Mi is van akkor ezzel a világ végével?



No, a forrásként megemlített írás egy – számomra – gondolkodást formáló írás volt/van/lesz. Aki régebb óta ismer engem, valamilyen kontextusban biztosan hallotta már tőlem azt a gondolatot, hogy az emberiség megérett a kipusztulásra. Bizonyos tekintetben ezt most is fenn tartom, de a világ természetes romlásával és a véggel kapcsolatos látásmódomat alapvetően formálta át azonnal ez a rövid írás. Most már magammal is tudok vitatkozni a témában.. 🙂 Más szemszögből világítja meg a látásmódomat, s hajlandó vagyok azonnal változtatni az eddigi felfogásomon. Ahogy a cikk ír, közelebb áll az én optimista életszemléletemhez.

Sorra olvashatóak a hírek: Tíz év múlva olyan idő lesz, mint 3 millió évvel ezelőtt, vagy, a nagyon sok borúlátásra okot adó Kormányközi Panel a Klímaváltozásról (IPCC) jelentése. Szerintem nem véletlen, hogy az ember, aki ezekre a hírekre odafigyel, s közben a naponta tapasztalható jelenségeket is figyelemmel kíséri, kissé valóban borulátó lesz, s gyakran teszi fel a kérdést, hogy merre is haladunk valójában?…

A következő gondolatok mentén tartom érdekesnek ezt a cikket:

  1. Az, hogy a pusztulás felé haladunk, azon a konzervatív világlátáson alapul, ami nosztalgiával mondja ki, hogy bezzeg, régen minden jobb volt. Nem feltétlenül volt jobb, ahogy az ősök sem voltak mindig szentek, illetve a jelen és a jövő problémáinak megoldása nem lehet a múltba menekülés.
  2. Hogy hol is tartunk? Erről is sötét általában a kép, pedig a cikkben idézett szerző szerint: az új évezred elejére magunk mögött hagytuk történelmünk legégetőbb problémáit – az éhezést, a járványokat és a háborúkat: A gyenge termés ma már nem globális katasztrófa, az éhezés gyakorlatilag politikai eredetű, tífusz, himlő, kolera, szerencsére ismeretlenek előttünk. Az a tény pedig, hogy az emberi erőszak manapság már csupán a halálesetek 1 %-áért felelős világszinten – szemben a korai földművelő társadalmak 15%-os és a vérgőzös 20. század 5%-os értékével -, különösen reménykeltő. A tendenciák megkérdőjelezhetetlenek: nehéz érvelni az olyan kijelentések mellett, hogy lelki, erkölcsi és szellemi tekintetben lefelé haladnánk. Egészen nyilvánvaló hogy az emberiség általános tudati szintje még soha nem járt azokban a magasságokban, mint napjainkban.
  3. Mindenki beszél, de senki nem cselekszik: hogy bolygónk megmentésére minden lehetőségünk adott, alig hiszem, hogy veszni hagynánk. A színfalak mögött számos egyetem, tudományos műhely és befektetési csoport dolgozik a terveken. Nap mint nap kapjuk a híreket a jövőbe mutató fejlesztésekről, eredményekről.
  4. Mesterséges intelligencia: Volt szerencsém egy TED konferencián hozzáértő szakértőtől hallgatni a témában. Ettől éppen ezért nem is tartok (mármint attól, hogy a mesterséges intelligencia megjelenése lesz a társadalom/emberiség vége), de érdemes a felsorolást röviden átnézni, amivel a szerző azt szemlélteti, hogy mit nyerünk, mit vesztünk az MI megjelenésével és esetleges térhódításával.
    1. A termékek ára csökken. Sokaknak kevesebb jövedelme lesz. Viszont azokra, akik a munkaerő piacról kiesnek, fogyasztóként szükség lesz. A piaci egyensúly ki fog alakulni.
    2. A reklámok nem kellenek, az értékesítési csatornák lerövidülnek: emiatt tovább csökken a termékek ára.
    3. A megújuló energiák hatása a fogyasztói árszintre: van, ahol már most ingyen kapják a fogyasztók az energiát.
    4. Nincs szükség emberi munkára, s a megélhetés fillérekbe kerül: nem ez lenne a földi mennyország?
    5. Felértékelődnek az eszes, de most marginális szakmák: azok, amiket a gép nem könnyen tud megoldani.
    6. Új ötletek kerülhetnek elő, amiknek a megvalósítása humán erőforrást igényelne, újra, s újra.
    7. Talán ez a kor lesz az, amelyben igazán felértékelődik a tudat, a lélek, a személyiség, a szociális intelligencia.
forrás: https://teveszmek.blog.hu/2019/01/03/_a_vilag_a_vesztebe_rohan

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük