Fekete István



Milyen érdekes, hogy éppen a Tüskevárat olvasom (nem először), s már be van készítve a Téli Berek (még sosem forgattam), s pont most jelenik meg egy cikk az orrom előtt Fekete Istvánról. A cikk a hangzatos “Az ember, aki a szemét adta az elveiért: Miért vakították meg Fekete Istvánt?” címet viseli. Nagyon ajánlom elolvasni, lent a forrásban megjelöltem.

Engem itt és most a Fekete által közvetített értékek érdekelnek, az ezzel kapcsolatos részleteket másolom ide.

… Az 1987-ben létrejött Fekete István Irodalmi Társaság sok mindent megtett és megtesz az író népszerűsítésének érdekében, több mint ötszázan vagyunk szerte az országban, de tagjaink már főleg idős emberek. Szeretettel várjuk egyébként sorainkba azokat, akik fontosnak tartják Fekete eszmeiségének megőrzését, hagyatékának ápolását. …

… A novellái közül azoknak adhatnánk még nagyobb szerepet, amelyek bemutatják a kort, és néprajzi vonatkozásban nagyon erősek. Fekete humanizmusa, a természet szeretete, egymás elfogadása, a kitartás: ezek az értékek manapság az iskolákban és az életben is hiányoznak. Fekete művei a mai napig átélhetők, olyan emberi vonásokat emelnek fel, amelyek örökérvényűek, és pozitív példát állítanak a fiatalok elé. …

„Az idő múlhat, a szépség és a jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el”

„Ahogy kutattam Fekete ajkai élete után, kirajzolódott előttem a gazdatiszt képe – teszi hozzá Horváth Tibor. – Találkoztam egy cselédasszonnyal, aki még neki szolgált. Ő mesélte, hogy a cselédsoron olyan rosszul voltak megépítve a házak, hogy mindig visszafújta a szél a kályhák füstjét. Az asszony Feketéhez fordult, hogy mint intéző csináljon valamit. Az író pedig elment a falu kovácsához, és minden ház kéményére csináltatott füstelterelőket. Akármilyen problémával fordultak hozzá, ő mindig segített, adott tűzifaelőleget, vagy amire szükség volt. A saját javadalmazásából minden nap több liternyi tejet adott a szegény gyerekeknek, az ajkai katolikus templomot az ő szolgálati telkének kertjében építhették fel. Amikor a vidék két nagy ura, a nagybirtokos és a bányatulajdonos összevesztek, akkor is Fekete csinált rendet. A vita miatt ugyanis az ajkai uradalmi gyerekeket kitiltották a bánya által üzemeltetett egyetlen iskolából, és azok csak hosszú kilométereket gyalogolva tudtak egy másik intézménybe járni. Fekete addig tárgyalt a bányaigazgatóval, amíg az vissza nem engedte a gyerekeket. Ezer ilyen apróság van, amik mind példamutatók: emberek, hát így kellene élni!

Saját kitekintésem az író felé:

A Tüskevárat nem először olvasom életemben. Legalább kétszer már túl vagyok rajta: az iskolás kötelező és a felnőtt érdeklődő olvasása is megvolt már. A könyvre úgy emlékszem, hogy “a maga dolga, és csak egyszer mondom, oszt majd megtanulja” oktatás benne van alaposan.
Ezen – most újra élvezve a művet – nyilván nem lepődtem meg. Sokkal érdekesebb, hogy most fedeztem fel benne a személyiség fejlődés mesteri leiratát is…

Kiegészítés még aznap este: Délután befejeztem a könyvet, s a ma olvasott cikkre, meg ennek a bejegyzésnek a megírása kapcsán megütötte fülemet a Tüskevár utolsó két mondata, aminek a felét már pár sorral feljebb olvashattad:

Az idő múlhat, a szépség és a jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el az évszakokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság. Ezekből annyit kap mindenki, amennyit megérdemel.

forrás: https://divany.hu/vilagom/2019/10/01/fekete-istvan

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük