Pár gondolat az ítélkezésről



Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus online magazinján olvastam egy nagyon jó írást “Miért szeretünk ítélkezni egymás felett?” címmel.

Az ítélkezést azt gondolom, mindannyian nagyon jól ismerjük: szenvedjük is és gyakoroljuk is. Az idézett cikket érdemes elolvasni, szépen összefoglalja a jelenséget, engem itt és a most a mértek érdekelnek.

Az ítélkezésnek funkciója van. Nem puszta passzióból gyakorolják olyan sokan. Azért csinálják, mert jó érzéseket generál, de legalábbis csökkenti a rosszakat.

A pszichológia projekciónak, kivetítésnek nevezi ezt a jelenséget. A projekció egy elhárító mechanizmus. Ennek a tudattalan lelki működésnek a feladata, hogy fenntartsa a pszichés egyensúlyt, megvédje az ént az elfogadhatatlan, kínos vagy nem realizálható késztetésektől.

  • A legegyszerűbb rávetíteni valaki másra mindazt, amit magában nem tud elfogadni, és máris csökken a belső nyomás.
  • Amíg mások felett ítélkezik, nem kell szembenéznie saját elfogadhatatlannak tartott belső tartalmaival.
  • Így talán már érthető, miért örvend ekkora népszerűségnek az ítélkezés!
  • Azt is mondhatnánk, ez a lélek gyorsan ható fájdalomcsillapítója.

Látszat előnyök, az ítélkezés haszna:

[! klikk ide !] 1. A láthatatlanság illúziója

Amíg a másik hülyesége a téma, addig nem kell foglalkozni a saját hiányosságokkal, frusztrációkkal. Amíg a másik elfogadhatatlansága a téma, addig a saját elfogadhatatlanság szinte láthatatlanná válik. A másik cikisége kitölti a látóteret, jótékonyan eltakarva a saját hibákat, elfogadhatatlan késztetéseket.

2. A bátorság illúziója

„Jól megmondtam neki, nem félek én kifejezni a véleményemet!” Ez akár még lehetne is a bátorság jele, csak éppen a) senki nem kérte, b) nem volt támadás, így a véleménynyilvánítás nem is tölt be védelmi funkciót, és c) az ítélkezés nem szolgál építő jellegű célokat. Mindezt összevetve nem is tekinthető bátor cselekedetnek.

3. A felsőbbrendűség illúziója

Aki a másikat leértékeli, értelemszerűen felé kerekedik, legalábbis a saját belső megélése szerint. Olcsó öröm ez, de mégis nagyon vonzó, hiszen tényleges erőfeszítés nélkül, könnyen változtatható a szubjektíven megélt rangsorbeli helyzet. Nincs küzdelem, pláne nincs küszködés: néhány becsmérlő, lekicsinylő megállapítás, és a saját pozíció máris jelentősen javult.

4. A tökéletesség illúziója

Aki rendszeresen mások felett tör pálcát, az nagy valószínűséggel képtelen elfogadni a saját tökéletlenségeit, nem tud mit kezdeni sem a hibáival, sem az indulataival. Ezért aztán a belső feldolgozatlan negatív impulzusokat kivetíti a környezetében élő másokra. Máris mennyivel könnyebb a léleknek. A rossz kívülre került, így már fel lehet venni ellene a harcot. Belül csak a jó, így nem is lehet más, mint tökéletes.

5. A tévedhetetlenség illúziója

Az ítélkező általában kinyilatkoztat, a kinyilatkozások pedig, természetükből adódóan megfellebbezhetetlenek, hiszen nem hordozzák a tévedés lehetőségét. Aki pálcát tör a másik felett, az általában teljes meggyőződésből teszi, az sem zavarja, ha pusztán részinformációkon alapul az ítéletalkotása. A történések, helyzetek, emberek komplexitása mit sem érdekli. A dolgok vagy feketék vagy fehérek, hagyjuk már az átmeneteket! Sőt, erre még erényként is képes tekinteni: neki aztán kristálytiszták az elvei, megkérdőjelezhetetlenek az erkölcsei.

6. A józan ész illúziója

Az ember görcsösen kapaszkodik felsőbbrendűségének érzésébe, amit elsősorban a gondolkodás képességével magyaráz. Fajunkat a gondolkodás képessége emelte ki az állatvilágból – mondják sokan, abban a boldog hitben ringatva magukat, hogy a ráció valami különleges képességünk, ami teljesen leválasztható minden érzelemről. Az ítélkező úgy gondolja, az ember mindig birtokolja a higgadt, és racionális gondolkodás képességét, kis odafigyelés csupán és hideg fejjel dönt. Már önmagában ez is paradox, hiszen, aki a ráció mindenek felett állását hirdeti, saját érzelmi szükségleteit elégíti ki. Miközben fennen hirdeti, hogy ő aztán mindig, mindent átgondol, csökkenti félelmét a saját érzései erejével kapcsolatban.

És egy érdekes további gondolatsor: Mi köze az ítélkezőknek az evolúcióhoz?

Az egyéni hasznon túl az ítélkezés fontos közösségi szerepet is betölt, de legalábbis betöltött. Ha evolúciós perspektívából vizsgáljuk a jelenséget, könnyen megérthetjük, eredetileg hogyan járult hozzá fajunk fennmaradásához. Az emberi faj túlélése csak csoportban volt lehetséges. Ahhoz, hogy az emberek képesek legyenek szembenézni a kihívásokkal a közösség tagjainak meg kellett tanulniuk összehangolni a tevékenységüket. Ehhez szabályok kellettek, amit mindenki betartott, mégpedig azért, mert a közösségi szabályok áthágása büntetést vont maga után. Az ősidőkben nem lehetett önállóskodni, egyéni ötletek alapján tevékenykedni, mert az a csoport egészét hozta hátrányos helyzetbe. Ezért aztán, aki vétett a közösségi szabályok ellen, kapott egy nagy maflást, hogy soha többet eszébe se jusson eltérni az előírásoktól. A csoport tehát árgus szemmel figyelte tagjait, és büntette, aki kilógott a sorból. A mai ember helyzete azonban gyökeresen eltér elődei helyzetétől, ám hiába változnak a körülmények, az evolúció során kialakult mechanizmusok tovább élnek. Míg hordában élő őseinknek egyetlen csoport előírásainak kellett megfelelniük, addig a modern ember végtelen sok közösséghez tartozik, amik mind-mind igyekeznek bent tartani tagjaikat a sorban. Ami anno hasznos volt, mára sok egyéni és csoportos konfliktus forrásává vált, gyakran akadályozva egymás másságának elfogadását.

Legközelebb, ha ítélkezni támadna kedvünk, csak idézzük fel Jézus tanítását, és utána döntsük el, hogy folytatjuk-e!

  • Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!
  • Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fogtok megítéltetni; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek majd.
  • Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre?
  • Vagy hogyan mondhatod testvérednek: Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből! – miközben ott a gerenda a saját szemedben?
  • Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd testvéred szeméből a szálkát.

forrás: https://maipszicho.hu/2016/07/miert-szeretunk-itelkezni-egymas-felett/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük