett, hogy ezek a szerkezetek uralkodjanak felettük. Ehhez legjobb a közösen kiválasztott műsor, limitált időben és valamelyik szülővel együtt, hogy ha kérdése van, vagy megijed, legyen ott a felnőtt, aki segít és biztonságot jelent. Persze, mesélni még ennél is jobb, a hallott mesével indul ugyanis az olvasóvá nevelés, ami a gyerekek fantáziáját, kreativitását mindennél jobban fejleszti.”- tanácsolja Vekerdy.
forrás: https://zacc.cafeblog.hu/2018/04/05/dr-ranschburg-jeno-10-orokervenyu-tanacsa/ forrás: https://bidista.com/10-parancsolat-a-szuloknek-egy-olyan-szemelytol-aki-a-gazkamraban-halt-meg-gyermekekkel-egyutt/ forrás: https://www.gyerekszem.com/vekerdy-tamas/