Schulmann István <\/p>\n
A mese<\/p>\n
<\/p>\n
Ha az emberfia történetesen gyalog akart a tanyára jutni, az oda felé vezető úton többször – de legalább egyszer – eszébe jutott, hogy az a tanya bizony mindentől messze van. A jó alföldi Nap sütötte, az út pora beburkolta a vándort, aki ettől csak még jobban érezte, hogy a tanya messze van.<\/p>\n
A délibábokkal áldott pusztaság közepén ketten élték a kemény mindennapokat: a hatvanöt éves Tibor, s egyetlen lánya, a tizennégy éves Julika. A gazdaság három, akár négy emberre való megélhetést is biztosított, így – ha keményen is, de – boldogultak. Két évvel előtte még hárman robotoltak itt, de az Úr számukra váratlanul és elviselhetetlenül gyorsan szólította el az egyiküket… Vele együtt távozott a korábbi gyakori vendég, az egyszerű derű is, s helyette szinte állandó lakó lett a porlepte szomorúság.<\/p>\n
Tibor miden nap a határt járta. Általában a Nappal együtt indult neki, s szürkület táján ért haza. Hosszú útjai során ritkán találkozott emberrel, de erre igazán nem is volt szüksége. Ha kellett, bement a messzi városba, de ennek mindig ideje és célja volt. Legtöbbször a szatócsboltban tett látogatást s néha a vasút állomáson is megfordult.<\/p>\n
Ma éppen mindkettő helyet meglátogatta. Hosszú kilométerek és fárasztó nap állt mögötte, de ez nem látszott rajta, mikor az utolsó napsugárral együtt belépett az ajtón.<\/p>\n
– Isten hozta édesapám! – köszöntötte illedelmesen a gyúródeszka mögött szorgoskodó Julika.<\/p>\n
Tibor a kalapját a szögre akasztva válaszolt – Hoztam tűt és cérnát. Gyufát és cukrot is.<\/p>\n
Letette a tarisznyát a sarokba, majd leült megterített asztal elé. A gőzölgő leves már várta őt. A leves, amit ebben a házban sűrűbben mertek, mint a szavakat. Így aztán egy jó darabig a megszokott csend beszélt helyettük. Ő mondta el, hogy milyen meleg volt egész nap odakünn, s azt is ő mesélte, hogy napközben elkészült a friss vaj, s már holnapra nyújtózkodik a deszkán a tészta.<\/p>\n
Egy valami volt csak ma másképpen, mint máskor: Tibor most nem a leves meleg gőzére, hanem – azon keresztül – a lányára figyelt.<\/p>\n
Az ablakon bekukucskáló kíváncsi Hold rögtön észrevette, hogy ez az este más, mint általában. Így őt nem érte váratlanul, ami ezután hirtelen történt: Tibor felállt, átölelte Julikát, s halkan sírni kezdett.<\/p>\n
– Julika! – kezdte. – Ma beszéltem a bakter úrral. Azt mondta, édesanyád sürgönyt küldött, s maholnap haza fog jönni! – A szemei pont olyan fényesen ragyogtak, ahogy két évvel előtte oly sokszor láthatta, szerethette azt Julika. Csak a mindent látó Hold vehette észre, hogy ez már más fajta ragyogás…<\/p>\n
– Édesapám – mondott volna többet is a lány, de az apja lázasan folytatta.<\/p>\n
– Hazajön végre, nem kell tovább ápolnia a beteg nagyanyádat! Lesz újra friss kalács és puha tészta! Aztán hozza a piros csizmácskádat is, s újra mesélni fog neked esténként.<\/p>\n
Igen… a mese – gondolta Julika. A mese most is tart. Édesapja meséli magának minden nap két év óta.<\/p>\n
Amikor az apja meséje elkezdődött, az övé véget ért. Hamar meg kellett tanulnia, hogy miért kell hajnalban frissen fejni. Gyorsan magáévá tette az édesanyjától sokszor látott mozdulatokat, amikkel az a mángorlót kezelte mosás közben. Nem tartott sokáig beleszoknia, hogy a mese végén mindig van egy meleg vacsora, amivel édesapját várja esténként.<\/p>\n
Az egyik mese véget ért, a másik elkezdődött. Ilyen egyszerű az egész – mosolyodott el a fiatal lány, miközben erősen ölelte édesapját.<\/p>\n
– Maholnap megjön édesanya!<\/p>\n
Egyszerű volt ez az egész világnak. Akik látták ezt a mesét, nem először látták. – Nehéz a sors – mondták általában röviden és mentek tovább, hogy a saját meséjüket álmodják.<\/p>\n
A tanya mindentől messze volt. A jó alföldi Nap sütötte, az út pora pedig beburkolta.<\/p>\n
De a mesék közel voltak…<\/p>\n","protected":false},"excerpt":{"rendered":"
Schulmann István A mese Ha az emberfia történetesen gyalog akart a tanyára jutni, az oda felé vezető úton többször – de legalább egyszer – eszébe jutott, hogy az a tanya bizony mindentől messze van. A jó alföldi Nap sütötte, az út pora beburkolta a vándort, aki ettől csak még jobban érezte, hogy a Read more about A mese<\/span>[…]<\/a><\/p>\n","protected":false},"author":1,"featured_media":0,"parent":3390,"menu_order":0,"comment_status":"closed","ping_status":"closed","template":"","meta":{"om_disable_all_campaigns":false,"_monsterinsights_skip_tracking":false,"_monsterinsights_sitenote_active":false,"_monsterinsights_sitenote_note":"","_monsterinsights_sitenote_category":0,"ngg_post_thumbnail":0},"aioseo_notices":[],"_links":{"self":[{"href":"https:\/\/www.schulmann.hu\/istvan\/wp-json\/wp\/v2\/pages\/3410"}],"collection":[{"href":"https:\/\/www.schulmann.hu\/istvan\/wp-json\/wp\/v2\/pages"}],"about":[{"href":"https:\/\/www.schulmann.hu\/istvan\/wp-json\/wp\/v2\/types\/page"}],"author":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/www.schulmann.hu\/istvan\/wp-json\/wp\/v2\/users\/1"}],"replies":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/www.schulmann.hu\/istvan\/wp-json\/wp\/v2\/comments?post=3410"}],"version-history":[{"count":2,"href":"https:\/\/www.schulmann.hu\/istvan\/wp-json\/wp\/v2\/pages\/3410\/revisions"}],"predecessor-version":[{"id":3412,"href":"https:\/\/www.schulmann.hu\/istvan\/wp-json\/wp\/v2\/pages\/3410\/revisions\/3412"}],"up":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/www.schulmann.hu\/istvan\/wp-json\/wp\/v2\/pages\/3390"}],"wp:attachment":[{"href":"https:\/\/www.schulmann.hu\/istvan\/wp-json\/wp\/v2\/media?parent=3410"}],"curies":[{"name":"wp","href":"https:\/\/api.w.org\/{rel}","templated":true}]}}